Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 28 (40. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2499 úgy szakítja majd félbe Tardos Mártont, h ogy ő nem fejezheti be a mondatot. Ebben az esetben én elfogadom, amit ő mond. A másik pedig Szöllősiné képviselő asszony felszólalásával kapcsolatos. Nevezetesen: ő itt a parlament nyilvánosságát felhasználta arra, hogy a Szonda Ipsost dicsőítse, mondván, hogy ki kételkedik a Szonda Ipsosban. Többek között mi, a Független Kisgazdapárt frakciója, teljes egészében kételkedünk a Szonda Ipsosban. És csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy a Szonda Ipsos, mondjuk, személy szerint engem egymillió forint kártéríté sre perelt, mert kételkedem az ő szavában; ugyanakkor hétről hétre pártatlan közvéleménykutatási adatot hoz az általa pereltről. Ezek után tessék eldönteni, hogy a Szonda Ipsos közvéleménykutató adatai mennyiben helytállóak, és mennyiben nem. Ezt kénytel en voltam észrevételezni. (Közbeszólás balról: A költségvetési vitában?) Köszönöm a türelmüket. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kétperces reagálásra kért lehetőséget Földesi Zoltán, a Magyar Szocialista Párt részéről. FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP) : Tisztelt Alelnök Assz ony! Tisztelt Ház! Békés megyei képviselőként és annak a választókörzetnek az állampolgáraként, ahol Szöllősi Istvánnét tízezren megválasztották egyéni képviselőnek idén májusban, kívánok kettő percben szólni. Sajnos divattá vált ebben a Házban, hogy megké rdőjelezzük a választók akaratát és a szakszervezeti vezetői és az országgyűlési képviselői jogállásokat - többen a sajtóban üzengetve , ebbe a Házba is most már többen behozzák. Szöllősi Istvánnét idén májusban tízezren megválasztották Békés megye 5. szá mú választókörzetének egyéni képviselőjévé... (Közbeszólás jobbról: Gratulálunk.) ... - köszönjük a gratulációkat , teljes egészében elégedettek a munkájával. Elvárja Szarvas város és körzete, hogy az oktatásfinanszírozás kérdésében a költségvetési vitában azt mondja el Szöllősiné, amiről itt szólt az elmúlt napokban. A másik dolog, amit el szeretnék mondani: Szarvason a múlt héten egy lakossági fórumon több száz ember jelenlétében több száz ember utasította vissza, hogy az országgyűlési képviselőket - más parlamenti pártokból is , a PSZben betöltött funkcióikkal összhangba hozva lemondásra szólították föl. Visszautasítják a választók ezt a magatartást, és nem ezt várják az ország vezető politikusaitól. Azt pedig, hogy Szöllősi Istvánnét három hete harmadí zben választották meg a pedagógustársadalom reprezentatív szakszervezetének vezetőjévé, talán bízzuk a pedagógustársadalomra. Én ehelyett azt kérem mindenkitől ebben a Házban és a tárcáktól is, hogy a saját házuk táján seperjenek, vállalják a kemény érdeke gyeztetést, és feleljünk meg együtt a koalíción belül a társadalom elvárásainak, hozzunk olyan döntéseket, amelyek a legkisebb fájdalmat okozzák a társadalomnak. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron következik Torgyán J ózsef, a Független Kisgazdapárt részéről; felszólalásra felkészül Miakich Gábor, a Magyar Szocialista Párt részéről. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, a költségvetéssel kapcsolatos fels zólalásom egész szerkezetét át kell alakítanom Fodor Gábor miniszter úr felszólalására való tekintettel, aki sajnálatos módon nem várta meg, hogy vajon az általa kifejtett gondolatokkal kapcsolatban a képviselők közül lesze valakinek véleménye vagy sem, h anem távozott a plenáris ülésről. Aki Fodor Gábor miniszter urat meghallgatta, úgy gondolom, egyet kell hogy értsen velem abban: a miniszter úr által felvázolt rózsaszínű égbolt, amely a magyar kultúra és a pedagógustársadalom jövőjére vonatkozik, az meg k ellett hogy ütközzön a miniszter úr szavain. De aki netán november 25én itt a Ház Kupolatermében egy művészeti eseményen részt vett, annak