Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 24 (38. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - BÁRSONY ANDRÁS (MSZP):
2407 BÁRSONY ANDRÁS (MSZP) : Elnök Asszony! Köszönöm a szót! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyre több boldog k épviselő van a parlament soraiban, idézvén egyik nyitó ülésünk tapasztalatát, hogy boldogok azok, akiknek rossz a memóriájuk. Rátérve mondandóm lényegére: körülbelül a féltávnál tartunk a költségvetés tárgyalásakor, és igazán illene legalábbis végiggondoln i mindazt, ami ebben a Házban eddig elhangzott. Hallottunk kívánságlistát, melynek első helyén a gazdaságélénkítés szerepel, persze meg nem jelölve hozzá, hogy honnan kell megteremteni a forrásait. Hallottunk itt arról, hogy a jelenlegi megemelkedő mezőgaz dasági támogatási rendszerhez képest is mennyivel magasabb támogatást kellene az agrárszférának biztosítani. Hallottunk itt arról, hogy az egészségügy finanszírozásához milyen forrásokat kellene még előteremteni - hogy honnan, azt persze nem. Hallottunk ar ról, hogy az oktatásügyre, a tudományra, a kultúrára és az élet minden területére milyen további forrásokat kellene ebből a költségvetésből biztosítani. Én nagyon nagy érdeklődéssel néztem végig a már eddig beadott módosító indítványokat. Meg kell jegyezne m, hogy mindehhez a forrásokat valahogy elfelejtették a módosító indítványok beadói megjelölni. Ami nem baj, mert végül is lehet matematikát csinálni, a költségvetési vita egyébként is egy matematikai játék. Tehát akkor játsszunk el azzal a gondolattal, ho gy be vannak adva ezek a módosító indítványok, próbáljuk elfogadni. A kassza állása a jelenlegi állapot szerint - körülbelül egy órával ezelőtti adat - mínusz nyolcszáz milliárd. Gondolom, miután fél távnál vagyunk, lehet még további indítványokat beadni. El lehet jutni egy bizonyos határig, csak úgy gondolom, hogy a dolog innentől kezdve a matematika világából átlép a viccek világába. A viccek világába azért, mert lehet azon vitatkozni, hogy 5,5 vagy 7,5 százalékos hiányt lehet a GDPhez képest elképzelni, de úgy gondolom, hogy a 10 százalék feletti összeg már nem a költségvetési vita komolyságához illik. Miről folyik tehát a vita? A vita nem a költségvetésről folyik, legalábbis eddig nem erről folyt döntő többségében, hanem a vita arró l folyt, hogy a képviselőtársak egy jelentős része nem hajlandó megbarátkozni a helyzettel. Mert arról vitatkoztunk, miközben nem mondtuk ki, hogy nem fogadják el azt, hogy az ország ilyen nehéz helyzetben van; hogy nem fogadják el azt, hogy az országnak n incsenek forrásai, de hozzárendelnek nem létező bevételekhez óriási kiadási tételeket. Mert a vita arról szól, ami az egyik interpellációban látszólag nem a költségvetési vita keretében, de a pénzügyminiszternek címzett módon elhangzott, hogy vajon miért k ell az államnak az ÁV Rt. nem létező bevételeit pótlandó hiteleket felvenni. Erről szól a vita. Arról szól a vita, hogy 1994 végén, ha nem lett volna pótköltségvetés, besokallt volna az államháztartás, az az államháztartás, amelynek a reformját sikerült né gy évvel elodázni. Bár nagy tervek voltak rá, valójában olyan kiadási struktúrában gondolkozik ma is az államháztartás - kényszerűségből, mert egy államháztartási reform nem két hónap alatt még csak meg sem tervezhető, nemhogy végrehajtható , mint amilyen volt az elmúlt négy évben, és egy kicsit olyan, mint amilyen volt korábban is. Nem történt tehát meg az államháztartási reform; nem történt meg az egész államháztartásból finanszírozott terület átvilágítása. Ha valakik ezt a száz napot alig túlélt kormány on kérik számon, azok úgy gondolom, legfeljebb a kormánypárti képviselők lehetnek, nem az ellenzékiek, mert nekik négy év alatt a saját kormányuktól kellett volna ezt számon kérni. Meg kell mondjam, hogy az ellenzéki oldalról elhangzott felszólalások döntő többsége mintha rosszkor hangzana el. Sokkal jobban tetszett volna ez a felszólalás - mondjuk - egykét évvel ezelőtt az akkori költségvetés tárgyalásakor és nyilvánvalóan a most ellenzéki padsorokban ülő képviselőknek az akkor hozzájuk közelálló kormányz at sokkal szimpatikusabb válaszokat adott volna, mint amilyeneket kénytelenek vagyunk most mi adni. Főleg rosszul hangzik ezeknek a
