Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 12 (45. szám)
2887 Az ország érdeke és a mi érdekünk, hogy minden polgár érezze: hogy teljes jogú, hazájának szerves része. Ezzel nemcsak az emberi méltóságát becsüljük meg, de az ország ne hézségeinek elviselésében, megoldásában is jó társat kapunk; nem utolsósorban pedig úgy érzem, hazánkban az együttműködés a demokrácia és a fejlődés alapja is. Mindezekkel megváltanánk a belépőjegyünket is az Európai Unióba. Legyen ez a nap, tisztelt képvi selőtársaim, minden polgárunk felé egy üzenet, hogy születésüknél fogva szabadok és gazdagok, éljenek ezekkel a jogaikkal, mi pedig segítjük és támogatjuk őket. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm képviselő úr napirend utáni felszólalás át. Az Országgyűlés őszi ülésszakának következő, várhatóan egynapos ülését december 12én 10 órára összehívom. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt berekeszteném mai ülésünket, egy jegyzői bejelentést hallgassanak meg. SASVÁRI SZILÁRD jegyző : Tisztelt Országgyűl és! A Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottsága tagjainak személyére javaslatot tevő hatpárti egyeztető tárgyalásra az ülés befejezését követően a főemelet 55. számú tanácsteremben kerül sor. Köszönöm figyelmüket. Az ülés b ezárása ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Mai ülésünket berekesztem, mindenkinek jó pihenést kívánok. (Az ülés 13 óra 05 perckor ért véget.) 1994. december 12 (45. szám) 1994. december 12én, hétfőn délelőtt 10 órakor 45. szám Az 1994199 8as országgyűlési ciklus dr. Gál Zoltán, dr. Kóródi Mária és dr. Salamon László elnöklete alatt Jegyzők: Boros László, dr. Kávássy Sándor, dr. Szilágyiné Császár Terézia, dr. Trombitás Zoltán Tárgyai • Hasáb Az ülés megnyitása • 4131 Napirende n kívüli felszólaló: Dr. Szabó Iván (MDF) • 4131