Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 12 (45. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
2905 Most megadom a szót dr. Békesi László pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának, aki válaszolni kíván a korábbi vitában elhangzottakra. Miniszter urat illeti a szó. DR. BÉKESI LÁSZLÓ pé nzügyminiszter : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt három hét alatt a frakciók és a bizottságok hatalmas és megfeszített munkát végeztek. Ezt az áldozatos munkát szeretném megköszönni önöknek a kormány nevében, enélkül nem lenne lehet őség arra, hogy ma a fejezet szintű előirányzatokról határozni tudjon a parlament. Nehéz, gyakran szenvedélyes és kemény vita folyt a törvényjavaslatról. A parlamenti vita azonban nemcsak a költségvetésről szólt, összecsapott két felfogás, két gazdaságfilo zófia, két gazdaságpolitikai koncepció: a feltétel nélküli növekedés pártiaké és a kiegyensúlyozott, konszolidált növekedést támogatóké. Összecsapott a régi és az új kormány, egymásnak feszültek a kisebb és nagyobb érdekek ágazatok, szakmák, régiók, intézm ények és célok között, hol szelíd érvekkel indokolva az igényeket, hol fontos célok teljesítését féltve, hol agresszívan követelve, esetenként sztrájkokkal is fenyegetve a kormányt. Helyenként választási küzdelem is dúlt költségvetési vitának álcázva. S vé gül, szerencsére, szép számmal megütköztek felelős, figyelemre érdemes szakmai érvek is a vitában. Bár valamennyi hozzászólás megérdemelné, mindenre nincs módom reagálni, és ezért mindenkitől elnézést kérek. A legfontosabb momentumokat azonban nem szeretné m szó nélkül hagyni, ezért mondanivalóm valószínűleg bővebb lesz a megszokottnál. A vita első és legfontosabb eleme a követendő gazdaságpolitikai koncepció körül alakult ki. Szeretnék világos választ adni a fő kérdésre: megálle az a nagyon súlyos vád, hog y a kormány téves helyzetelemzésből kiindulva téves következtetéseket vont le, és ezért hibás gazdaságpolitikai célokat tűzött ki 1995re? Ezt a véleményt az ellenzék legsúlyosabb politikai egyéniségei képviselték: Boross Péter, Kádár Béla, Szabó Iván egya ránt. Válaszul idézni szeretnék a Pénzügykutató Részvénytársaság egy tanulmányából, amely nem a kormány vagy a Pénzügyminisztérium megrendelésére készült, hanem alapos kutatások nyomán elemzi a kialakult gazdasági folyamatokat. Íme az idézet: "Sorsfordító, sorsdöntő éveket élünk. Ami eldől, nem kevesebb, mint annak a kérdése, hogy be tudjuke hozni a második világháború után politikailag kettészakított Európában a történelem evolutív fejlődésének erőszakos megtörése következtében felgyülemlett lemaradásunka t, vagy végképp leszakadunk és elveszítjük a fejlődés lehetőségét. Ma e többgenerációs feladat teljesítésének az elején járunk. Valószínűleg nem vagyunk teljesen tudatában annak, hogy mekkora a jövővel szembeni felelősségünk annak alapviszonyait formálva. 1992 végén a gazdaságpolitika irányítói - nem csekély politikai nyomásra - olyan várakozásokat fogalmaztak meg, amelyek bizonyos jelenségekből következhettek, ám a gazdaság egészét és mély szerkezetét tekintve irreálisak voltak. Az ily módon meghirdetett g azdaságpolitika ezért újabb zsákutcába vitte a magyar gazdaságot. Ma is nagy a csábítás a teljességet nem tükröző részinformációk alapján való döntésre, a szituáció ugyanis 1994 végén, ha tartalmában nem is, de formájában hasonló a két évvel ezelőttihez: a kkor is léteztek, ma is léteznek a makrogazdaságban olyan mutatószámok, amelyek arra utalnak, hogy túlvagyunk az átalakulás nehezén, most már megindult a növekedés, bűn lenne annak feltartóztatása. A különbség csak az a két évvel korábbiakkal szemben, hogy akkor erre a következtetésre a viszonylag kedvező külgazdasági adatok ismeretében jutottak a programalkotók a meglehetősen kedvezőtlen belgazdasági mutatók ellenére. Most bizonyos belgazdasági teljesítmények az elismerésre méltóak a rendkívül kedvezőtlen külgazdasági mutatók mellett. Ha két évvel ezelőtt nem becsülik le az akkor már a GDP 7 százalékát elérő költségvetési deficitet, a külgazdasági eredményeket pedig nem önmagukban tekintik, hanem annak belgazdasági alapjaival együtt, akkor kiderült volna, h ogy az átalakulás során olyan strukturális problémák várnak még megoldásra, amelyek negligálása nem a kibontakozás irányába, hanem a válság újabb
