Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 22 (36. szám) - Dr. Urbán László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Az ÁV Rt." tárgyában - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. URBÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2204 Azt gondolom, ez egy nagyon veszélyes precedenst teremthet, ez a jövőfelélés egy újabb formája. Erre még a régi kormánykoalíció sem gondolt, v agy ezt a formát nem vette igénybe arra, hogy a folyó költségvetés hiányait ilyen módon próbálja meg kontroll alatt tartani vagy valamelyest csökkenteni. Ennek kapcsán két kérdésem van. Az egyik, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság vagy pedig a Pé nzügyminisztérium, esetleg a pénzügyminiszter úr kezdeményeztee ezt az előzetes hitelfelvételt? A másik pedig: nem gondoljae, hogy ez a veszélyes precedens alátámasztja azokat az aggodalmakat, amelyek abból fakadtak, hogyha a költségvetésért felelős mind enkori pénzügyminiszter az, aki egyúttal a privatizációt is felügyeli és a privatizációt irányító szervezet tulajdonosa, akkor félő, hogy a kísértésnek nem tud ellenállni, és a folyamatos költségvetési kényszerek hatására arra használja fel másik funkciójá t, hogy az állami vagyon rovására annak értékesítését alárendelje a rövid távú költségvetési bevételek szempontjainak. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Békesi László pénzügyminiszter úr válaszol. DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter : Köszönöm , elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Az eredendő bűn ott van, hogy 175 milliárd forint erre az évre tervezett privatizációs bevételből 25 milliárd teljesül év végéig, és ebből 9 milliárd a készpénzes, a többi részletfizetésű. Ezen belül, az előző esztendőben erre az évre jóváhagyott költségvetési törvény 28,2 milliárd forintról döntött a privatizációs bevételek terhére, az úgynevezett decentralizált alapok támogatásához. A két szám közötti különbség világossá teszi, hogy legalább 20 milliárd forintot - a törvényben jóváhagyott kötelezettségek teljesítésére - a nem létező privatizációs bevételekből az ÁV Rt. nem tud teljesíteni. A pótköltségvetés keretében az ügy egy részét rendeztük, nevezetesen, hogy ezt a privatizációs bevételeket terhelő kö telezettséget az Országgyűlés megszüntette 1994re. Ugyanakkor három decentralizált alapnál: a foglalkoztatásinál, a területfejlesztésinél és a mezőgazdaságfejlesztési alapnál folyamatban lévő, lekötött kötelezettségek finanszírozása legalább 9 milliárd f orintos hiány fedezetét indokolja. Ezt a 9 milliárd forintot kell hitel formájában igénybe vennie az ÁV Rt.nek, ez az, amire a bankoktól ajánlatot kért. Most folynak a tárgyalások, hogy végül is mely banktól fogja igénybe venni. Nem jó a gyakorlat, nem ak arjuk folytatni; '94ről van szó, más eszköz nem volt arra, hogy egyébként törvényben rögzített kötelezettségeket és már megkötött szerződéseket ne kelljen felbontani. A jövőre nézve természetesen szó nincs arról, hogy az állami költségvetésben jóváhagyott előirányzatokon felül folyó kiadásokra a pénzügyminiszter vagy bárki más privatizációs bevételeket használna fel. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszonválaszra megadom a szót dr. Urbán Lászlónak. DR. URBÁ N LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen. Engem bizonyos mértékig megnyugtat az, hogy a pénzügyminiszter úr nem kíván a jövőben ezzel a gyakorlattal élni, ugyanakkor tekintettel arra, hogy a pótköltségvetést mindössze egy hónappal ezelő tt fogadtuk el, akkor már feltehetőleg látszott, hogy ez a privatizációs bevétel nem fog befolyni. Mint ahogy történt is némi korrekció - ahogyan ön is említette - a be nem folyó privatizációs bevételek mögüli garancia elvételére, valószínűleg ezt a dolgot is át lehetett volna vezetni, és ugyanezt a hiányt, ezt a tízmilliárdnyi pótlólagos hiányt akkor más formában lehetett volna oly módon fedezni, hogy nem teremtettünk volna ilyen veszélyes precedenst. De amennyiben ez valóban egy egyszeri alkalom az ön áll ítása szerint - legalábbis ameddig ön áll ennek a tárcának az élén vagy ön tölti be ezt a pozíciót , fogadjuk ezt el. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :