Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 8. kedd, tavaszi ülésszak 10. nap (367.) - Magyarország náci megszállását követő tragikus események 50. évfordulójáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes és sürgős tárgyalásban történő tárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: - ELNÖK (Szabad György): - ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója:
752 Nyilvánvaló, hogy aki a módosító indítványra igennel szavazott, annak a véleménye az, hogy az alapindítványt önmagában nem tudja elfogadni. A 77, tehát a felefele arány ebben az esetben az összesítő jelentésben azt jelenti, hogy a bizottság nem támogatja a módosító indítványokat, holott valójában a bizottságnak pontosan a fele támogatja. Nagyon helyes ez a megállapítás, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy a bizottsági támogatást meg lehessen állapítani. Arra azonban nem is akarok kitérni, hogy a 15 tagú bizottság egyes tagjai nem tartózkodt ak a teremben, és ezért a szavazás eredménye más volt, mint a vitában kifejtett véleményeknek az aránya. Ezért, tisztelt elnök úr, rátérek a módosító javaslat ismertetésére, amely módosító javaslat a bizottság kormánypárti képviselőinek az álláspontját tük rözi, illetőleg igenlő szavazatukat bírja. (Zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem rövidre fogni a szót, ezért figyelmet kérek. A javaslat címében náci megszállásról van szó. Az egyik módosításunk az, hogy mi a "náci megszállás" helyett az "idegen megszáll ás"t javasoljuk. Ennek az indoka nagyon egyszerű. Tudjuk azt, hogy az elmúlt pártállami időszakban a történettudományban és a publicisztikában szükségképpen használták a "náci" kifejezést, éspedig azért használták, mert nagyon jól érezték, hogy egy más ir ányú megszállás is volt, és a náci megszállás, valamint a szovjet megszállás – amelyet a szovjetek is megszállásnak tekintettek, mert minden szovjet hadtörténeti munka Magyarország elfoglalásáról és nem felszabadításáról beszél – közötti különbséget az elm últ korszakban hangsúlyozni kellett, mert a negatív megítélés kizárólag a német, azaz publicisztikailag a náci megszállást illette meg. A szovjet megszállás "felszabadulás" jelzőjével illettetett. Azt hiszem, 1994ben ez a megkülönböztetés egyfelől indokol atlan, másfelől pedig maga a náci kifejezés pontatlan, mert Magyarországot a német birodalom hadserege szállta meg, a nemzetiszocializmus pedig egy eszmeiideológiai irányzat. Másfelől az "idegen" kifejezésnek a használata azért is indokolt, mert képviselő társunk sem mondja meg, hogy meddig tartott az az időszak, ameddig a náci megszállás tart, tehát ő lényegesnek az emberi jogok, az emberi élethez fűződő jog megsértését tartja. Ebben az összefüggésben 1944. március 19e a mi számunkra Magyarország szabadsá gának, függetlenségének az elvesztését jelenti, amely időszak egészen 1991. június 19ig, az utolsó szovjet katona eltávozásáig tartott. Most már, mondanivalóm végéhez közeledve, emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat arra, amit ismételten volt szerencsé m látni és tapasztalni, de jellegzetes példája volt a hortobágyi internálásokról szóló dokumentumfilmben, amelyben egy üldözött házaspárt szólaltatnak meg egy igen impresszionáló, igen nagy hatású jelenetben. Az interjúból azt tudjuk meg, hogy ez a házaspá r ugyanúgy megjárta a német megsemmisítőtáborokat, ahogy megjárta a Hortobágyot is, és egzisztenciálisan és végleg a kommunista internálás által tétettek tönkre. Szó szerint azt mondja a házaspár férfi tagja – amit Simon Wiesenthal mondott nekem személyese n Bécsben, nem is olyan régen – , hogy a lényeg szempontjából nincsen különbség a náci és a kommunista diktatúra között: mind a kettő az emberi élet semmibevételén alapul, mind a kettő a gyűlölet filozófiáját sugallja. Ennek megfelelő en mind a nemzeti egyetértés, mind a különböző társadalmi csoportok kölcsönös megbecsülése szellemében – azt kell mondjuk – , hogy bár voltak ennek az időszaknak keményebb és puhább korszakai, de nem vitás, hogy 1944ben nagyon súlyos atrocitások, tömeges e mberölések történtek. Az sem vitás, hogy 1945ben és 46ban, amikor a szövetséges ellenőrző bizottság árgus szemekkel figyelt arra, hogy hogyan működnek a népbíróságok, akkor Szent Istvánnapi körmenetről emelték ki az embereket, és a lakásukról s az utcák ról tízezrével hurcolták őket a Szovjetunióba. Vajon ezeknek az embereknek a hozzátartozóitól elvárhatjuke, hogy olyan különbséget tegyenek, hogy az ő hozzátartozóik egy méltányos megtorlásnak lettek az áldozatai?
