Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 28. hétfő, tavaszi ülésszak 7. nap (364.) - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A név szerinti szavazás eredményének ismertetése - A termőföldről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ZSUPOS LAJOS (MDF)
458 A korábbiakra visszatérve néhány vezérszónokkal – főleg az ellenzékiek közül – szer etnék vitatkozni, illetve részben kiigazítani őket. Lakos úr az MSZP részéről meglehetősen ellenszenvesen nyilatkozott magáról a törvényjavaslatról, és megkérdőjelezte azt, hogy egyáltalán vane ennek a törvényjavaslatnak koncepciója. Úgy gondolom, ez megv an, csak nem az a fajta koncepció, amire ő gondolt. Ő ugyanis a törvényjavaslatot csak a szövetkezeti tulajdonban lévő területekre gondolta alkalmazni. Ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni – mi hoztuk egyébként a törvényt – , hogy kárpótoltak is vannak, tehát igenis olyan koncepciót kellett a törvényjavaslatba bevinni, amely a kárpótoltakra is vonatkozik, és mindkét felet azonos értékűen kellett kezelni. Számomra egyébként is rendkívül megmagyarázhatatlan és érthetetlen az, hogy az a 30 év, ami eddig elt elt, miért biztosítana nagyobb jogalapot arra valakinek, hogy birtokolja a földet, mint az a 100 év, amelyben esetleg előzően birtokolt a tulajdonos. Nem hiszem, hogy észérvet lehetne találni ahhoz, hogy ezt a koncepciót így elfogadjuk, és ilyen alapon a k árpótlást egyértelműen rossz döntésnek nyilvánítsuk. Az SZDSZnek a Kis Zoltán által elmondott vezérszónoklata, úgy érzem, végül is nagyrészt azonosulni tudott a törvényjavaslat lényegével. Ők tették azt a javaslatot, amit korábban már említettem, hogy növ elni kell a bírságok mértékét. Ez meggondolandó, de úgy gondolom, hogy a törvényjavaslatban jelenleg is szereplő, aranykoronánkénti négyezerszeres érték nem kis összeg a jelen körülmények között sem. Tudjuk, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége meglehetősen alacsony manapság. A FIDESZ vezérszónoka koncepcionálisan szintén el tudta fogadni a törvényjavaslatot; viszont Pap János képviselőtársam tett egy megjegyzést az aranykoronarendszerre vonatkozóan, amit azért szeretnék újra szóba hozni. Ugyanis ő azt mond ta, hogy ebben a törvényben az aranykorona helyett már célszerűbb lett volna pontrendszert alkalmazni – nyilván arra gondolt, hogy valamikor, talán a 70es évek legelején elkezdődött az aranykoronaérték helyett egy százpontos rendszer kidolgozása. Ez az o rszág jelentős részén meg is valósult, nem vagyok vele pontosan tisztában, hogy hány helyen, de úgy tudom, megközelítően a terület felén megvan a százpontos rendszer. Meg kell mondani az eddigiek alapján, ahogy ezt a rendszert bírálták, az sem sikerült job ban, mint az aranykoronarendszer, és így nem volt szerencsétlen dolog visszatérni az aranykoronához. Az aranykoronarendszer hibájául mindig azt róják fel, hogy a közgazdasági adottságokat nem kezeli. Ez sincs egészen így, mert ha csak a szőlőt nézzük, a soproni szőlőket annak idején azért értékelték magasabbra, mondjuk, a villányiaknál, mert közelebb volt Bécshez. Tehát ilyen vonatkozásban volt bizonyos érzékenysége ennek az értékelésnek is, ha nem is nyilvánult ez meg minden esetben. Viszont a százpontos rendszernek is meglehetősen sok hibája van, úgyhogy ha valaha annyi pénzünk lesz, hogy tényleg megcsinálja az ország ezt az új értékelést, akkor nyilvánvaló, hogy az egész rendszert újabb szempontokkal kell kiegészíteni. A továbbiakban még Kőrösi úr felsz ólalásához szeretnék annyit mondani, a magam részéről egyet tudok azzal érteni, hogy rendkívül káros minden talpalatnyi erdő kiirtása, ami engedély nélkül történik; de azért amit azt követően mondott, mármint azt, hogy ehhez képest semmiség az ország termő talajában bekövetkezett romlás, az nem állja meg a helyét. Hogy csak számszerűen megemlítsem, egyedül a talajsavanyodás olyan mértékű Magyarországon, ami több százezer hektárt érintett, de a defláció és az erózió is megközelítően félmillió hektáros nagyság rendű. Tehát óriási károk lennének, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen a téren a törvényjavaslatnak is módosulnia kell mindenképpen, úgy gondolom. Hiszen például az, hogy a korábbi évtizedek gyakorlatát, sajnos, a meliorációnál is követtük, az t eredményezte, hogy az Alföldön kiirtottuk a fák nagy részét. Ugyanakkor – nem magamat akarom védeni, bár én is részese voltam a terveknek – számtalanszor leírtuk azt is, hogy erdősávokat kell telepíteni. De telepíteni csak úgy engedett volna az akkori ko rmányzat, hogy nem vonják ki a területből az erdőterületet, tehát az után is adózni kellett volna; ráadásul természetesen nem lehetett állami segítséget kapni az erdőtelepítéshez. Így, sajnos, ma Magyarországon a defláció éves értéke a korábbiakhoz képest tízszeres nagyságrendű. És ez a talajlepusztulás egyáltalán nem nevezhető jelentéktelennek.
