Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 29 (41. szám) - A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László):
2610 ahol ez valamilyen okból nem dokumentálható, a személygépkocsiforgalmazást végző vállalkozás szakvéleményét célszerű figyelembe venni a beszerzés idején átlagos be szerzési ár szempontjából. Ez utóbbi megoldás egyébként részben hasonlít a jelenlegi szabályozás szerinti rendelkezéshez. Sok vitát kiváltó kérdés, hogy mindenkire egyformán kiterjedjene ez az adókötelezettség vagy indokolt bizonyos szempontok szerint ez alól kivételt tenni. Éppen a számos módosító indítvány miatt feltétlenül szükséges az adómentes kivételek beépítése is, éppen e rendszer működőképessége érdekében. Ennek megfelelően módosító indítványomban azt javasoltam, hogy ne legyen adómentes az a szem élygépkocsi, amely költségvetési szervezet, társadalmi szervezet, egyház vagy egyházi karitatív szervezet üzemeltetésében van; amelyet megkülönböztető jelzéssel, jogszabály alapján felszereltek; amelyet kizárólag taxizásra, gyakorlati gépjárművezetőoktatá s, postaszolgáltatás, közműhibaelhárítás céljából használnak, amelyet a személygépkocsi kereskedelemmel üzletszerűen foglalkozó vállalkozás kizárólag továbbértékesítés céljából szerzett be; amelyet alapítvány, egyesület kizárólag súlyosan fogyatékos magán személy rendszeres szállítására használ; amelyet a háziorvosok, házi gyermekorvosok kizárólag e tevékenységük ellátásához használnak. Végül, amelyet a magánszemély lízingel, bérel a kifizetőtől és a lízing bérleti díj összege nem kevesebb, mint az erre aut óra eső adótétel. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nem mondom azt, hogy a kormány szóban forgó javaslata, illetőleg az általam jegyzett módosítás ezt a kérdést a legtökéletesebb módon rendezi. Tudomásom szerint a nálunk fejlettebb adórendszerrel és h agyományos adókultúrával rendelkező országokban is többféle és gyakran változtatott adózási szisztéma működik e területen. A többféle lehetséges változat együttes mérlegelése alapján azonban - figyelemmel a bevezetőben említett jelenlegi adózási helyzetre és a költségvetési összefüggésre - itt és most az ismertetett módosításokkal elfogadásra javaslom a cégautók utáni adókötelezettség bevezetését olyan módon, ahogy ez a módosító javaslatomban szerepel. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László ) : Köszönöm. Megkérdezem, kíváne valaki szólni az előbb felsorolt módosító csomaghoz, illetve ehhez a most tárgyalt csomaghoz. (Nem.) Senki nem jelzett további felszólalási szándékot, így a részletes vita e szakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megkér dezem képviselőtársaimat, kíváne valaki szólni az ajánlás 47. pontjához, amely a törvényjavaslat 14. §a (2) bekezdésében a törvény 33. § (6) bekezdésének módosításával az adó alapjáról szóló rendelkezést kívánja megváltoztatni. (Nem.) Senki nem jelzett f elszólalási szándékot, így a részletes vita e szakaszát is lezártnak nyilvánítom. Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy az ajánlás 48., 49. pontjait, illetőleg az ide vonatkozó módosító javaslatok tárgyalását kapcsoljuk össze. Ezek a javaslatok az adó mértékére vonatkozó szabályokat tartalmazzák. Az indítványról kézfelemeléssel határoz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés - látható többséggel - az indítványt elfogadta. Megkérdezem, kíváne valaki szólni a most összekapcsolt módosító javaslatokhoz. (Nem.) Mivel senki nem jelzett felszólalási szándékot, a részletes vita e szakaszát is lezártnak nyilvánítom. Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy az ajánlás 5291. pontjáig terjedő módosító javaslatok tárgy alását kapcsoljuk össze. Ezek a javaslatok az adókedvezmények körét kívánják megváltoztatni. Arra figyelemmel, hogy a 78. ponthoz tartalmában kapcsolódik a 112. pont, illetőleg a 88. ponthoz a 98. pontban megfogalmazott javaslat, ezeknek is együttes tárgya lását indítványozom. Az indítványokról együttesen, kézfelemeléssel határoz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Közbeszólás: Van hozzászólás! - Szavazás.)