Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 1 (29. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról - Döntés Kósa Lajos (Fidesz) képviselő önálló indítványának tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP):
1620 mindenki mehet amerre akar, mindenki kísérletezhet bármivel. Magyarországon egy olyan szisztémát, egy olyan társadalmat, egy olyan gazdaságot, egy olyan politika i rendszert fogunk megvalósítani, és ezeknek a viszonyát úgy próbáljuk szabályozni, hogy lényegében nem óhajtunk a képviselők összeférhetetlenségével foglalkozni. Úgy gondolom, hogy az a hatpárti egyetértésre szóló felhívás, amelyet elküldtünk a Fidesz fra kcióvezetője nevében a többi párt frakcióvezetőjének, abba az világosan belefér, ha valakinek nem tetszik az a javaslat, az a szigorúság, amit mi megfogalmaztunk, ezen lehet segíteni hatpárti egyeztetés útján, valamilyen módosításokat lehet eszközölni rajt a. Hogy ezt a javaslatot eleve elutasítja a képviselőház, az eleve elfogadhatatlan. Ez azt jelenti, hogy nem akarunk ezzel a kérdéssel foglalkozni, úgy gondolom, hogy ezt a parlament nem engedheti meg magának. Éppen ezért úgy gondolom, hogy joggal kérhetem arra a képviselőtársaimat, támogassák ezt a javaslatot, annak a reményében, ha napirendre kerül ez a téma, akkor semmiképpen sem vádolható a magyar parlament azzal, hogy megpróbál átlépni e kérdésen, s elmismásolni a helyzetet. Úgy gondolom, ez a javaslat - ésszerű kompromisszumokkal - mindenképpen olyanná tehető, ami közös hatpárti konszenzusként kerülhet a parlament elé elfogadásra. Köszönöm a szót, elnök asszony. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Kósa Lajos előterjesztését. Tisztelt Országgy űlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a Házszabály szerint képviselőcsoportonként a tárgysorozatbavétel tárgyában egyegy képviselőnek kétkét perces felszólalási lehetősége van. Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy a tárgysorozatbavétel tárgyá ban a képviselőcsoport nevében Csákabonyi Balázs képviselő úr fog megszólalni. Megadom a szót. DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy rendkívül szűkre szabott az időm, ezért nem tudom kronológiai sorrendben elmondani a tisztelt Háznak mindazt, amit a szocialista frakció a törvény előkészítésével kapcsolatban tett. Mindössze azt jelzem, hogy mind a párt programja, mind a koalíciós megállapodás, mind a kormányprogram szükségszerűnek, fontosnak tartj a az összeférhetetlenség szabályozását, és ezzel kapcsolatosan az előkészítő munkálatok szeptember első felében már megkezdődtek. Szeptember 15én készült el "Az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségének elvi alapjai és kiinduló tételei" című tudom ányos értékű anyag, amelyet Bihari Mihály neve fémjelez. A következő: az összeférhetetlenség szabályozási elvei és a szabályozási eljárás az összeférhetetlenség fogalmával, az összeférhetetlenség fajtájával, az összeférhetetlenség szabályozásának elvi célj aival és feltételeivel, az összeférhetetlenség alanyi köre a parlamenti és a kormányzati szférában. (17.20) Utána október 17én elkészült a szinte teljes szabályozási koncepció, ami nyugodt lelkiismerettel merem állítani, hogy igen igényesen és a legnagyob b alázattal közeledve, és a legszélesebb körben határozta meg a feladatokat. Ugyanakkor elkészült a szocialista frakció tárgyalási elvei a képviselők összeférhetetlenségéről, vagyoni és jövedelmi átvilágításáról szóló, hatpárti egyeztetéshez benyújtandó vi taanyag, amely a szabályozás elveit van hivatva közös nevezőre hozni. Ugyanis meggyőződésünk az, hogy valamennyi parlamenti párt meg akarja ezt a témakört kellően vizsgálni, és megfelelő mélységig természetesen szabályozni is. Éppen ezért nem tudok egyetér teni Kósa Lajos igen tisztelt képviselőtársam azon interpretációjával, hogy mi esetleg megijedtünk volna az általa készített törvénytervezet