Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 12 (45. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
2908 Azért teszem ezt, mert alapvetően fontos, hogy a kormány részéről is választ kapjanak Kádár Béla gondolatai. Amit előadott - nevezetesen a jelenlegi gazdaságpolitika folytatását, annak finanszírozási feltétele i nélkül , veszélyes tendenciákat erősítene fel, egy kicsit a csodavárásra építené az elkövetkezendő évek gazdaságpolitikáját, mondván, hátha megfinanszírozza valaki a továbbra is túlköltekező magyar gazdaságot. Erre a fejlődésre vártunk másfél évtizede - mondotta Kádár Béla. Igen, de nem ekkora eladósodás, nem ilyen egyensúlyromlás árán. Most jó, mert csökken az infláció - hangoztatta. Igaz, de azért csökkent az infláció, mert sorozatosan elhalasztották a leértékeléseket, mert elhalasztották a szükséges k özponti áremeléseket, és mert sokáig mesterségesen nyomta le politikai okokból a kamatot a jegybank. Tizenöt éve próbáljuk ezt a módszert, mármint a restrikciót - mondta Kádár Béla; de azt nem tette hozzá, hogy tizenöt éve halogatjuk a valódi reformokat. T izenöt éve költekezünk túl, félbemaradnak a reformok, tizenöt éve nem nézünk szembe a valósággal, és tizenöt éve nem vállaltuk a valódi átalakítást! Hol vezetett sikerre ez a program, mármint az egyensúlyjavítást előtérbe állító gazdaságpolitika? - tette f el a kérdést. Nos, ő maga is válaszolt rá: a délkeletázsiai országokban, Chilében, Argentínában vagy az utóbbi években Lengyelországban. Én feltehetném a következő kérdést: és vajon hol vezetett összeomláshoz az a túlfűtött gazdaságpolitika, amely pályán Magyarország jelenleg halad? Erre is vannak válaszok: a nyolcvanas évek Lengyelországában, Bulgáriájában vagy a mai Törökországban. Ezt a folyamatot akarjuk elkerülni. Azt gondolom, Kádár Béla egy nagyon fontos, lényeges kérdésről feledkezett meg, ez pedig így szól: minden végső felhasználást finanszírozni kell valakinek - vagy a hazai megtakarítóknak vagy a külföldnek. Ha ezek a finanszírozási források hiányoznak, nem lehet fenntartani a mesterséges növekedést. Csépe Béla és Boross Péter képviselőtársaink ismételten felvetették a kérdést: vajon nem árte az ország nemzetközi megítélésének az, ha gazdaságunk valódi képét világossá tesszük és bemutatjuk? Újra és újra vitatkozni kell azzal a nézettel, amely úgy véli, hogy a hamis kép, mely a valóságnál szebbne k tünteti fel az ország állapotát, külső megítélésünket javítja. Nem így van, tisztelt Ház! A valóságot figyelembe nem vevő politika folytatása az, ami istenigazából káros Magyarországnak. Ez az, ami aláássa az ország tekintélyét, és meg kell mondanom, ezt halljuk léptennyomon nemzetközi fórumokon, szervezetekben és tárgyalásokon. Külön is szeretnék reagálni Szöllősi Istvánné képviselőtársam véleményére. Ez azért fontos, mert példa értékű, és azt gondolom, hogy néhány tekintetben veszélyeket rejt magában. A legfontosabb: változatlan GDPhez hasonlítani az oktatás részesedését nem helytálló, hiszen az elmúlt négy évben ez a GDP 20 százalékkal csökkent. De jó lenne, ha egyötöddel nagyobb bruttó nemzeti terméket lehetne ma elosztani, akkor talán kevesebb feszü ltséggel kellene a jövő évi költségvetés kapcsán is szembenéznünk! A valódi adatok, amelyeket nem lehet csak egyoldalúan kiragadva bemutatni, az oktatás területén a következők. Az elmúlt hét év alatt 350 ezer fővel csökkent az oktatandó gyermeklétszám. Egy pedagógusra ma az általános iskolákban 11 gyerek, a középiskolákban 12 gyermek jut. Alacsony, európai mércével is alacsony a kötelező óraszám, aminek akár örülhetnénk is, ha ennek a fedezete a költségvetésben, a gazdaságban megteremthető lenne. 1995 első kilenc hónapjában pedagógus körben a bruttó bérek közel 32, a nettó bérek több mint 33 százalékkal növekedtek. Igaz az az állítás, hogy a versenyszféra és a költségvetés közötti bérkülönbség még mindig jelentős. Jelentős is marad, tisztelt Ház, ha az előző területeken nem lépünk, azaz nem vállaljuk fel közös erővel a szakmai programok felülvizsgálatát és a racionalizálást ezen a területen. Az oktatás működőképessége pedig nem akkor kerül végveszélybe, ha ezt a költségvetést végrehajtjuk, hanem akkor, ha a h iány finanszírozhatatlan mértékűvé válik. Az pedig, hogy ide a Ház elé hozta, másokhoz hasonlóan, az úgynevezett alternatív vagy "zöld" költségvetést, amelyet most már második éve dolgoz ki a Levegő Csoport, és amelyet néhány szakszervezet zászlajára tűz é s támogat, és amely ebben a konkrét évben nem kevesebb, mint 500
