Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 24 (38. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
2418 Megköszönöm Szabó Zoltán megszólalását. Visszatérve az előzetes írásbeli jelentkezésekhez, megadom a szót Varga Lászlónak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjének. Szólásra készül Sasvári Szilárd, a Fidesz képviselője. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Elnök Asszony! Tis ztelt Ház! Tegnap Boross Péter, volt miniszterelnök úr, képviselőtársam föltette a kérdést: kié ez a költségvetés? Nyilván azzal a szándékkal, hogy az MSZP vagy pedig az SZDSZ helyezi a fő súlyt az érdemre. A válaszom az, hogy a koalícióé, amely az én érte lmezésem szerint - a koalíció - egy olyan, önmagába visszatérő görbe, amelynek minden pontja egyforma távolságra van az együttműködéstől. A másik felszólaló, aki felhívta a figyelmemet, Hegyi Gyula volt, aki odaszólt bal oldalra a végén, és azt mondta, hog y fogadják el ezt a költségvetést - ha jól értettem , mint a jövő szociáldemokrata pártjának költségvetését. Ebben a pillanatban eszembe jutott, hogy a második világháború után itt ült Kéthly Anna, Szeder Ferenc, Peyer Károly. Kéthly Anna az egyházi esküv őmre is eljött, jó kapcsolatunk volt. Szeder Ferenc iránt különösen nagy a megbecsülésem. Őt elvi hűségéért az Államvédelmi Hatóság agyonverte. Ez a szociáldemokrata párt előttem nemzeti tradíciókon alapult. Nem tartoztak a hívőkhöz, de a keresztény értékr endet becsülték, a szociális igazságosságban jó harcunk volt velük, és fölemelték szavukat az ártatlanul üldözöttekért. Ezt a szociáldemokrata pártot a magam nevében örömmel üdvözölném. Igen tisztelt Ház! Én ma külügyi szempontból próbálnám a költségvetést vizsgálni. Abból kiindulva, hogyha egy ország külbiztonsága nem kielégítő, akkor nehezen képzelhető el, hogy bármilyen külföldi tőke érdeklődik, hiszen ingó vagy pedig féligmeddig szétdűlő házban nem szokás bérleti lakást kivenni. Magyarország külbiztons ágát jelenleg semmiféle nemzetközi szerződés nem garantálja. Hazánk 1944. március 19én elvesztette függetlenségét. Visszanyertük 1990. március 25én jogilag, ténylegesen, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. Igényünk természetesen a z lenne, ha nem volna szükség semmiféle külbiztonságra, ha nyugodt és békés szomszédok vennének bennünket körül, jó kapcsolatunk lenne, és nem volna semmiféle szorongás vagy feszélyezettség a lakosságban. A volt Jugoszláviában zajló kegyetlen események még ma is, és a volt Szovjetunióban ki nem alakult erőegyensúly bizonyos szorongást ad néha, hogy valóban nem veszélyeztetie valaki a külbiztonságunkat. Eddig a különböző nemzetközi tárgyalások - leszünke és mikor leszünk NATOtagok, mennyire tudjuk tényleg biztonságban érezni magunkat - nem vezettek eredményre. Eddig egyetlen komoly kijelentés volt, a néhai Manfred Wörner, a NATO főtitkára, akit személyesen is ismerve úgy érzem, jó szándékkal és belső meggyőződéssel mondotta egy nyilatkozatában, hogyha az ú j középeurópai demokráciákat - így Magyarországot is - veszély érné, nem lesznek tétlenek, és nem hagynak bennünket egyedül. Ez a mai napig a legerősebb kijelentés volt. Természetesen mindnyájunkban azonnal felmerült, hogy ez a nagy ígéret vajon mikor val ósul meg. Magyarország olyan hatalmas és olyan nagy történelmi ígéreteket kapott az elmúlt fél évszázadban, hogy mi egy kissé mindig kétkedéssel fogadjuk az ígéreteket. Megjelenik előttem Budapest utcáin az Atlantióceáni Alapokmány nagy plaká tja, amit Roosevelt és Churchill írt alá 1941 augusztusában. S máig is emlékszem, amikor a boldogságtól átitatva olvastam, hogy tiszteletben tartjuk minden népnek azt a jogát, hogy maga döntse el, milyen kormányformát akar. Azt hittem, béke lesz és nyugalo m. Jött a Jaltai Egyezmény, amit a Szovjetunió vezetője is aláírt, az Atlantióceáni Alapokmányon nyugszik, ott is ígéretet kaptunk. Szeretnék az általános hiedelemmel szemben egy véleményt mondani: minket nem adtak el Jaltában. Ez nagy tévedés. Nem hajtot ták végre Jaltát.
