Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat átalános vitájának folytatása - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOROSS PÉTER (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOROSS PÉTER (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOROSS PÉTER (MDF):
2295 Egyébként a felszólalások rendje most próbaidejét tölti, hiszen az előzetes megállapodás is az volt, hogy néhány hónap múlva visszatérünk, és újra megtárgyaljuk, mennyire vált be ez az új rendszer. Tehát megköszönöm Boross Péter úr felszólalását és megadom a szót Csabai Lászlónénak. Egy pillanat, ellenzést kérek, Békesi László pénzügyminiszter úr szólásra kért lehetőséget. Megadom a szót. DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter : Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! A zárszóban természetesen módomban áll majd érdemben reagálni hozzászólására. Mindössze négy rövid megjegyzést szeretnék tenn i. Mindig is végtelenül nagyra becsültem és értékeltem képviselő úr zseniális taktikai készségét, amelyről most is tanúbizonyságot tett. Az első megjegyzés: a beterjesztett költségvetés természetesen a kormány költségvetése, és nem a pénzügyminiszter írói munkásságának része. (Derültség a bal oldalon.) Remélem, ez ki fog derülni a végső szavazás esetén is. Így debattere a pénzügyminiszter, aki ügyesen próbálja meg leplezni a tévedéseit? Ezúttal másról van szó. Hogyha éppen arra adnak lehetőséget nyilvános megnyilatkozásai, hogy egy gazdaságpolitikát próbáljon meg hitelesen képviselni, úgy ezt a kormány felelős tagjaként teszi. A harmadik: tárgyilagos értékelés. Mélyen egyetértek ezzel az igénnyel. Két dolgot szeretnék képviselő úr figyelmébe ajánlani. Az eg yik az az írásban átadott, tételes adatokra épülő összegezés, amely terjedelmes értékelő munka. Azt hiszem, kevés politikai elemet talál benne. A másik, hogyha megtisztelne esetleg még egyszer az elhangzott expozé áttekintésével. Azt hiszem, kevés olyan el emet talál benne, amely nem szakmai elemzésen alapul. (Dr. Boross Péter: Én önt dicsértem, pénzügyminiszter úr.) Végül az utolsó megjegyzés az úgynevezett katasztrófaképről. Más körökkel érintkezünk nyilván. Nekem hallatlanul rossz tapasztalataim vannak, n incs egy olyan nemzetközi tárgyalás, ahol kőkeményen a fejemhez ne verjék, hogy micsoda tragikus fordulaton ment végbe a magyar gazdaság az elmúlt években, miért történik ez így, miért jutottak el maguk arra a pontra, ahova eljutottak. Nem kell ahhoz nekün k a képet sötétre festeni, hogy nagyon pontosan ismerjék. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm pénzügyminiszter úr válaszát, és ha megkérhetném Boross Péter urat, akkor ossza meg velünk is a mondandóját, mert í gy nem hallottuk. DR. BOROSS PÉTER (MDF) : Nem kívánom. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Ha nem kívánja, akkor. DR. BOROSS PÉTER (MDF) : Az előbb a Ház úgy szavazott, hogy a kétperces... ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : A kétperces felszólalások rendjét az imént az előző körre vonatkozóan döntötte el a Ház. Tehát ezt követően jogosult bárki két percben megszólalni. Ha újra kérik a leállítást, akkor természetesen újra szavazunk. Tehát megadom a szót Boross Péter úrnak viszonválaszra. (12.20) DR. BOROSS PÉT ER (MDF) : Majdnem provokáltnak érzem a felszólalásomat. Akkor tehát hangosan is elmondom: én dicsértem pénzügyminiszter úr kiváló személyi kvalitásait, csak felhívtam a figyelmet a mögötte meghúzódó alapvető tévedésre.