Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 24 (38. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2409 nem tárgyalandó adótörvényből fakadó adótá blát, amely azt mutatja, hogy mely rétegeket érinti hátrányosan az adórendszer átrendezése és a hozzárendelt költségvetési változtatás. Ha ezt elemeznék, kedves képviselőtársaim, akkor rájönnének, hogy az átlagos keresetű magyar lakosság számára ez a kettő együttesen és összesen még mindig nem negatív szaldós. És ha csak az adótáblát önmagában veszi, messze az átlagkereset fölött, legalábbis 20 százalékkal az átlagkereset fölött is az adótáblának a hatása még nem negatív. Mindez csak a tárgyszerűség kedvéér t teendő hozzá. Végül úgy gondolom, hogy az előttem elhangzott hozzászólásnak volt egy figyelemreméltó momentuma, nevezetesen az autonóm állampolgárokra, az autonóm társadalmi rétegekre való célzás. Igen. És úgy gondolom, hogy teljesen nyilvánvaló a mai kö ltségvetési tárgyalási menettel kapcsolatos közhangulatból az, hogy nem a költségvetés, hanem az államkassza helyzete társadalmi rétegeket igen nehéz helyzetbe hozott. Jelen esetben éppen a költségvetés által finanszírozott területeken dolgozókat. Ez lemér hető. Míg más területeken, akik a vállalkozási szférában dolgoznak, és ne adj'isten!, a korábbi kormány által megtestesített államnál korrektebb vállalkozókkal kerültek szembe, azoknak kevesebb a problémája pillanatnyilag, jóllehet nekik is megvan. Kedves Képviselőtársaim! Ennek a vitának persze mindenképpen van egy óriási tanulsága, amiben azt hiszem, mindannyian egyetértünk. Nevezetesen, hogy ennek a költségvetésnek van egy igazán óriási problémája. Ez az óriási problémája pedig az, hogy sajnos, ez a reál is költségvetés. Következésképpen ez az, amit ennek az országnak feltehetően végre kell hajtani és betartani. Lehet rajta módosítani, nyilván belső szerkezetében hozzá lehet nyúlni, de arra az egy kérdésre igazából egyetlen ötlet sem hangzott el, nem azért , mert a képviselőházban helyet foglaló kollégáink talán kevésbé felkészültek volnának a kormány tagjainál, hanem egyszerűen azért, mert a helyzet olyan, hogy a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében elrejtett forrásokat, amelyek nagyságrendileg változtatná nak a költségvetés pozícióin, nem lehet találni. Következésképpen: igen, ez a költségvetés nem jó. De nem a költségvetés nem jó önmagában, hanem az a gazdasági bázis gyenge, amire költségvetést kell építeni, az ország helyzete nehéz, amiben gazdálkodni az elkövetkezendő évben kell, és igazán nem tudom belátni, hogy miért kéne a kormányzatnak hitegetni, ígéretekkel kifizetni azokat az állampolgárokat és azokat a társadalmi csoportokat, amelyektől egyébként valóban türelmet, egy kis megértést kér azért, hogy a négy évre szóló kormányprogramnak ne csak a nehéz fejezeteit, hanem majdan a könnyebb fejezeteit is végrehajthassa. Ez a felelősség, úgy gondolom, mind a két oldalon megjelenik időnként a Házban, mind a két oldalon tapasztalható felszólalásokban is benne van, és persze hozzá kell tegyem, hogy ezzel együtt érthető az egyes társadalmi csoportok előtt megjelenő képviselők időnkénti érzelmi alapállása. Persze azt is meg kell jegyezni, és talán ez volna ennek a gondolatsornak a vége, hogy mindezt valamennyi pá rt képviselői érzik, hiszen érdemes elemezni például a Fidesz tegnapi felszólalássorozatát, amikor igazán megjelenítették ennek a parlamenti vitának minden elemét, kezdve a már sokat idézett Urbán Lászlótól, aki még messzebb ment a költségvetés elméleti m egalapozásában, mint maga a pénzügyminiszter, folytatva talán Selmeczi Gabriellával, aki többet akart a költségvetésből kiszakítani, mint amit a Fidesz egész kiadási előirányzata egymagában előírt volna. Ilyen széles a politikai spektrum. Úgy gondolom, hog y sokszor nem az ellenzék és a kormánypárt, hanem a tehetetlenség, a rossz érzés vitatkozik azokkal az emberekkel, akik úgy gondolják, hogy ezt a tehetetlenséget és a rossz érzést is a tenniakarással kell fölváltani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal old alon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Bársony András felszólalását. A monitorom jelzése szerint szót kér két percben Hajdú László, a Magyar Szocialista Párt részéről, ez lehet, hogy csak véletlen volt, valamint Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata F órum részéről.