Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat átalános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2281 tartalmazza , ezért tudok egyetérteni azokkal a keresletkorlátozó, fékező lépésekkel is, amelyeket az idei költségvetés tartalmaz, és amelyet ezért támogatni lehet. A második kérdés, amivel foglalkoznék, ho gy megalapozottake a költségvetés kulcsszámai, megalapozottake a 20 százaléknál nem magasabb inflációra, a 280 milliárd forintot nem meghaladó deficitre, a 22,5 milliárdos fizetésimérleghiányra és - amiről a legtöbb vita folyik - a 150 milliárdos priva tizációs bevételre vonatkozó számok. Vagyis: megalapozotte az, hogy jelentősen csökkenjen a fizetésimérlegdeficit, javuljon, csökkenjen a költségvetési deficit és megalapozotte ez a privatizációs bevételre vonatkozó szám? Azt kell mondanom, hogy ezek a költségvetési kulcsszámok feltételesen megalapozottak. Mit értek ezen? Azt a deficitcsökkentő, keresletkorlátozó politikát, amit a költségvetés és a kormány gazdaságpolitikája tartalmaz, elvileg többféle eszközzel lehet elérni. Elérhető ez diktatórikus esz közökkel, amit ebben a Házban mindenki elvet - és ebben egyetértünk. Elérhető ez egy nagyon kellemetlen módon, egy olyan bérárspirállal, ahol az elszabaduló infláció értékeli le a pénzben megjelenő keresletet - ez az, amit szintén szeretnénk elkerülni. A koalíciós kormány a maga elképzeléseiben egy harmadik utat választott a kormányprogramban, azt, amit társadalmigazdasági megállapodásnak neveznek: amikor megpróbál a kormány konszenzusra jutni a szociális partnerekkel abban, hogy hogyan osszuk el a terhek et. Mert azt megmondtuk a koalíciós megállapodás megkötésekor, hogy most, a kormányzati ciklus első évében legalábbis - talán még a másodikban is - elosztani csak a mínuszokat lehet. Erről szól a társadalmigazdasági megállapodás, ha megkötik. (11.10) Ez azt jelenti, hogy a szociális partnereknek meg kell állapodniuk a jövedelmek, a bérek önkéntes korlátozásában. Meg kell állapodniuk a szociális partnereknek abban, hogy a költségvetési szféra, a közszolgáltató szféra költségeinek növekedését egy egyensú lyi problémákkal küzdő gazdaságban hogyan lehet megállítani, sőt bizonyos körben hogyan lehet korlátozni ezeket az állami kiadásokat. Még azt is hozzá kell tennem: abban bíztunk, hogy ez a megállapodás októberben létrejön - ezt mondja a kormányprogram , h ogy a költségvetési vita már ennek talaján folyhasson. Valamennyien tudjuk, hogy ez nem történt meg. Nem történt meg, hiszen a versenyszféra szakszervezetei leszögezték, hogy országos bérmegállapodásról ne is legyen szó, a közszolgá lati szakszervezetek pedig leszögezték azt, hogy a maguk részéről egyáltalán nem tartják indokoltnak a közszolgálati szféra állami kiadásainak korlátozását. Ilyen módon persze társadalmigazdasági megállapodás nem jöhet létre. Feltehetjük a kérdést: a korm ány hibát követette el, amikor társadalmigazdasági megállapodást akar kötni? Tévedette a helyzet megítélésében? Ma még ebben véglegesen nem tudunk ítélkezni, de lehet, hogy tévedett. Azt gondolom, hogy tévedett, amikor túlbecsülte a szakszervezetek erej ét. Nem félreértés, amit mondok! Túlbecsülte! Ugyanis az erős szakszervezet, az a szakszervezet, amelynek vezetői tudják, hogy a tagság megbízik bennük, tud kompromisszumot kötni, nem fél attól, hogy reális kompromisszumot kössön a munkáltatókkal és a korm ánnyal. A gyenge szakszervezet, a gyenge szakszervezet vezetői azonban erre nem tudják rászánni magukat, mert attól félnek, hogy bármilyen kompromisszumot kötnek, a tagság nem fog tovább bízni bennük. Majd meg fogjuk látni a következő hónapokban, hogy mily en bizonyítványt állítanak ki önmagukról a szociális partnerek. Lehetséges, hogy gyengének fognak bizonyulni, és ez megnehezíti a költségvetés kulcsszámainak teljesülését. A másik kulcsszám, amiről még beszélnék, a privatizációs bevételek kérdése. Ez a 150 milliárdos privatizációs bevétel akkor valósulhat meg, ha a 150 milliárdos privatizációs bevétel a helyes privatizációs politika kedvező mellékhatása lesz, nem a célja. Milyen privatizációs politikáról beszélek? Olyan privatizációs politikáról, amelynek c élja az, hogy az egykori, válságban lévő állami vállalatok mielőtt olyan tulajdonos kezébe kerüljenek, akinek tőkéje van, aki képes ezeknek a vállalatoknak a korszerűsítésére, megújítására, a munkahelyek stabilizálására és bővítésére. Ez csak
