Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 28 (40. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BARÁTH ETELE (MSZP):
2485 jelentő s pénzösszegeket lehet kapni olyan területfejlesztési feladatok végrehajtására, amelyek adott esetben a Közös Piaccal, az Európai Unióval határos régióinkat érintik. De ezeket kizárólagosan konkrét fejlesztési célokra lehet felhasználni. Amennyiben nincsen ek fejlesztési elképzelések az ország nyugati, északi, délkeleti vagy délnyugati régióira, azokban nincsen világosan meghatározva, hogy melyek azok az - adott esetben ágazati - infrastrukturális, környezetvédelmi, iparfejlesztési feladatok, egyéb más fogla lkoztatási kérdések, településközi együttműködésre szóló feladatok, akkor nincs mire felhasználni ezeket a pénzeszközöket. Kötelességünk tehát - önmagunk érdekében is - ezekre a régiókra elkészíttetni ezeket a koncepciókat. Feltétlenül fontos erősíteni - m egint csak általános és kormányzati érdek - a középeurópai kezdeményezés országaival együttesen elkészítendő középeurópai régióra vonatkozó fejlesztési projektet. Európa nyugati országainak rendelkezésére áll az a minimálisan öt évre szóló munkaterv és a z arra vonatkozó ütemezés - és hangsúlyozom: itt nemcsak az elmaradottsággal, hanem a dinamizálhatósággal, az innovációs térségekkel foglalkozó - feladatokat is meghatározza. Elhatározás kérdése az, hogy KözépEurópa térsége is - amely most, mint tudjuk, ú jraértékeli saját szerepét Európában - rendelkezzék olyan adekvát tervvel, amely összehasonlíthatóvá teszi ezeket a fejlettségi és fejlődésbeli különbségeket. Egyetlen számadatot hadd mondjak még: Németországban a keleti országrész fejlesztésére - ami ilye n szempontból már nem számít a mi középeurópai munkánkban - az elmúlt négy év folyamán 160 milliárd márkát fordítottak a keletnémet területek infrastrukturális, lakásépítési és egyéb más fejlesztésére. Ha ezeket arányosan vesszük is, elképesztő az a külö nbség, amely a két területrész között kialakul. Rendkívül fontos feladatnak tartom a középeurópai összefogáson kívül a különböző régiók közötti regionális együttműködések további erősítését, központi támogatását - legyen ez az AlpokAdria, vagy az ukrán t érséggel való együttműködés, vagy legyen a szlovákmagyar térségek közös fejlesztése. 196870 óta dolgozom ebben a szakmában. Pontosan emlékszem arra, hogy a hetvenes évek folyamán, egész a nyolcvanas évek közepéig minden egyes ilyen térségi együttműködésr e vonatkozóan világos célrendszerünk volt. Már akkor kialakult a foglalkoztatáspolitikán belül is az együttműködés a különböző országok, ezen belül a különböző régiók között. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne tudjuk ezt a magunk számára megteremteni. Nagyon fontosnak tartom, hogy végre nézzünk szembe azzal a - esetleg végtelen válságokat is magában hordozó - ténnyel, amit KeletMagyarország, DélkeletMagyarország elmaradása jelent. (10.50) De ne felejtsük el, hogy ugyanígy kiskörzeti szinten NyugatMag yarország térségében, sőt - bármilyen furcsa - még ÉszakNyugatMagyarországon, tehát azokon a területeken is, amelyek a legdinamikusabban mozdultak el az elmúlt négy évben, megvannak azok a körzetek, ahol az integrálni kell azokat a kormányzati szándékoka t, amelyek a területfejlesztését, a foglalkoztatás fejlesztését, az infrastruktúra fejlesztését, a mezőgazdaság fejlesztését, az oktatáskutatás odatelepítését igyekeznek megvalósítani, ezeket is be kell ebbe építeni. Ez azonban - és talán utalnék az alapo k módosításával kapcsolatos törvényjavaslatra annyiban, hogy - át kell hogy értékeltesse azokat a célokat, amely célok ebben kizárólagosan a válságmenedzselésre fogalmazódnak meg, hiszen nem elég kizárólagosan a válságok feldolgozásával foglalkozni. (Az el nök felé fordulva:) Bocsánatot kérek, egy pillanatra megállnék, mert jogot kaptam arra, hogy átlépjem a 15 percet - néhány perccel át szeretném lépni mint első hozzászóló, erre felhatalmazást kaptam a frakció részéről. (Az elnök bólint.)