Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 5 (42. szám) - Az Észak-Atlanti Szerződés szervezetével aláírt békepartnerség-program keretdokumentumának megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter:
2690 (10.40) Végrehajtása az eddigi párbeszéden és együttműködésen tú lmutatva egy kölcsönösségen alapuló szoros viszony megteremtését tűzi ki célul, s megítélésünk szerint a programban való aktív részvétel megnyitja az utat a teljes jogú NATOtagság felé mindazon országok számára, amelyek azt kívánják és arra alkalmasak. Az előzőekben elmondottakat figyelembe véve, a NATO csatlakozási tervünkkel összhangban 1994. február 8án aláírtuk a programhoz való csatlakozás keretdokumentumát, és júniusban átadtuk a részvételünkre vonatkozó felajánlási dokumentumot, mely a csatlakozáss al kapcsolatos javaslatokat, elképzeléseket tartalmazza. Néhány napja, november 15én pedig - figyelembe véve távlati céljainkat a NATOval való együttműködés további fejlesztése érdekében - megerősítettük a Magyar Köztársaság egyéni partnerségi programját . Nemzeti sajátosságaink figyelembevételével, az átláthatóság biztosítása céljából meg kívánjuk teremteni a feltételeket a költségvetésünk, ezen belül a katonai költségvetés tartalmának és szerkezetének NATOelvárásokhoz való hozzáigazítására. Fokozatosan teljes keresztmetszetben kívánjuk kialakítani az úgynevezett védelmi tervezés témakörét, mint a partnerségi program lényege, tartalmi és intézményi feltételeit, amelyben jól elkülönül az ország védelmi felkészítésének átfogó, rövid, közép- és hosszú távú feladatainak meghatározása, a haderőtervezés, valamint a haderő technikai fejlesztésének tervezési és menedzselési rendszere. A "Partnerség a békéért" program keretén belül megvalósuló együttműködésnek kulcseleme a békefenntartásban való részvételünk felté teleinek megteremtése. Ennek keretében a jelenleginél magasabb szintre kívánjuk fejleszteni a nemzetközi békefenntartó feladatok teljesítésére alkalmas erőinket, ami bővítené az ENSZ és az EBEÉ által igényelt békefenntartó feladatokban való részvételünk le hetőségeit. A békefenntartás területén a katonai együttműködés fejlesztése céljából 1995ben, az eddigi partnerségi gyakorlatok tapasztalatait felhasználva, együttműködési készségünket és képességünket bizonyító, dandárszintű, törzsvezetési gyakorlat megsz ervezését és végrehajtását tervezzük hazánkban, melyhez bírjuk mind a másik két szervező és részt vevő brit és német fél, mind a NATO támogatását. Ezen túlmenően, a meghívások függvényében, alegységszinten részt veszünk két, partnerország területén rendez endő békefenntartó gyakorlaton - ebből az egyik Olaszország területén lesz - és már 1995ben előkészítjük egy, az azt követő évben végrehajtandó magyaramerikai kutatómentő gyakorlat megrendezését, melyet a kétoldalú gyakorlatból multilaterális partnerség i gyakorlattá tervezünk átalakítani. Fontosnak tartjuk, hogy a Magyar Honvédség szempontjából leghasznosabb tárgykörökből multinacionális konzultációkat, munkaértekezleteket szervezzünk Budapesten, ahol kiemelt figyelmet fordítunk a középeurópai, elsősorb an a szomszédos országokkal meglévő katonapolitikai és katonai együttműködésünk javítási lehetőségeinek feltárására, valamint kapcsolataink mélyítésére és erősítésére. Biztosítani fogjuk szakértőink részvételét számos munkaértekezleten, szemináriumon és to vábbképzésen, és az ott szerzett tapasztalatokat igyekszünk mielőbb a hazai gyakorlatban is érvényesíteni. Fenn kívánjuk tartani, sőt továbbfejlesztjük a katonai képzési és továbbképzési, valamint nyelvoktatási területen kialakult együttműködési gyakorlato t, melyben fontos szerepet szánunk Magyarországon egy NATOnyelviskola felállításának, ahol - figyelemmel a szomszédos partnerországok igényeire - elsősorban haladó angol, német, francia, igény esetén pedig orosz, valamint magyar nyelvű kurzusokat tervezün k beindítani. A képzés során figyelmünket elsősorban a békefenntartásra, a biztonságpolitikai szerződésekre és a NATOtagországokkal történő együttműködési lehetőségeket segítő szaknyelv területeire kívánjuk összpontosítani.