Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 22. kedd, tavaszi ülésszak 6. nap (363.) - A rendőrségről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
412 Azt gondolom, Kőszeg Ferenccel teljesen egyetértünk abban, hogy minden eszközt fel kell használnunk a rendőri túlkapások megakadályozására. Ez egy elemi demokratikus érdek és követelmény, ennek érdekében a jövőben is mindent meg fogunk tenni. Ez természetes. Ugyanakkor, ha közbiztonságról beszélünk – és itt többen megfogalmazták, hogy a közbiztonság tulajdonképpen nem egyéb, mint állampolgári jog, az ember joga a biztonsághoz – , akkor azt is látnunk kell, hogy e jogok érvényesülése tulajdonképpen egy esetleges jogkorlátozást is magában foglal a bűnelkövetőkkel, a társadalomra potenciálisan veszélyes elemekkel és személyekkel szemben. Elhangzottak olyan érvek is, hogy a kormányzat a választásokhoz közeledvé n igyekszik a gazdasági bűncselekmények nagyobb arányú üldözése és ilyen bűnesetek feltárása eredményeként propagandát teremteni önmaga számára. Tisztelt képviselőtársaim, szeretném emlékeztetni önöket – nem először mondom el a Ház falai között – , hogy 198 9ben felszámolták az Országos Rendőrfőkapitányság szervezetében a gazdaságvédelmi osztályt, az apparátust szélnek eresztették. A megyei rendőrfőkapitányságokon is megindult a gazdaságvédelmi apparátus szétszéledése, más területeken való elhelyezkedése, a rendőri szerveket nagy számban hagyták el az ezen a területen foglalkoztatott kollégáink. Ezt a szervezeti rendszert vissza kellett állítani, ezt a szervezeti rendszert fel kellett építeni, eszközökkel meg kellett erősíteni, és tulajdonképpen nem most, h anem egymásfél évvel ezelőtt kezdtek az újra visszaállított és megerősödött gazdaságvédelmi tevékenység eredményei felszínre kerülni. Nem akarom citálni ezeket a különböző ügyeket, számos nagy horderejű gazdasági büntettre derült fény már az elmúlt idősza kban is. Kétségtelen, hogy számos ügy a közeljövőben fog a nyomozás tekintetében befejezésre kerülni. Nagyon remélem azt, hogy ezeknek a talán az eddigieknél nagyobb számban nyilvánosságra kerülő bűneseteknek nagyon komoly visszatartása lesz a gazdasági bű ncselekményeket elkövetőkre nézve. Érdeklődéssel hallgattam Weszelovszky Zoltánnak azt a szakértői, tudományos értekezés jellegű előadását, amelyet a délelőtt folyamán elmondott. Hadd kérjem meg a képviselő urat, hogy küldje meg nekem, szívesen fogom tanul mányozni a benne foglaltakat a későbbiek során is, illetőleg felajánlom, hogy valamelyik általunk fenntartott orgánumban esetleg publicitást biztosítunk e dolgozatnak, amennyiben ezt igényli. Köszönöm szépen. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy valamiféle egye ztetési probléma lehetett a FIDESZben, amikor a képviselő úr megfogalmazta, hogy látni szeretné azokat a dokumentumokat, amelyek a hétpárti megállapodást tartalmazzák. Mi a tárgyalások sorozatában folyamatosan küldtük meg ezeket a FIDESZ részére, és Deuts ch Tamásnál egyébként rendelkezésre kell, hogy álljon ez az anyag. Ezzel együtt, megértve a FIDESZ képviselőjének kérését, mindenképpen kérnénk az elnök úrtól, hogy a mai nap folyamán a javaslat általános vitáját zárja le. Abban az esetben, ha akár FIDESZképviselők, akár más képviselők még módosító indítványokat szeretnének előterjeszteni, természetesen lehetőséget látunk arra, hogy a jövő héten, a hétfői napon az általános vita jelképes megnyitására sor kerülhessen, a módosító indítványok jogszerű előterj esztése, nem pedig hozzászólások érdekében. Végezetül, amit Hack Péter mondott az egyéb kiegészítő törvényekkel kapcsolatosan: valóban készülnek ezek a jogszabályok. Őszintén remélem, hogy a rendészeti szervek szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslat k ét héten belül a tisztelt képviselők asztalára fog kerülni, olyan mértékben előrehaladott az ezzel kapcsolatos jogi előkészület. Úgy tudom, hogy a Kormány is hamarosan tárgyalni fogja azt. Tehát ígéretet teszek arra, hogy akár még tárgyalható is lesz, vagy lehet a törvényjavaslat. Nem hiszem azonban, ismerve a Parlament leterheltségét, hogy elfogadható lenne. Mindenesetre egy biztos: ha előterjeszti a Kormány ezt a javaslatot, és ez az Országgyűlés már nem tudná megtárgyalni, akkor is a következő Országgyűl és addig, amíg az új kormány feláll, amíg az új kormány a maga új előterjesztéseit megteszi, nem késlekedve és nem vesztegetve időt, elfogadhatja a rendőrségi törvény hatálybalépéséig hátralévő időben ezt a javaslatot.