Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 15 (46. szám) - Dr. Gerócs József (FKGP) - a miniszterelnökhöz, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "A letenyei határállomáshoz vezető út korszerűsítése" címmel - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP):
3046 BERREGI ISTVÁN (FKGP) : Köszönöm szépe n a választ miniszter úr. Tényleg sajnálom, mert úgy érzem, jó a kapcsolatunk, de mégsem tudom elfogadni. (Derültség.) Megmondom mindjárt azt is, hogy miért. Mondtam az interpellációmban is, nagyon sok helységet tudnék felsorolni, ahol valóban a táblákban egy kapavágást nem csináltak, de a téesz mégis kiveti rá a költséget. Tudom, hogy bíróságra kell vinni a folyamatot, kihívták a kárpótlási hivatalt, vele megbeszélték, azt mondták: jól van Juli néni, 9 ezerből ezret elengedek, nyolcat meg kell fizetni. Az sem volt jogos és nem jogos ma sem. S hadd ne mondjam, akik ebben érintettek, általában idős emberek, ők aránylag nem könnyen futnak bírósághoz, arról már nem is beszélve, hogy egykét évig eltart a bíróság. Hadd mondjak el egy konkrét esetet, a múlt héten bejöttek hozzám, amikor eszembe jutott, hogy interpelláció keretében ebben az ügyben valóban szólni kell. Az a téesz még ma sem fizette ki az államnak az adósságát, ugyanakkor a tagnak nem adja oda a földet, mert nem fizet ki neki egy bizonyos horribilis összeget, mert körülbelül 30 hektár földről van szó, 2 százalékpontot kellene kifizetni, ugyanakkor az ő táblájában sem csináltak semmit, ezt mindenki állítja, de be van a tábla terhelve, be van táblázva, ráírták a költséget. Arra gondoltam, hogy ezt felül kellene vizsgálni: ha valamelyik táblában nem végeztek munkát, arra ne terheljen költséget egyetlen téesz sem. És szerettem volna, hogy valamikor, rövid időn belül, valamilyen rendeletben szabályoznák ezt a minisztériumban. Köszönöm szépen. Így nem tudom elfogadni a válaszát. ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el miniszter úr válaszát. Kérdezem tehát az Országgyűlést, elfogadjae a választ? Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Kimondom az Országgyűlés határozatát. Az Ors zággyűlés 161 igen szavazattal, 37 ellenében, 7 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta. Dr. Gerócs József (FKGP) - a miniszterelnökhöz, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "A letenyei h atárállomáshoz vezető út korszerűsítése" címmel ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Gerócs József képviselőtársunk a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz és a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez "A letenyei határállomáshoz vezető út korszerűsítése" címmel. Megadom a szót dr. Gerócs József képviselő úrnak. DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az Európai Unió PHAREprogram költségvetése 19 95 januárjában készül el. A februári regionális munkaértekezleten osztják el a pénzt a megfelelő feladatokra. A programban határátkelők és autóutak finanszírozása szerepel. Így valósult meg a Röszkét, Rábafüzest, Rédicset, Tompát elkerülő autóút építése is . A letenyei határállomás felé vezető út kétsávos. Évente mintegy 150 ezer kamion, több ezer autóbusz és közel egymillió személyautó megy át a letenyei határállomáson. Csúcsforgalom esetén nem ritka a kéthárom kilométeres kamionsor. Mivel az út kétsávos, így az autók előzése balesetveszélyes, ugyanis az egyik járműnek az útpadkára kell mennie. Esős időben gyakori az árokba csúszás, különös veszélyt jelentenek a veszélyes anyagot szállító kamionok, például az etilén.