Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 11 (23. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DEMETER ERVIN (MDF):
1041 megengedhetetlen és minősíthetetlen célzatú korlátozását jelentené. Érdekes, hogy ezt pont az Országgyűléssel kívánják elfogadtatni. A másik rész, amiről már többször beszéltek előttem szóló képviselőtársaim is, az úgynevezett alanyi jog megv onása. Úgy szól a módosító törvénycsomag 3. §a, illetve annak utolsó mondata, hogy "Az adott évben ki nem elégíthető igények érvényüket vesztik". Ha ez a javasolt szabály hatályba lép, akkor ez a támogatási forma már nem az lesz, ami volt. (11.40) Kiiktat ódik ugyanis belőle az önkormányzatok számára legfontosabb garanciális elem, nevezetesen, ha az önkormányzat a pályázatra mind a kiválasztott cél, mind a szakszerű előkészítés, mind a határidőben történő előterjesztés tekintetében megfelel a törvénynek, ak kor előbb vagy utóbb, de mindenképpen elnyeri a kormányzati támogatást. Az önkormányzatok számára ez a lehetőség a ma is hatályos önkormányzati törvény kétharmaddal elfogadott 85. §ának (2) bekezdésében található, ez az úgynevezett és sokat emlegetett ala nyi jog. Ez a javaslat tehát az önkormányzati törvény burkolt módosítására irányul, pontosabban annak semmibevételét jelenti. Annál is szembeötlőbb ez, mert az önkormányzati törvény módosítását célzó javaslatcsomagban - amit nem olyan régen tárgyalt és fog adott el a parlament - ez nem szerepel. Feltehetően a kérdés politikai konzekvenciái miatt nyíltan nem merte a kormány ezt felvállalni. Minden ilyen kísérletet a leghatározottabban visszautasítunk és nem tudunk támogatni. Szembe kell nézni - amennyiben ezt a javaslatot teszik - az országban 3170 polgármesterrel, és azt kell nekik mondani, hogy a szociális többségű parlament visszaveszi tőlük ezt az alanyi jogot, megszűnik ez a jogotok és most már a garanciákban sem bízhattok. A jelenleg hatályos szabály, am elyet egyébként az előző Országgyűlés önkormányzati bizottsága, a kormánypártok és az ellenzék együttesen munkáltak ki, rendkívül demokratikus és előremutató megoldást tartalmaz, amikor a rangsorban utolsó célnál az igénykielégítést a legkisebb lélekszámú településsel kezdi. Nem volna célszerű a rászorultság elvére is figyelemmel ezt hatályban tartani? Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt négy évben ez az önkormányzati cél- és címzett támogatási rendszer tudatos településpolitikát s zolgált. Úgy gondolom, itt nagy horderejű kérdésről van szó. Azt a célt tűzte hosszú távon maga elé, hogy minden településen, függetlenül attól, hogy az ország melyik sarkában van, az emberi élet minimumait, az emberi körülmények alapvető elemeit - attól f üggetlenül, hogy milyen pártállási, milyen éghajlati viszonyok között élnek - biztosítsa; tehát egy olyan egyenlőségi elven alapuló településpolitikát, amire méltán tekintünk irigységgel a tőlünk nyugatabbra levő országokban. Nem hallottunk az előterjeszté s és az expozé során arról, hogy vajon mit szólnak az önkormányzati szövetségek erről az eljárásról. Ezúton tisztelettel kérem, hogy térjünk el az eddigi szokásainktól: az ellenzéki képviselők elmondják a magukét, egyik oldalon mély hallgatás, majd válaszr a sem méltatják a zárszóban. Ezúttal tisztelettel kérem az államtitkár urat vagy a miniszter urat, hogy adjon erre választ a zárszavában: az önkormányzati szövetségek hogyan fogadták ezt a javaslatot, mi a véleményük róla. De tisztelettel kérném azt is a m iniszter úrtól vagy az államtitkár úrtól, aki a zárszót tartja, hogy mondja el nekünk, mondja el az Országgyűlésnek, hogy valóban módosítani kívánják az önkormányzati törvényt? Vagy törvényen kívüli eszközökkel próbálják az alanyi jogot megszüntetni? Kérem , hogy a zárszóban erre konkrét válaszokkal térjenek ki. Végül, képviselőtársaim, az önök lelkiismeretére apellálok. Ezt a törvényt, ezt a módosítást csak akkor lehet hatályba léptetni, ha önök is megszavazzák. Kérem, nézzék meg alaposan! Mi megtesszük azo kat a lépéseket, azokat a módosító javaslatokat, amelyekkel megítélésünk szerint a törvény elfogadható, és ennek figyelembevételével soksok település sorsáról döntenek. Kérem, mérlegeljenek felelősen! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)