Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 21. hétfő, tavaszi ülésszak 13. nap (370.)
932 a Wekler képviselőtársam által elmondottakat. Éppen ezért arra kérem a Házat, hogy a szavazás során szíveskedjen támogatni ezt a koncepciót. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. A határozathozatalra a jövő héten kerül sor. Tisztelt Országgyűlé s! A költségvetési bizottság befejezte a befektetési alapokról szóló 1991. évi LXIII. törvény módosításáról szóló 15132es számú javaslathoz beérkezett módosító javaslatok megtárgyalását. Erre figyelemmel indítványozom, hogy tárgysorozatunk egészüljön ki e zzel az előterjesztéssel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a tárgysorozat kiegészítésével. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat a tárgysorozat kiegészítéséről. (Szavazás. – A jelenlévők száma: 126. Az Országgyűlés nem határozat képes.) Köszönöm. Az Országgyűlés létszáma csökken, a határozatképesség sajnos – sokan mosolyognak, én mégis sajnost mondok – nem állítható helyre. A bírósági vérehajtásról szóló törvényjavaslat, valamint a polgári perrendtartás kiegészítéséről szóló törvé nyjavaslat együttes általános vitájának lezárása ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Akkor már csak egy előterjesztést teszek. Soron következik a bírósági végrehajtásról szóló törvényjavaslat, valamint a polgári perrendtartás kiegészítésérő l szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának a lezárása. A délután lefolytatott általános vitában több képviselőtársunk már nem kívánt felszólalni, de néhány frakció kérte, hogy a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében akkor még n e zárjuk le a vitát. Az ülés bezárása ELNÖK (Szabad György) : Mivel a jelzett módosító javaslatok benyújtásra kerültek, az együttes általános vitát lezárom. A részletes vitára bocsátásra már csak a jövő héten kerül sor. Köszönöm a részvevők részvételét. Saj nálom a távolmaradók távolmaradását. A mai ülést berekesztem. (Az ülés 18 óra 5 perckor ért véget.) Hitelesítették: Juhász Péter Boros László Dr. Horváth József Glattfelder Béla Trombitás Zoltán soros jegyzők 1994. március 21. hétfő, tavaszi ülésszak 13. nap (370.) Szabad György, dr. Szűrös Mátyás és dr. Dornbach Alajos elnöklete alatt