Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 7 (30. szám) - Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
1714 azzal szemben, amit Szolnoki Andrea képviselőtársam említett az előbb. Éppen az emberséges kapcsolatteremtés volt a cél, és éppen ezért nem is nagyon örülök, amikor fekvőbetegin tézményekről beszélnek elmebetegek esetében, hiszen nyilvánvalóan az elmebetegség nem fekvőbetegség, és a vizitnek sem úgy kell lezajlania egy elmeosztályon általában, mint amire az idézett példa mutatott. Az egész kérdés jogi megközelítése nyilvánvalóan a szabadságkorlátozásból fakad. Ezeket a korlátozásokat egy modern társadalom igyekszik a lehetőségek szerint lebontani, bár bizonyos területeken természetesen bizonyos mértékig meg kell maradniuk, mint például a kiskorúak esetében a fokozott védettség köve tkeztében, vagy több más esetben is. Orvosi szempontból azonban az az érzésünk, hogy az ember tevékenységét alapvetően annak kell irányítania, amit a szakma még a klasszikus korban úgy fogalmazott meg, hogy "mil nocere", vagyis ne ártsunk, a beteg érdeke k ell legyen a döntő. Az is érdeke a betegnek - és az objektív érdekét kell tekintetbe venni , hogy ne legyen magára hagyatva sem az utcán, sem az ágyában, ne kószáljon étlenszomjan, ne legyen ellátatlan, ne legyen kezeletlen; az állapotából fakadóan ne kö vethessen el olyan helyrehozhatatlan vagy súlyos tettet, amely javult állapotában esetleg súlyos terhet jelent mind számára, mind környezete számára. Ugyanakkor rendkívül fontos az a gyakorlati megjegyzés, amire szintén Szolnoki Andrea képviselőtársam hívt a fel a figyelmet. A bírói szemlék kapcsán rengetegszer szembekerültünk azzal a problémával, hogy a bírói belátás a beteg elbocsátására kötelezte vagy kötelezte volna az intézményt, de ebben az esetben felmerült az a bizonyos emberiességi kérdés, hogy "elb ocsátjuk, de hova". Ez egy olyan háttérstruktúrát, egy olyan intézményrendszert kíván meg, ami - azt hiszem - megint csak rendkívül komoly terheket fog róni az ellátásra. Az európatanácsi jogharmonizációval kapcsolatosan az az érzésem, hogy a kezelési form ák megítélésére alapvetően az orvos jogosult. A tevékenységét természetesen ellenőrizze jogi fórum, azonban a joganyag indoklásában foglalt hivatkozáson - amely arra utal, hogy az Európa Tanács emberi jogi egyezményben az van leszögezve, hogy a betegek int ézeti gyógykezelésének szükségességét a bíróság megfelelő gyakorisággal ellenőrizze - ez a törvénymódosítási javaslat túlhalad. Hiszen majdnem bizonyos orvosi szaktevékenységre is a bíróságot jelöli ki, ahogy a korábbiakban Tímár György képviselőtársam jel ezte ide kapcsolódva másik csomag kapcsán, hogy az ügyvéd speciális bizalmi feladatot lát el, és külső bírói fórum ezt néha nehezen ítélheti meg. Azt hiszem, ez a "speciális bizalmi" jelző nagyon érvényes arra a feladatra is, amelyet az elmegyógyász lát el ebben a helyzetben. Hiszen a szakma tisztessége követeli, hogy ne ártson, és nyilvánvalóan e tevékenység szakszerű és emberséges végzésének lehetősége elsősorban az egészségügyi szerkezetben kell hogy meglegyen. Tudom, hogy az európai szabályozást annak i dején elsősorban azok a rémképek indították útnak, amelyek egyrészt az antipszichiátriát, a börtönszerű elmekórházakat szülték - amelyektől azért remélem, hogy egyre távolabb vagyunk a nyitott kapu szisztémájával , másrészt a keleti szocialista társadalmi rendben a diktatúra sötétebb időszakaiban előforduló politikai visszaélések. De azt hiszem, hogy az ellenkező végletbe való átcsapás is veszélyes volna, amikor minden ember mögé egy külön őrt kellene állítani azért, hogy a feladatát hogyan végzi szakszerű en. Az az érzésem, hogy ha az elmeosztály embertelen, akkor azon kell változtatni és nem a bejutás szabályain, bár kétségtelen, hogy a jelenlegi szabályozás nem tökéletes. Ebben kapcsolódnék ahhoz, amit a szociális bizottság jelen lévő tagjai mondtak, hogy meg kellene erősíteni a szakmai kontrollt. A beutalás tulajdonképpen kérésre vagy az orvosi beutalóval bíróságra, vagy pedig sürgősség esetén történhet. Úgy érzem, hogy az ellátási formát semmiképpen ne a bíróság határozza meg, hiszen az ellátási forma a beteg állapotától és változó állapotától függően igen gyakran változik. Szintén említés történt arról, hogy ez a rendelkezés részszabályozást jelent, hiszen nem terjed ki például az elmeszociális otthonokra, és ez ténylegesen egyik komoly hiányossága.
