Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 22. kedd, tavaszi ülésszak 6. nap (363.) - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - FODOR ISTVÁN, DR. (független) - ELNÖK (Szabad György):
321 Rendőrfőkapitányság illetékes szerveivel együttműködve – kifizetést színlelve a jelzett össz eget átadták, ezt követően Ling Antal felvette a kapcsolatot Fazokas Károllyal. 1994. február 17én 15 óra 50 perckor az említett személyek Budapest külterületén találkoztak, ekkor Ling Antal a nála lévő 4 millió forintból 1 millió forintot Fazokas Károlyn ak átadott. Az átadást követően, összehangolt akció keretében, jelzett személyeket a helyszínen eljáró rendőri szerv nyomozói tetten érték és elfogták, és mindennek során a 4 millió forint hiánytalanul lefoglalásra került. (Dr. Kóródi Mária: Tudtommal ez p arlament nem bíróság.) Ling Antalt és Fazokas Károlyt az Országos Rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya őrizetbe vette, ezzel párhuzamosan lakóhelyeiken, valamint Ling Antal bérelt lakásain házkutatást tartottak. Az eljárás során az ügygyel össze függésbe hozható dokumentumok, illetve lőfegyverek kerültek lefoglalásra, melyek szakértői vizsgálata jelenleg folyamatban van. Tisztelt képviselőtársaim, ennyi a történet. A rendőrség azonnali, szakszerű intézkedése rendkívül gyorsan látványos eredményt h ozott; ennek valamennyien csak örülhetünk. Tisztelt képviselőtársaim! Szeretném azonban az önök figyelmét felhívni arra, hogy közelednek a választások. A választások, amelyek tisztasága, árnyékmentessége demokráciánk egyik legfőbb értéke. Ezt nem mindenki gondolja így. (Zaj.) Azok sem, akik most bekiabálnak. Máris megkezdődött a kampány a mértékadó politikai erők lejáratására. Bűnözők hivatkozhatnak pártokra, politikusokra, hogy saját tettüket enyhítsék vagy mentsék. Közös érdekünk, hogy ellent tudjunk álln i ennek. Úgy gondolom, hogy ezt bárki, aki ebben a Házban ül, elfogadhatja, hogy megőrizzük a politika tisztaságát, megőrizzük a politika tisztességét (Hodosán Róza: Ne felejtsd el, amit most mondtál, Fábián!) és elnyerhessük újra a választók bizalmát. Kép viselőtársaim, köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Fodor István, a függetlenek csoportjának vezetője. Napirend előtti felszólaló: Dr. Fodor István (független) FODOR ISTVÁN, DR. (független) Kös zönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy az elmúlt hetek napvilágra került gazdasági bűncselekményei kapcsán az egész ország közvéleménye élénken várta már azt, hogy a Kormány egy képviselője, netán maga a miniszterelnök úr megszólaljon itt a Házban, és tájékoztatást adjon, hogy milyen konzekvenciákat von le ebből a Kormány. A parlamenti demokráciákban, illetve a demokratikus jogállamokban van egy szokás: ha kormányzati szervvel összefüggésben egy nagyon súlyos bűncselekményt, visszásságot vag y valamilyen mulasztást tárnak fel, akkor a Kormánynak vagy annak a tárcának vagy kormányzati szervnek a vezetője egy gesztust gyakorol a közvélemény felé azzal, hogy levonják ebből a szükséges konzekvenciákat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy akire né zve, amely vezetőre nézve a személyi konzekvenciát levonják, az elismeri azt, hogy személyesen köze van ahhoz a bűncselekményhez, visszássághoz vagy mulasztáshoz. Ez mindössze egy gesztus, egy jelzés a társadalom felé, hogy mi az az értékrend, amelyet képv isel a Kormány ebben a kérdésben. (9.50) Azt hiszem, hogy az elmúlt hetekben napvilágra került ilyen természetű ügyek kapcsán, különösen például a Lupis Brókerház botránya kapcsán már régen esedékes lett volna, hogy a miniszterelnök úr megnyilatkozzon, hog y ennek az ügynek a kapcsán milyen konzekvenciákat vont le. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) Határozathozatal napirend előtti felszólalásról ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most tehetem fel a kérdést, hogy Torgyán József képvi selőtársunk napirend előtti felszólalási kérelmét támogatjae a Ház. Én javaslom, hogy