Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 7 (30. szám) - Az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. számú törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László):
1700 már ismertette, jelezte, hogy ott, az akko ri felszólalása során mondja el az e törvényjavaslatra vonatkozó bizottsági véleményt is. Hasonlóképpen tájékoztatott Hegyi Gyula is, az emberi jogi bizottság előadója. (19.00) Megadom a szót Rádóné Gyárfás Ildikónak, a szociális bizottság előadójának, aki a bizottság ajánlását is ki kívánja egészíteni. (Csépe Béla: Ügyrend!) RÁDÓNÉ GYÁRFÁS ILDIKÓ , a szociális és egészségügyi bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A szociális és egészségügyi bizottság november 2ai ülésén megtárgyalta az egészségügyről szóló törvény módosításához benyújtott törvényjavaslatot. A bizottság tagjai megfogalmazták, hogy szükségesnek és időszerűnek tartják a törvény módosítását, hiszen - mint ahogyan azt tudjuk, államtitkár asszony is az expozéjában megfogalmaz ta - 1990ben aláírásra került az európai emberi jogi egyezmény, amely 1992ben hatályba lépett, ezért a magyarországi eljárásrendszernek az európai normákhoz való igazítása elengedhetetlen. Pozitívumként került megfogalmazásra, hogy a szabályozás a kóros elmeállapotúakon túl kiterjed a szenvedélybetegekre és az alkoholbetegekre is. Meg kell azonban jegyeznem, több képviselőtársunk megfogalmazta, hogy szükségesnek tartják - mivel az Igazságügyi Minisztérium előterjesztésében került be a törvényj avaslat , hogy a különböző szakmai intézmények, illetve vezető szakmai szervezetek szakértői véleményét kikérjék. Éppen ezért a vita további szakaszában ennek a véleménycsomagnak az ismeretében szeretnének véleményt nyilvánítani, illetve a törvényjavaslat hoz módosító javaslatokat is beterjeszteni. Összegezve: a bizottság egyhangú szavazással az egészségügyről szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta és általános vitára bocsátását javasolja. Köszönöm. (Tap s.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Ügyrendi kérdésben kért szót Csépe Béla képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójából. CSÉPE BÉLA (KDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbbi törvényjavaslathoz hasonlóan itt is kifogásoljuk, hogy nincs je len a népjóléti miniszter vagy államtitkár úr, az előterjesztő... (Gellért Kis Gábor: Nem ő az előterjesztő!) .., ezért én azt javaslom, minthogy a mai napon még olyan napirendi pontok vannak hátra, amelyekhez jelen vannak a kormány képviselői, akkor itt vá rjuk meg, amíg megérkezik, illetőleg addig hasznosítsuk az időt a következő napirendi pont tárgyalásával. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy jelzést kaptunk, miszerint Kökény Mihály állam titkár úr tíz percen belül megérkezik az ülésterembe. Ugyanakkor valóban úgy gondolom, hogy Csépe Béla képviselőnek a kérelme, indítványa akceptálandó. Tekintettel arra, hogy az e csomagba tartozó ügyvédi törvényt érintő javaslathoz itt van az államtitkár asszony, ott a tárgyalásnak nincs akadálya. Most tehát az ügyvédi törvény módosításával fogjuk folytatni, s mire annak a végére érünk, reméljük, itt lesz már az államtitkár úr is, és vissza tudunk térni az egészségügyi törvény módosítására. Az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. számú törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Salamon László) :