Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 8. kedd, tavaszi ülésszak 10. nap (367.) - Döntés törvényjavaslatok kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalásáról - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BECKER PÁL, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Dornbach Alajos):
797 És az Országgyűlés? Szavazzanak! (Megtörténik.) Az Országgyűlés 201 igen szavazattal, 1 ellenszava zat mellett, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta. (19.50) Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végéhez érkeztünk. Kérdezem, látjae bárki akadályát a végszavazásnak. (Zaj. – Dr. Török Ferenc: Isten ments!) SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti m iniszter: Megköszönve az eddigi munkát, nem látom akadályát. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tehát kérdezem, hogy a már elfogadott módosító javaslatokkal, illetőleg az el nem fogadott javaslatok eredeti szövegével együtt elfogadjá ke a Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik. – Több képviselő távozni készül az ülésteremből.) Ne menjenek el, nagyon kérem, van két rövid kivételes eljárás, amiről még szavazni kell! (Folyamatos zaj.) Az Országg yűlés 194 igen szavazattal, 2 ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta. Döntés törvényjavaslatok kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalásáról ELNÖK (Dornbach Alajos) : Most kivételes eljárásban sürgős tárgyalások követ keznek. A Kormány kivételes és sürgős eljárást kérve benyújtotta az árutőzsdéről és a tőzsdei határidős ügyletekről szóló javaslatát 15519es számon. Megadom a szót Becker Pál államtitkár úrnak! (Zaj. – Dr. Török Ferenc. De csak ha rövid!) Felszólaló: Dr. Becker Pál pénzügyminisztériumi államtitkár BECKER PÁL, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, Elnök Úr. A helyzetre való tekintettel kérem, hogy a tisztelt Ház indoklás nélkül adja meg a kivételes eljárás lehetőségét. Köszönöm. (Taps jobbr ól és középről.) Határozathozatal ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte az előterjesztés kivételes eljárással történő tárgyalásával. Kérem, szavazzanak. Kétharmados döntés! Most! (Szavazás.) Az Országgyűlé s 197 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül a kivételes eljárással egyetértett. A Kormány kérte az előterjesztés sürgős tárgyalását is. Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte a sürgős tárgyalással. Szavazzanak! Szintén kétharmados dö ntés! (Szavazás.) Az Országgyűlés 195 igen szavazattal, 2 ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül a sürgősséggel egyetértett. A Házszabály 49/C § (1) bekezdése alapján kijelölöm a gazdasági bizottságot az előterjesztés vitájának lefolytatására. Tisztelt Országgyűlés! A Kormány kivételes és sürgős eljárást kérve benyújtotta a Magyar Export – Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitelbiztosító Részvénytársaságról szóló törvényjavaslatát 15 364es számon. Ismét megadom a szót Becker Pál államtitk ár úrnak! Felszólaló: Dr. Becker Pál pénzügyminisztériumi államtitkár