Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 12 (45. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
2910 pillanatban gyenge Magyarországon. Bizony, magas az élőmunkát terhelő költség; bizony, szükség lenne a versenyképesség javítására. Minden racionális gondolatával közgazdászként egyet tudok érteni, de sajnos miniszterként látnom kell azokat a társadalmi korlátokat is, amelyek egyelőre nem teszik lehetővé, hogy egyik évről a másikra ilyen gyökeres fordulat ot hajtsunk végre. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetéshez közel 270 módosító indítványt nyújtottak be képviselőtársaim, illetve a bizottságok. Ezek nagy részéről ma kell döntést hozni. A következő ütemben már csak fejezeten belüli átcsoportosításokra nyí lik majd lehetőség. A kormány által elfogadásra javasolt indítványok - amelyek száma huszonkettő - közel 160 ponton érintik a benyújtott költségvetési törvényjavaslatot. A benyújtott adó- és költségvetési törvényeket több fordulóban és részletesen megtárgy alta az Érdekegyeztető Tanács, a plénumon is, és szakbizottságaiban is. A tárgyalások eredményeként az ÉT 1994. november 25i és 27i ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány képviselői között olyan átfogó megállapodás jött létre, amely több ponton érintette az adó- és költségvetési törvényeket. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kormány - az Érdekegyeztető Tanáccsal kötött megállapodásban vállalt kötelezettségének eleget téve - beterjesztette a megállapodásban foglalt módosításokat a parlament r észére, és ezeket támogatni is fogja. Nagyon röviden, néhány gondolattal kötelességem a Házat tájékoztatni az ÉTmegállapodás jelentőségéről. Hamis az az érv, amely azt állítja, hogy a döntés ily módon parlamenten kívülre kerül. A parlament fogja meghozni a döntéseket annak tudatában, hogy van egy kompromisszumokra épülő egyetértés a kormány és a szociális partnerek között. Az átalakulás terhei a megállapodás nyomán méltányosabban oszlanak el, mint az eredetileg betervezett javaslatok alapján. A partnerek ö nmérsékletet és bölcsességet tanúsítottak. Ez segítheti a társadalmi béke megőrzését. Világosan kiderült, kikre számíthat a kormány, és kik azok, akik túllépik a realitásokat, a józan belátás határait. A belső átcsoportosítások nem változtatták meg a gazda ságpolitika lényegét. Több ösztönzés jut a vállalkozásoknak, és körülbelül 6 milliárd forintnyi beruházás megy fogyasztásra. Ez nem jó - de a békesség megéri ezt a kompromisszumot. A hiány nem növekedik az átcsoportosítások nyomán. Megmarad a társadalmiga zdasági megállapodás megszületésének esélye, amelyre nagy szüksége van az országnak. Nem hallgathatom el a sztrájkfenyegetéseket sem. Ezek a levegőben lógnak. A fenyegetés feszült hangulatot teremt és nem segít. Ellenkezőleg, további károkat okozhat. Csak egymás terhére osztozkodhatnak az egyes érdekcsoportok. Csak a megegyezés lehet konstruktív magatartás. A kormány erre törekszik, de nem mindenáron. Nem hagyja magát zsarolni, és nem vállal további túlelosztást. A gazdálkodó szervezetekkel kapcsolatban a m ódosítások nyomán javasoljuk, hogy a jövő évtől a mezőgazdaság gázolajfelhasználásához kapcsolódó költségvetési támogatást fogyasztásiadóvisszatérítési rendszer váltsa fel. Ezzel egyidejűleg lényegében megmaradnak a kedvezmény mértékére, az alanyi körre, az igénybevétel valamennyi egyéb feltételére vonatkozó, jelenleg érvényes alapelvek. Kérem tehát, ne tévesszen meg senkit az agrártámogatás keretének csökkentése, hiszen a korábbi forrás - bevételvisszaigénylés révén - hiánytalanul az igényjogosultak ren delkezésére fog állni. A vállalkozások költségvetési támogatásának keretében a MÁV állami támogatásának rendszerét kritikák érték. Az alulfinanszírozottságra utaló, közvéleményt megtévesztő észrevételek azonban reakciót kívá nnak. Nem tudom, milyen számítási metódusra épült az az állítás, hogy a hazai vasutak esetében az állami támogatás 17 százalékos. Vegyük csak számításba: 15 milliárd forint termelésiárkiegészítést, 6,6 milliárd forint felhalmozási támogatást és mintegy 7 milliárd forint fogyasztóiárkiegészítést javasolunk '95re a vasutak részére. Továbbá számolunk olyan állami