Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 28 (40. szám) - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László):
2565 A másik, ami ugyancsak szóba került a miniszteri expozéban, hogy ma a földkiadó bizottságok munkáját egy j elentős részben a rendezetlen pénzügyek nehezítik. Feltétlenül fontos tehát, hogy egy oldalról lehetőleg minél kevesebb olyan többletköltség keletkezzék, amit a végén el kell számolni, más oldalról azonban az eddigi költségeket nyilván tisztességes módon e l kell rendezni - ebben az irányban csak részleges megoldásnak nevezhető a javaslat. A harmadik, hogy rendkívüli módon hátráltatja a földrendező, földkiadó bizottságokról szóló törvény az 1993. évi II. törvénynek a végrehajtását, hogy az bizony egy erőszak oskodó törvény volt, és jelen pillanatban is, mivel hatályban van, ugyanez állítható róla. A lényege, hogy nem a földtulajdonosok szándékainak megfelelően rendezi a kérdést, nem ad kellő számú alternatívát a tulajdonosok számára. Nyilván azért sem sikerül az eljárásokat befejezni, mert nem mindenben találják meg az új és régi tulajdonosok saját szándékaiknak megfelelő lehetőségeiket. Éppen ezért fontos lenne, és e tekintetben javításra szorul még ez a bizonyos törvényjavaslat, hogy a tulajdonosi akarat ilye n értelemben tiszteletben legyen tartva. Mindebből okszerűen az következik, hogy ez az általános vitára alkalmas törvényjavaslat szükségelteti azt, hogy hozzányúljanak, módosító indítványok készüljenek hozzá, de úgy, ahogy ez megfogalmazódott a mezőgazdasá gi bizottság ülésén is: csakis a jobbítás szándékával szabad ehhez a kérdéshez hozzányúlni, másként az út nem vezet sehova. S még egy: a sürgősség és az a fontos cél, amiről az elején beszéltem, nem fedheti el az Országgyűlés előtt azt, hogy nem a gyors dö ntés, hanem a megalapozott döntés hozhat jó eredményt, mert sokra nem megyünk vele, hogy gyorsan, de egy hosszan tartó huzavonát okozó törvényt hozunk, sokkal inkább jól járunk akkor, hogyha megalapozottan és az ügyek mielőbbi lezárását célzó törvényt alko tunk meg a parlamentben. Köszönöm figyelmüket... Közben kaptam egy értesítést, hogy pontatlanul idéztem: két ellenszavazata volt a bizottságnál a szavazás során ennek a törvényjavaslatnak. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képernyőn megjelent Gyimóthy Géza képviselő úr neve, a Független Kisgazdapárt frakciójából. Ismételten tájékoztatom képviselőtársamat, hogy a házbizottságban abban állapodtunk meg, hogy ennek a törvényjavaslatnak csupán az expozéj a és a bizottsági ajánlás hangzik el. Tehát kérdezem, hogy ügyrendie vagy egyéb természetű..? GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Egyperces! (Zaj.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Hát, képviselő úr, ez már akkor a vita részét képezné, úgyhogy ezt majd az általános vitának a folytatása során módja lesz képviselő úrnak elmondani. Így, tisztelt képviselőtársaim, a házbizottság előzetes iránymutatásának, illetve döntésének megfelelően az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan két hét múlva kerül sor. A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végre hajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/44. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/44/26. számon kapták kézhez képviselőtársaim.., illetőleg ezt javítom - ez