Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 29 (41. szám) - A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - ELNÖK (dr. Salamon László):
2607 A Házszabály két elemére is tisztelettel hadd hívjam fel az elnök úr figyelmét. Hiába vagyok itt a számszerűen legkisebb parlamenti párt frakcióvezetőhelyetteseként, akkor is megillet ugyanaz a lehetőség, hogy nem frakcióv ezetőként jelentkező képviselők előtt kérjek szót. Ez az egyik jelzés, amit el szeretnék mondani. A másik pedig az, hogy az ügyrendi javaslatról vita nélkül kell dönteni. (Dr. Pető Iván: Így van!) Ezek az ügyrendi viták teljesen feleslegesek. Szabad képvis elő úr is, Szekeres frakcióvezető is már korábban jelezte, hogy nincs értelme harmincnyolc ügyrendi indítványt meghallgatni, a levezető elnöknek érdemes feltenni az ügyrendi indítványt szavazásra, esetleg az előtt is, míg az ő fejében kijegecesedik egy elg ondolás. (Derültség.) Éppen azért van itt jelen néhány képviselő, hogy eldöntse, egyetérte ezzel az ügyrendi indítvánnyal vagy nem ért egyet. Egyébként pedig valóban én is azt indítványozom, előzzük meg azt, hogy a Ház nyilvánosságát, a tévét és rádiót fi gyelőket ezzel terheljük. Tartsunk egy rövid házbizottsági ülést, és ott végre le tudjuk zárni ezt a kérdést. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Kedves Deutsch Tamás! Engedelmével az első megjegyzésére, hogy frakcióvezetőhelyettes, ezt a gép nem vette, h ogy így mondjam, tekintetbe. Nekem nem szóltak, és nem sorolta be arra a helyre, ezért valóban nem úgy kezeltem. Ez adminisztratív hiba volt - ezt magyarázatként mondom. A másik észrevétele pedig az én óhajommal is találkozik, és nagyon kérem, hogy azok a képviselőtársak, akik el akarják mondani, hogy hívjak össze rendkívüli házbizottsági ülést, ne mondják el, mert elárulom, hogy ezt fogom elrendelni. Torgyán József ennek ellenére még ügyrendi javaslatban hozzá kíván szólni a kérdéshez. Tessék! (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Dr. Pető Iván: Elnök úr, tiltakozom! Ilyen nincs! - Dr. Szekeres Imre: Szavazzunk!) DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Elnök Úr! Én nem hiszem, hogy Hack képviselőtársamnak - vagy nem tudom, kinek - a bekiabálása az elnöki engedélyt ann ullálhatja, ezért tessék megengedni, hogy arra hivatkozzam, a Házszabály 52. §ának (1) bekezdése értelmében az ügyrendi javaslat elhangzása után minden képviselőcsoportból egy személy jogosult kifejteni az álláspontját. Ez történt. Ezek után kell az ügyre ndi kérdésben szavazást elrendelni. Tehát én csak jelezni szerettem volna, hogy ebben az esetben elnök úr helyesen adta meg a felszólalási engedélyeket. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm a támogatást. Ezek után tisztelt Országgyűlés 9 ó ra 30 percig szünetet rendelek el, egyben a házbizottságot... (Zaj. - Közbeszólások: 10.30ig!) .., bocsánat, tévedtem.., 10 óra 30 percig, azaz fél 11ig szünetet rendelek el, és a házbizottságot azonnali rendkívüli ülésre összehívom. (Szü net: 9.5710.47 Elnök: dr. Salamon László Jegyzők: Nahimi Péter és dr. Semjén Zsolt) ELNÖK (dr. Salamon László) : Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, folytatjuk munkánkat. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat a rendkívüli házbizottsági ülés lefolyásáról és az ott kialakult állásfoglalásról. A rendkívüli házbizottság ülésén Békesi pénzügyminiszter úr tájékoztatta a házbizottságot arról, hogy az érdekegyeztető tanácskozáson történt megegyezésnek megfelelően valamennyi megegy ezési pontban a módosító javaslatok, illetőleg kapcsolódó módosító javaslatok előterjesztésére valamennyi érintett törvényjavaslatban - tehát a költségvetési törvényben, illetve az adótörvényekben is - sor került vagy képviselői indítvány, vagy bizottsági indítvány formájában.