Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 7 (30. szám) - Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ):
1710 helyzetet. Vonatkozik ez főleg az elmebetegekre, a szenvedélybetegekre és az alkoholistákra természetesen. Hiszen ha val akinek fizikális baja van, szívével, tüdejével vagy egyéb szerveivel, akkor is testét fölkínálja szinte az orvosnak, hogy gyógyítsa meg. Hogyha valakinek az elméje beteg, a lelkét, a szellemét viszi a gyógyító orvoshoz, és ez fokozza kiszolgáltatottságát. (19.50) Tehát nagyon fontos a jogi szabályozás. Fontos a jogi szabályozás minden oldalról. Egyrészt azért, mert védi magát a beteget, a kezelt személyt. E törvénymódosítás kapcsán a szenvedélybeteget és az alkoholistát is. De ugyanakkor védi a kezelt beteg környezetét is. Hiszen a dolognak mindig két oldala van. Védenünk kell a betegeket is kemény és komoly jogszabályokkal, de ugyanakkor védenünk kell azokat a környező családtagokat, azokat a kiszolgáltatott gyermekeket, feleségeket és férjeket, akik esetle g szenvedélybetegekkel, lelkibetegekkel, elmebetegekkel vagy alkoholistákkal élnek együtt. Tehát ezt a jogszabályt tulajdonképpen mindenki várta, s a szakma a tekintetben volt csak megosztott - ahogy Kis Gyula úr mondta , hogy egy elmetörvényben kerüljöne szabályozásra, vagy az egészségügyi törvény módosításaként jelenjen meg. A szakemberek talán az elmetörvény mellett kardoskodtak volna, mégis valamiféle sovány vigaszt az egészségügyi törvény módosítása is jelent. Sok szakembert megkérdezve azt mondták: ez is több, mint a semmi, valami egy elkezdett úton. Ugyanakkor azért több kérdés is fölmerül e törvényi megfogalmazással kapcsolatban. Engedjék meg, hogy némely aggályomat megfogalmazzam, nem is feltétlenül e törvénymódosítással, hanem az ehhez kapcsolódó egészségügyi környezettel kapcsolatban. Ma Magyarországon körülbelül nyolcszáz elmeszakorvos van. A szakemberek azt mondják, hogy minimálisan ezerre volna szükség. Ugyanakkor a nyolcszáz elmeszakorvos Magyarországon nem egységesen oszlik el. Köztudott, ho gy a különböző egyetemek környékén és Budapesten sokkal többen, a megyei gondozókban, a városi kórházakban már sokkal kevesebben vannak. Az elmefelülvizsgálatokat ellátó rendszernek jelentős megterhelést jelentett már korábban - e törvényi szabályozás elő tt is - az, hogy az aktív osztályok mellett megyei szakfőorvosokra bízták ezeket a feladatokat. Ma a gondozókban nem mindenhol van szakorvos, holott a törvény 32. §a azonnali leletet rendel a szakorvostól. Attól a szakorvostól, aki adott esetben nem is do lgozik ebben a gondozóban. A pszichiátriai betegségek jellegéből adódóan a döntés nem hozható meg mindig olyan gyorsasággal, ahogy ezt a törvénymódosítás előírja, hiszen maga a beteg és sokszor a betegsége is bizonytalanná teszi a heteroanamnézis fölvételé t, vagy magának a betegnek az elszántságát is. A harmincnaponkénti felülvizsgálat is nagyon intenzív együttműködést kíván a bírósággal, hiszen egyegy beteg minden nap elérheti ezt a határnapot, valamint a hatvannaponkénti gondozóban is ez naponta bekövetk ezhet. Az igazságügyi elmeszakértőknek, akik a területen eddig is csak ritkán foglalkoztak vizsgálatokkal, illetve tulajdonképpen behívták a betegeket, feltételezésem szerint igen gyakran ki kell majd szállniuk és megjelenniük az osztályokon. Feltételezem, hogy ez jóval több igazságügyi elmeszakértőt jelent. Az eddigi gyakorlatban a bíróságok rendszerint a pályakezdő fogalmazókat küldték felülvizsgálatra. Tapasztalatunk szerint az elmebetegségekre vonatkozó ismeretek és az elmeügyben való döntés is természe tesen valamilyen speciális felkészültséget kívánt és kívánna. A pszichiátriai osztályokon folyamatosan nagy problémát jelent és megoldatlan volt azoknak a főleg idős, sokszor demens betegeknek a hazabocsátása, akik már csak szociális indokkal, hozzátartozó k hiányában, mintegy megőrzésre, további ápolásra maradtak az osztályon. Hozzáteszem, hogy ez a megőrzés sokszor fél éven, egy éven vagy egy életen keresztül jelentett megőrzést, és nem lehetett őket elhelyezni. Amennyiben az elbocsátáshoz - ahogy a törvén y ezt javasolja - hozzá kell járulni, nagyszámú és differenciáltabb szociális intézményrendszerre van szükség.
