Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 1. kedd, tavaszi ülésszak 8. nap (365.) - A lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (FIDESZ)
527 Még egy érvem van, mégpedig az, hogy a családok anyagi helyzetében is igen komoly változások következhetnek be két esztendő alatt, s úgy gondolom, nagyon fontos lenne, hogy az esetleg javuló helyzetbe kerülő családok élhessenek a vételi jogukkal. Szeretn ék nagyon röviden szólni azokról a módosító indítványokról, amelyeket nagyon fontosnak tartunk, és a szocialista frakció nevében is támogatni fogunk. Támogatni fogjuk a Salamon képviselő úr által benyújtott, a vételárelőleget 10%ban maximáló javaslatot. Ú gy ítéljük meg, hogy ez nagyon fontos, hiszen egyfajta garanciát nyújthat a bérlőknek a tekintetben, hogy a vételárelőleget nem tudják olyan magas szinten kikötni, hogy emiatt elessenek a vétel lehetőségétől. Szintén nagyon fontosnak tartom és támogatom Sa lamon képviselőtársamnak azt a módosító indítványát is, amely azt javasolja, hogy öt esztendőn keresztül harmadik személynek a lakott lakást csak a bérlő hozzájárulásával lehessen eladni. Ez nagyon fontos garanciális szabály, védi a bérlőket a tekintetben, ami miatt – gondolom, több képviselőtársammal együtt – rendszeresen megkeresnek engem, azon aggódva, mi lesz akkor, ha nem veszik meg, de esetleg eladják a fejük felől a lakást. Ugyanakkor sajnálattal állapítottam meg a jelentésből, hogy a vételármegálla pításkor a lakottságot is figyelembe vevő javaslatokat a bizottsági vitákban elutasították. Örültem volna, ha ez a megfogalmazás bekerült volna a törvénybe, hiszen a vételár megállapításánál nagyon fontos tényezőnek tartom a lakottság tényét, és valahol úg y gondolom, hogy ennek a törvény szövegében is szerepelnie kellene. Egy veszélyre szeretném még felhívni a figyelmet. A bizottsági jelentés 27. pontjában szerepel az alkotmányügyi bizottságnak egy javaslata, amely eltörli az eredeti javaslatban kikötött ka matmaximumot, amely a jegybanki alapkamathoz illeszkedik. Ezt nagyon veszélyesnek tartom. Jó lenne, ha azt, amit a kormányzat részéről az egyik kézzel adnak, tehát hogy a vételárelőlegben meghatározunk egy bizonyos szintet, azt nem vennénk vissza a másik o ldalon, hiszen elég egy lehetetlen kamatfeltétel, és meg lehet akadályozni, hogy a lakások tulajdonba tudjanak kerülni. Arról nem is beszélve, milyen hátrányba hozza ez azokat a viszonylag kisebb jövedelemmel rendelkező bérlőket, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy egy összegben vásárolják meg a lakásukat. Befejezésül még egy kérdéskörről szeretnék nagyon röviden szólni, annál is inkább, mert képviselőtársam, Kósáné Kovács Magda erről a kérdésről részletesen is szólni fog, és ez a házfelügyelői lakások ügy e. Úgy gondolom, anélkül, hogy belemennék a részletekbe, valamilyen megoldást keresnünk kell erre a nagyon komoly problémára. Azt hiszem, egy párhuzamos példát fel lehet hozni a jogalkotásunkból, hiszen végső soron a kényszerbérbeadások ügyét viszonylag me g tudtuk oldani. Úgy gondolom, a házfelügyelők is megérdemelnék azt – közel 5000 elintézetlen ügy van a fővárosban tudomásom szerint – , hogy a rossz eladási gyakorlatból összejött hátrányaikat valamilyen módon orvosolni tudjuk. Ez nagyon fontos kérdés, és jó lenne, ha e tekintetben a kormányzat részéről is megkapnák a támogatást a módosító indítványok. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót dr. Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, Fiatal Demokraták Szövetsége. Felszó laló: Dr. Weszelovszky Zoltán (FIDESZ) WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kormány által 15277es számon benyújtott törvényjavaslathoz, amely a lakások és a helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egye s szabályokról szóló 93. évi LXXVIII. törvény módosítását tartalmazza, módosító indítványokat nyújtottam be. Támogatásuk elnyerése érdekében röviden ismertetem és indoklom javaslataimat.