Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 9. szerda, tavaszi ülésszak 11. nap (368.) - A bírósági végrehajtásról szóló törvényjavaslat, valamint a polgári perrendtartás kiegészítéséről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SZABAD GYÖRGY, az Országgyűlés elnöke:
848 Ő szólt az Országgyűlés j ogalkotásainak nagy számáról, és ha jól értettem, valamiféle egyenes összefüggést vélt látni a sok jogszabály és a jogbizonytalanság között. Ennek szeretnék nagyon határozottan ellentmondani. Az Országgyűlés valóban sok jogszabályt alkotott; hogy ki dicsek szik ezzel, ez más kérdés. Korunkban, ahol az érdeklődés a publicisztikában is számszerűségre törekvő, érthető módon az immár 400 törvényt alkotó és megközelítően hasonló számú határozatot hozó Országgyűlés tisztségviselőit gyakran éri ilyen kérdés, de ali gha tőlük indul ki a büszkélkedés ezekkel. Az azonban, hogy a sok jogszabály a jogbizonytalanságnak valamiféle meghatározója lenne, óriási leegyszerűsítés. Aki egyetemre járt vagy egyetemen tanított, jól ismeri a diákot, aki a folyosón a szaktárgyakat tant ermek szerint megkülönböztetve, előrehaladásában nem tudja a különböző termekben megismerteket az élet vagy a tudomány valóságában egyeztetni. A jogelmélet vagy a végrehajtási jog kétségtelenül egy fontos résztudomány, de mulaszthatatlan, hogy mindez a jog történet összefüggéseiben is világossá váljék. Mi most egy olyan jogtörténeti szituációban vagyunk, amikor az Országgyűlés – szerény megítélésem szerint – akkor tett és akkor tesz eleget elemi kötelezettségének, amit nem egy szaktudomány támaszt, hanem kor unk és helyzetünk, ha arra törekszik, hogy a joghézagokat elhárítsa megfelelő jogszabályok megalkotásával, és ha vállalkozik olyan jogszabályok megalkotására is, amelyekben nincs mintakövetelési lehetősége. (13.10) Ez a kettő pedig azt jelenti, hogy jogvis zonyaink között naiv – ez a legenyhébb szó, amit használni tudok – a publicisztikában gyakran felvetett kérdés, hogy az új jogszabályok nem okoznake zavart az állampolgár tudatában. Hiszen nem mindig kerülnek – mindjárt hozzáteszem az időtényezőt – azonna li összhangba a még meglevővel és a majd megalkotandóval. Hogy ez így van, ez tény! És aki ezt szóvá teszi, ha csak ezt látja, akkor tényszerűen beszél. De ez egy olyan kornak a velejárója, amely átmenetet és átalakulást reprezentál. Tehát elkerülhetetlen. Kétségtelen, nagyon tetszetősen lehet régmúlt, és majd eljövendő boldog koroknak a képét idevetíteni, amikor nagyon is egy kialakított jogrendszer összefüggéseiben lehet szólni arról, hogy még kiegészítésekről, illetve a jogrendszerben mindig meglévő avul ó elemeknek újakkal való felcseréléséről van szó. De ez most teljesen más. Egy olyan jogrendszert örököltünk, amelyik az általunk kialakítandó és világméretekben fennálló jogrendszerhez való alkalmazkodás követelményei folytán egyfelől meglévő hiányok pótl ására, másfelől a sokat emlegetett jogharmonizációra való törekvést kötelességünkké teszi. Másfelől és szükségképpen van egy olyan öröklött jogkészletünk, amelyet sem egyszerre kidobni, sem jelenlegi struktúrájában és mondanivalójában fenntartani nem lehet , hanem az előbbi folyamattal együtt és párhuzamosan átalakítására kell törekednünk. Ilyen körülmények között egy direkt összefüggést teremteni az átalakulásunk szempontjából és érdekében a törvényhozás iránt támasztandó legfőbb követelmény, a szükséges jo gszabályok megalkotása és a még le nem küzdött jogbizonytalanság között, úgy gondolom, nagyon lényeges kérdésnek a tévesztése. Ezért is tartottam szükségesnek az utalást rá, annál is inkább, mert az ilyen elgondolások leszivárognak a mindennapi publiciszti kába, zsurnalisztikába és propagandába, és mérhetetlen zavarokat támasztanak. De talán még egy kiegészítést. Ezt nagyon röviden, mert már egyszer ugyanitt elmondottam egy konkrét összefüggésben, ugyanígy vitába beleszólva, hogy a jogrendszerünk átalakításá nak és megújításának problematikája korunkban ez megint jogtörténetileg pontosan megközelíthető kérdés – amiatt is sajátos, mert olyan jogszabályokat kell megteremtenünk, amelyek esetében sem hazai, sem nemzetközi vonatkozásban a mintakövetés lehetősége ne m áll fenn számunkra. Nekünk újat kell kreálni, amennyire lehet a felhasználható, hasonló helyzetben lévő országok törvényalkotását természetesen figyelembe véve.
