Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat átalános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. FÜZESSY TIBOR (KDNP):
2307 igyekezett kompenzálni, hogy televíziós közvetítési időben, hosszú vita után hatpárti konszenzus alapján megállapodott, hogy ma 13 órától kerül sor az elmaradt felszólalásokra, ezért a kisgazdapárt föladta az ebédszünet lehetőségét. Ennek ellenére megkeresett a kereszténydemokrata párt frakcióvezetője és kért - miután Surján p ártelnök úr úgy tűnik, a költségvetési vitából ma kimarad a tvközvetítésből , hogy mi mondjunk le a szövetkezeti vita terhére Surján miniszter úr javára erről az időkeretről. Én közöltem, hogy ehhez nem járulunk hozzá. A frakcióval ezt megvitattam. Ezek után elnöknő önkényesen, egy perccel egy óra előtt szót adott Surján képviselőtársunknak. Ezáltal elvett 14 percet a kisgazdapárt felszólalási idejéből. Csak emlékeztetem arra, hogy ma délelőtt minősíthetetlen hangon rám támadt az elnöklő Salamon alelnök úr, mert a kisgazdapártnak az volt a megállapodása, hogy az egymás közti megbeszélés alapján én néhány perccel többet beszélek, Lányi képviselőtársunk néhány perccel kevesebbet. Ezt be is tartottuk, Lányi képviselőtársam még nagyvonalúan néhány percet aján dékozott is a Háznak. Ezek után úgy gondolom, különösen méltánytalan a kisgazdapárttal szemben az ön eljárása, és ezért én kérem a házbizottság összehívását, mert ilyen körülmények között a kisgazdapárt megrövidült 15 perccel. Köszönöm a türelmüket. (Közbe szólások balról: És most még hárommal! ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Frakcióvezető Úr! Amikor ön nem tartózkodott az ülésteremben, üzenetet kaptam Füzessy képviselő úrtól, miszerint Surján László feltétlenül szeretné elmondani fölszólalását. Nem a Független Kisgazdapárt időkerete terhére, hanem a Kereszténydemokrata Néppárt a szövetkezeti törvényben előzetesen bejelentette egy képviselője fölszólalását, és ennek a felszólalásnak az időkerete terhére, illetőleg csökkentésére, későbbi áthelyezés ére kértek meg engem. Én nem kívántam a Házban az időt azzal húzni, hogy részletesen elmondom, milyen üzenetet kaptam, mit válaszoltam és mit üzentem vissza, hanem úgy gondoltam, hogy 1 óra 15 percre áttérhetünk a szövetkezeti törvényre, és majd a Kereszté nydemokrata Néppárt képviselőjének fölszólalását későbbre tesszük. Ezzel teljesítjük a kereszténydemokrata párt kérését, miszerint a költségvetési vitában felszólalhat dr. Surján László. Én úgy gondolom, nem érdemeltem meg azt a hangot, amit frakcióvezető úr velem szemben itt a Házban most megengedett. Őszintén megmondom, hogy nem is értem. Hiszen a Független Kisgazdapárt iránt én elfogult vagyok, és ragaszkodom hozzá, hogy az időkeretet a szövetkezeti törvényre fordítsuk. Ezért tehát, amennyiben lehet, én kérem képviselő urat, hogy most a házbizottságot ne hivassa össze, mert akkor a nyilvánosságot a szövetkezeti törvénytől vesszük el. Javaslom, hogy egy későbbi időpontban hívjuk össze a házbizottságot, amikor nem a szövetkezeti törvény keretére menne az id ő. Ha ez megfelelő önnek, akkor kérem, jelezze. Ha most azonnal kéri, akkor természetesen én a Házszabálynak megfelelően azonnal szünetet rendelek el, összehívom a házbizottságot. Mielőtt dr. Torgyán Józsefnek megadnám újra a szót, Füzessy Tibornak adom me g, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjének. (Taps.) DR. FÜZESSY TIBOR (KDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Szövetséges Frakcióvezető Úr! (Torgyán József: Hát, ha ez neked szövetség, hogy a kommunistákkal kokettáltok, a mi hátrányunkra eljárto k, ne haragudj már... - Derültség.) Úgy gondolom, ez egy egészen más téma, amire nem az ügyrendi javaslattal kapcsolatban kell felszólalnom. A kisgazdapártnak a szövetkezeti törvényre fordítandó idejéből nem 14 perc telt el, hanem eddig 23, amiből 9 perc a frakcióvezető úr felszólalásának és az azt követő reakcióknak köszönhető. Ez az elvétel természetesen tovább folytatódik akkor, ha a frakcióvezető úr ragaszkodik a házbizottság összehívásához. Úgy gondolom, frakcióvezető úr végezze el az ezzel kapcsolatos számításait, és számítsa ki, hogy jár jobban, vagy hogy jár rosszabbul a kisgazdapárt.