Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat átalános vitájának folytatása - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - LÁNYI ZSOLT (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOROSS PÉTER (MDF):
2293 hogy itt az ország életéről van szó, hogy ez a négy év is ne a politikai érvelés fordulataiban jelenjen meg a szokásos jelzőkk el, hanem egy tárgyilagos ítélkezés és elemzés tárgya legyen - amely négy esztendőben történtek hibák, hölgyeim és uraim, tévedés ne essék! Bűntelennek csak a következő négy év ígérkezik, úgy tűnik. A megelőzőben voltak ilyen természetű hibák. Én nem hinné m, hogy célszerű ez az állandóan odakent, felületes minősítése a megelőző négy esztendőnek. Hisz azért tudnunk kell, hogy a megelőző négy esztendőben totálisan összeomlott a keleti piac, és ez a magyar export 40 százalékát érintő, óriási hatású volt. Talán arról is illene tudni, hogy kitört a balkáni háború; az első időkben - és embargóval együtt - micsoda hátrányokkal! És tudni kellene azt is, hogy '92ig Magyarországnak szufficites fizetési mérlege volt. Mert kellene tudni, '92ig ez történt. És azt is ke llene tudni, hogy '93ban példátlan recesszió volt egész Európában piacainkon, amikor is az export alapvetően megtorpant. És ha hozzáteszem túl szigorú csődtörvényünket, nem egészen jó kamatpolitikánkat; de azt '93 őszén felismertük, szeptemberi kormánydön tés; azt hiszem, korrekciónak felfogható. Kérem tehát, ebben rendelkezzünk több tárgyilagosság iránti igénnyel. Én kénytelen vagyok most nagyokat lépni, mert itt, az idő szorításában egyszerűen nincs mód, hogy valóban és érdemi hozzászólásra kerüljön sor - legalábbis én, úgy tűnik, ehhez bőbeszédű vagyok. Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy '94 elején a kormány kiadott egy kiadványt, amit az akkori kormánnyal, velünk nem szimpatizáló sajtó és az akkori ellenzék - és jelenlegi kormánypárt - há t, pergőtűzzel fogadott: micsoda sikerpropaganda ez! Hát, azt hiszem, ezek a minősítések eléggé emlékezetesek mindenki számára - aki benne volt a minősítésben, meg akit érintett, annak a számára is egyaránt. Hölgyeim és uraim, ebben a kiadványban számok va nnak. Ebben számok vannak; számok és adatok - gázvezetékről, telefonról, sok mindenről. Nem került sor ezek bírálatára, pedig nem ártott volna a tényekkel vitatkozni, ami e kiadványban szerepelt. Ennek a kiadványnak egyik célja az volt - mondják , választ ások előtt a kormány önmagának hízelgett... De a másik célja az volt, hogy bemutassa a világnak - azért fordítódott le több nyelvre , hogy itt van egy gazdaság, amelyik működik, amelyik fejlődik, amelyik az infrastrukturális alapokat fejleszti, amelyiknek szociális kiadásai olyan ütemben nőttek, ahogy a kormányzásunk idején nőttek. Tehát egy olyan gazdaság van itt, amelyikre érdemes felfigyelni, mert virulens jellemzői vannak. Annál inkább meglepő - és ezt a költségvetés előkészítése szempontjábó l sem értem és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szempontjából sem értem és abból a szempontból sem értem , hogy miért nekünk és személy szerint nekem kellett számtalan külföldit meggyőzni arról, hogy nem olyan rossz a gazdaság helyzete, mint amilyet, az egyik újság szerint, az a katasztrófaretorika okozott, ami a választások után továbbfolytatódott. Mert az katasztrófaretorika volt, hölgyeim és uraim; abban nem jelentek meg a '94. évi gazdasági fejlődés, a gazdasági növekedés különböző, rendkívül lénye ges elemei. (12.10) Én nem kívánok, még egyszer hangsúlyozom, Kádár Béla helyett szólni, mert teljesen így sem tudom elmondani a mondandómat, de szabadna utalnom Bauer Sándor úr hozzászólására itt, és... (Bauer Tamás: Tamás.) ... bocsáss meg, elnézést ké rek, nagy figyelmetlenség, Bauer Tamás hozzászólására, amelyiknél egy dologra szeretnék utalni. Hölgyeim és Uraim! Létezik Magyarországon egy makrogazdaság, makroközgazdászirányzat. Általában statikus szemléletű, általában a reálfolyamatok iránt, gazdasá gi reálfolyamatok iránt kevesebb érzékkel rendelkezik, e reálfolyamatok dinamikáját általában nem tartja kellően szem előtt. Nos, ez egy nagyon veszélyes felfogás. Azért veszélyes felfogás, mert a gazdaság reálfolyamataiban kiszámítani a dinamikus tényezők et jobb gazdaságpolitikára enged következtetni, vagy jobb gazdaságpolitikát inspirál, mint az a sajátos statikus látásmód, amely úgy tesz, mintha a reálfolyamatok gerjesztenék a gazdaságot. Visszaköszön annak emléke még a tervgazdálkodás időszakából, hogy mi mindent tervezünk, befolyásolunk és megoldunk, s tudjuk, hogy akkor sem