Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 25 (27. szám) - Dr. Gombos András (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Lát-e lehetőséget a kőolajszármazékok hamisításának megelőzésére és megszüntetésére pénzügypolitikai eszközökkel?" tárgyában - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
1437 Az eljárás során tapasztalt problémák az elmondottakat még súlyosbítják, nevezetesen a lefoglalt olajat a rendőrségnek fegyveres őrökkel aká r hetekig is éjjelnappal őriztetni kell, mert különben a bűnbandák az olajat ellopják. Erre egyébként sok példa volt. A felderített események sok milliárd adóveszteséget okoznak a költségvetésnek, de nyilvánvaló, ez csak a jéghegy csúcsa. A felderítetlen esetek adótartalma szinte felbecsülhetetlen, de biztosan több tíz milliárd forint. Úgy gondolom, hogy csak államigazgatással, bűnüldözéssel, igazságszolgáltatással ezt a cselekményt nem lehet megszüntetni, illetve megelőzni. Megoldás talán az lehet, hogy a gázolajnak csak egy ára legyen, mint azt már sok szakértő a sajtóban is megfogalmazta, és a fűtőolaj kompenzációját talán más technikákkal kellene megoldani. (15.10) Tudom, hogy a javaslat, melyet elmondtam, hordoz magában csalási lehetőségeket, de az áll amháztartást károsító jele, lehetséges hatása - úgy gondolom - összehasonlíthatatlanul kisebb a jelenlegi gyakorlatnál. Kérdezem a tisztelt miniszter urat, vane a minisztériumnak valamilyen elképzelése a probléma pénzügypolitikai, pénzügytechnikai megold ására, rendezésére. Várom a válaszát miniszter úr. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm dr. Gombos András úr felszólalását. Az interpellációra dr. Békesi László pénzügyminiszter úr válaszol. Megadom a szót. DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminisz ter : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! A sorozatos, nagyösszegű adócsalások ezen a területen közismertek. Megakadályozásukra eddig több kísérlet is történt, igazán hatékonyak ezek a kísérletek nem voltak. Éppen ezért az 1995. évi költségvet éshez kapcsolódó törvénymódosítások során javaslatot teszünk a hto és a gázolaj - tehát az ipari tüzelőolaj - pénzügyi hídjainak, azaz árának azonos szinten történő megállapítására, egy, a jogosult felhasználókat kedvezményező visszatérítési rendszer alkal mazása mellett. A szabályozás, az elszámolás legcélszerűbb módjának az látszik, ha az útalap és a környezetvédelmi termékdíj beépül a hto fogyasztási adójába, és ez a növekmény egy összegben, egy jogcímen kerül visszatérítésre a htót értékesítő kiskereske dők részére. A htofelhasználásra jogosultak tehát már csökkentett áron vásárolhatnának, azaz számukra nem merülnének fel finanszírozási nehézségek. Továbbra is fenn kell tartani a hto színezését, a felhasználás ellenőrzését. Ha a színezés elmaradna, akkor nincs olyan ellenőrzési rendszer, amelynek alapján be lehetne bizonyítani, hogy valaki szabadon vásárolta vagy visszatérítéssel jutott tüzelőolajhoz. A htóra vonatkozó intézkedéseken túl javaslatot tettem a jövedéki ellenőrzések során ismertté vált egyéb kőolajszármazékokkal való visszaélések megakadályozására is. Ennek eredményeként bővül a jövedéki termékek köre, azaz mindazon termékek, amelyekből motorhajtóanyag állítható elő, a jövedéki ellenőrzés és szankcionálás hatókörébe fognak kerülni. Megítélésü nk szerint ezek az intézkedések együttesen kellő keretet teremtenek a kőolajszármazékok piacán tapasztalt visszaélések radikális csökkentésére. Végezetül a konkrét felvetésre: tekintettel arra, hogy a jövedéki felelősségre vonás mellett általában bűncselek mény elkövetése miatt is el kell járni, ezért mind a vám- és pénzügyőrségnek, mind a rendőrségnek a büntetőeljárás szabályait be kell tartania. Az olajszőkítés útján előállított kőolajszármazékokat mint bűnjelet le kell foglalni, abból mintát kell venni, é s vegyvizsgálat alá kell vonni. A lefoglalt terméket átvevő Mol Rt. csak a mintavétel függvényében tudja a szállítást megfelelően elvégezni, illetve a szállítmányt a szükséges helyre irányítani.