Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 16. szerda, tavaszi ülésszak 12. nap (369.) - A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi törvény kiegészítéséről szóló törvényjavaslat kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - WEKLER FERENC, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
930 által elkülönített 158 millió Ftos, valamint a második fél évre elkülönített 400 millió Ftos működési költségével, ezt a költségnagyságot nyugodtan lehet viselni. Az érintett két tárca – a földművelésügyi és az igazságügyi – is támogatja ezt a javaslatot. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. A Szabad Demokraták Szövetsége részéről Wekler Ferenc kíván szólni. Felszólaló: Dr. Wekler Ferenc (SZDSZ) WEKLER FERENC, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Egy olyan javaslatot tárgyalt az önkormányzati bizottság, amely szakértők véleménye szerint egyetlen szóval minősíthető: csapnivaló javaslat. Ezért jeleztem már a vita során, hogy változtatni kéne ezen a javaslaton. Nem megkérdőjelezve a mezőgazdasági bizottság jó szándékát, mármint azt a szándékát, hogy a földkiadó és földrendező bizottságok működését előmozdítsa, azt gondoljuk – azt gondolom a magam részérő l is – , hogy ez a javaslat, amit a bizottságban kidolgoztak, alkalmatlan arra, hogy a Parlament elfogadja. Alkalmatlan azután is, hogy az önkormányzati bizottság bizottsági módosító javaslat formájában megpróbált javítani az eredeti elképzelésen, de ebben is olyan pongyola és megfoghatatlan megfogalmazások vannak, hogy a magam részéről nem javaslom a tisztelt Háznak, hogy ezt elfogadja. Miről is van szó? A földkiadó bizottságok zaklatottan működnek, erről már több mint egy fél évvel ezelő tt napirend előtt is felszólaltam, azután a költségvetés vitája kapcsán részletesen beszéltem róla, és egy módosító javaslatom kapcsán a Ház 250 millió Fttal többet szavazott meg a működési költségekre, mint amit a Kormány előterjesztett. Így az ez évi kö ltségvetésben 400 millió Ft áll rendelkezésre annak érdekében, hogy az önkormányzatok által finanszírozott költségeket a költségvetés átvállalja, mint ahogy azt a korábbi törvény kötelezővé teszi. Ezzel szemben mi a helyzet? Az a helyzet, hogy a mai napig ezek az önkormányzatok, amelyek a földkiadó bizottság működését finanszírozzák, a töredékét kapták meg annak az összegnek, ami járna nekik. Egy példát hadd mondjak. Például Pécsvárad város önkormányzata 300000 Ftot fordított eddig a földkiadó bizottságok működésére. Ezzel szemben 16800 Ft kompenzációt kapott az állami költségvetésből. Én azt gondolom, nem elsősorban azt kéne vizsgálni, hogy a földkiadó bizottságok miért akadoznak, hanem a kötelezettségeknek kellene eleget tenni. Tudomásom van arról is, hog y nagyon sok önkormányzat azért nem működteti, mert egyszerűen nincsen pénze a földkiadó bizottság működtetésére. Én azt javaslom, hogy nézzünk körül először a saját házunk táján, és azokat a kormányszerveket, amelyek felelősek azért, hogy az önkormányzato k nem kapták meg a költségvetési törvényben biztosított pénzt a bizottságok működésére, utasítsuk arra, hogy utalják ezeket az összegeket, és meglátjuk, hogy a földkiadó bizottságok működése sokkal gyorsabbá fog válni akkor, ha megvan a működésre az anyagi fedezet. Nagyon érdekesnek tartom azt, amit az MDFes képviselőtársam az előbb elmondott, hogy az önkormányzatok nem kapják meg a működési költségeket, viszont arra, hogy az FMhivatalok átvállalják a költségek egy részét, azonnal van pénz és fedezet a kö zponti tartalék terhére. Azt gondolom, ez egy nagyon rossz hozzáállás. Előbb azt kellene megnézni, hogy az önkormányzatok számára beígért pénzeket hogyan lehet odajuttatni, és akkor egy működési akadály mindjárt elhárulna. A másik: mitől is válhatnak még a z anyagiakon kívül működésképtelenné ezek a földkiadó bizottságok? Például attól, hogy a földhivatalok nem hajlandók a mezei utakat kimérni, amelyekkel biztosítani lehetne a föld szétosztását. Miért nem hajlandók? Vagy azért nem hajlandók, mert nincs