Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 22 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PETŐ IVÁN az SZDSZ
2153 Nem öröm egy keresletkorlátozó gazdaságpolitika mellett kiállni senkinek. Ki az, aki nem szeretne jobban adni, mint kellemetlenkedni. Mégis azt mondjuk: helyesen tekinti elsődleges szempontnak a költségvetés ma az összk ereslet - ezen belül a fogyasztói kereslet - korlátozását. Ha az átlagember szintjén messze nem beszélhetünk is túlfogyasztásról, társadalmi szinten attól még igaz ez az állítás, hisz' az adósság fölnövekedett terheit már '94ben is csak további eladósodás sal lehetett fedezni. Nem látjuk megalapozottnak azt a feltételezést, hogy a következő évek esetleges gazdasági növekedése a felhalmozott feszültségeket önmagától megoldja. A költségvetés - s ez is érdeme , miközben a szorító kényszerek határozzák meg, tú llép a rövid távú pénzszerzés napi szempontjain, s ennyiben jelentős változást hoz az előző költségvetésekhez képest. Amikor elfogadását képviseljük, azt is szem előtt tartjuk, hogy az általános visszafogás mellett a korábban meghirdetett gazdaságpolitika jegyében és a rendelkezésre álló igen szűk korlátok között egyes kiadások növekedése is megjelenik. Ilyen az állami lakásépítési támogatás - noha a mértékkel és a móddal természetesen nem lehetünk elégedettek. Mondjuk, a mód kapcsán a fővárosnak létezik eg y javaslata, amelyben olyan ötletek vannak, amelyek megfogadhatók. De azért a 10 milliárdos többlet az előző évhez képest már észrevehető, és a költségvetés részletei után nem érdeklődő lakosság is tudja - legalábbis sokan közülük , hogy a lakásvásárlásná l a szociális támogatás egy gyerek után az eddigi 50 ezerről 300 ezerre, két gyereknél 200 ezerről 1,2 millióra, háromnál pedig 2,2 millióra nő. Ilyennek tekintjük a mezőgazdaság támogatását is, amely tulajdonképpen biztatónak nevezhető a költségvetés egyé b részleteihez képest, s látni ilyen törekvést az infrastrukturális beruházások területén, de ide kapcsolható az adórendszer megtakarításokat és beruházásokat ösztönző néhány változása is, amelyekről kollégáim az adótörvények kapcsán beszéltek. (9.30) A be nyújtott költségvetés mindezzel együtt is persze jócskán bírálható, kritizálható. Másnak tekintjük azonban, ha valaki valóban bírálja a költségvetést, és másnak, ha valaki jogos vagy jogosnak látszó igényeket kér számon, olyanokat, amelyeket mindenki boldo gan kielégítene - csak éppen nincs miből. Hisz ki vitatná, hogy igaza van annak, aki, mondjuk, elmondja: az önkormányzatok megkapták ugyan a személyi jövedelemadó kért és ígért 35 százalékát, de ehhez persze feladatokat is rendeltek, s így még az eredetile g ettől előnyöket váró városi önkormányzatok pozíciója is csak minimálisan javul. Bizony, hiába keressük ebben a költségvetésben az oktatási normatíva sokat vitatott emelésének pénzügyi forrásait. Elmondható: a mezőgazdasági exporttámogatás minden előrelép éssel együtt még mindig nem versenyképes a nyugati országokéval. Elmondható, s persze a korábban elmondottakkal együtt igaz is, hogy a lakáshiány radikális enyhítéséhez vezető hitelrendszer vagy a szociális lakásépítés pénzügyi forrásai hiányoznak. A felső oktatásban a programszerűen is megfogalmazott hallgatói létszámnöveléssel összhangban lenne, ha mondjuk, elfogadnánk a Felsőoktatási Tudományos Tanács javaslatának megfelelően a hallgatói norma 67 ezer forintos összegének 74 ezer forintra emelését - csak é ppen ennek is hiányoznak a forrásai. Az adórendszer kedvező, ösztönző változásaival együtt sem lehetünk elégedettek a munkahelyteremtés ösztönzésével; a kultúra támogatásának szükséges forrásai természetesen messze nem elegendőek, miként a közbiztonság jav ításához szükséges rendőrségi kiadások sem; az egészségügy elviselhető színvonalú működéséhez nélkülözhetetlen forrásokat is joggal lehet hiányolni - és a felsorolás hosszan folytatható lenne. Bírálható a költségvetés egyebek közt azért is, mert nem tudta eléggé érvényesíteni a keresletkorlátozó elképzelést. Ebben az egyik döntő ok megítélésünk szerint az, hogy még nem jött létre és úgy tűnik, a közeljövőben nem is lesz átfogó társadalmigazdasági megállapodás, amelyet a szociális partnerekkel kellett volna megkötni, de kevés az esélye annak, hogy ma egy, a jövő évre szóló rövid távú megállapodás létrejöjjön. Elképzelésünk szerint az átfogó megállapodás arra épült volna, hogy a résztvevők önkorlátozást vállalnak a bér- és jövedelempolitikában, tudomásul véve a
