Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 25 (27. szám) - Az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvény-javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - UNGÁR KLÁRA (SZDSZ):
1404 Nem lehet gazdaságilag így értékelni annak ellenére, hogy a gazdasági képletbe nagyon szorosan beletartozik egy imázsteremtés, de ennek a hasznát kimutatni term észetesen nem lehet. Ezt egyszerűen nem lehet kellően túlértékelni egy feltörekvő nemzet életében. Egyszerűen nem lehet túlértékelni azt a lehetőséget, hogy ezzel ismét tudunk nyitni a világra. Figyelembe kell venni, hogy egy ilyen halogató taktika mellett , és egy korán meghozott s ország világ előtt kikiáltott kormányzati döntés után nem sok reményünk lehet arra, hogy ebből az expóból az énekes halotton kívül valami lehet. (12.00) Amennyiben az expó nem kerül megrendezésre, tová bb kell gondolni azt, ami az elénk terjesztett törvénytervezetben szerepel, hogy a kísérőrendezvényeknek - amelyek azért, nagyon helyesen, megjelentek ebben a tervezetben , mi legyen a sorsuk, hogyan tudjuk becsületesen képviselni azt a törekvést és azoka t a már megtörtént befektetéseket, amelyeket a vidék, az idegenforgalom megpróbált az expóhoz való csatlakozásban felvonultatni. Ezért szeretném, ha az idegenforgalommal kapcsolatos pénzügyi lehetőségeket áttekintenénk, és biztosítékot tudnánk adni a vidék i rendezvények egészséges továbbépítésére, hogy a millecentenáriumhoz kapcsolódva valóban egy méltó megemlékezés legyen, egy olyan évet tudjunk ünnepelni Magyarországon, amely méltó mindannyiunkhoz. Kérem képviselőtársaimat, figyeljünk ezekre a háttérkérdé sekre, hogy az itt mozgó pénzek továbbra is valóban ellenőrzötten és méltóképpen kerüljenek felhasználásra. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm Ivanics István felszólalását. Szólásra kö vetkezik Ungár Klára, majd Csóti György, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Megadom a szót Ungár Klárának, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének. UNGÁR KLÁRA (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim! Tisztelt Uraim! Évek óta folytatunk vitát az expóról. Nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, hogy miről is kellene beszélni, hiszen én az évek óta közel azonos véleményemet minden fórumon, ahol erre módom volt, elmondtam. 1989ben a Magyar Nemzetben megjelent egy k iáltvány, amelynek szövege borzasztóan ismerős: elmondható lett volna '91ben is és tulajdonképpen a másik oldalt tekintve - a másik oldal alatt most az ellenzéket vagy az expópártiakat értem - elmondhatják a mostani előterjesztésről is, hogy valami hasonl ót mondanak róla. Szeretném megosztani ezt önökkel. "A képviselők zöme és a magyar közvélemény most, a felelős döntés órájában sincs a kockázat és a felelősség valóságos súlyának megfelelő módon tájékoztatva a világkiállítás várható költségeinek méreteiről , forrásairól, az eddigi előkészületekről, a kiállítás alapkoncepciójáról, anyagi, szellemi és morális kihatásairól." Azt írja ez a kiáltvány - '89ben, amikor még az MSZMP többsége ült a magyar parlamentben , hogy a bécsi vállalkozáshoz elsősorban kultur ális témával kapcsolódó kiállítás alternatíváját kellene a kormánynak támogatni. Azért érdekes ez a rövid írás, mert a középeurópai Klub vitaestjén hangzott el, ott fogalmazták meg ezt a kis kiáltványt, és az elnökség nevében többek között Csoóri Sándor, Hanák Péter, Konrád György, Fekete György volt az aláíró. '89 óta ugyanarról vitatkozunk: milyen az expó koncepciója, mennyire előkészített, milyen gazdasági kihatásai vannak, mennyibe kerül, jóe ez az országnak vagy sem. 199091ben, a világkiállítási tö rvény benyújtásakor, illetve az azt megelőző fővárosi, kerületi, városi és az országgyűlési viták során leszűkült a vita egy nagyon fontos - vagy a legfontosabb - kérdésre, amit Baráth Etele akkor az előterjesztésében úgy fogalmazott meg, hogy olyan multip likátor hatása lesz a