Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 22. kedd, tavaszi ülésszak 6. nap (363.) - Az ülésnap megnyitása - Megemlékezés Kovács Béla országgyűlési képviselő elhurcolásának évfordulójáról - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) - ELNÖK (Szabad György):
319 népjóléti miniszter, DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ földművelésügyi minisztériumi államtitkár, DR. SZABÓ IVÁN pénzügyminiszter, DR. SZABÓ TAM ÁS tárca nélküli miniszter. (Az ülésnap kezdete 9 óra 35 perc Elnök: Szabad György Jegyzők: Tóth Sándor és Boros László) Az ülésnap megnyitása ELNÖK (Szabad György) : Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfit ársunkat. Tavaszi ülésszakunk 6. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Tóth Sándor jegyzők lesznek segítségemre. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem képviselőtársaimat, a jelenlévőket és a frakcióvezetők közvetítésével a távollévőket, hogy tíz óra után Egon Klepsch, az Európai Parlament elnöke látogatja meg plenáris ülésünket, és köszönti azt. Megemlékezés Kovács Béla országgyűlési képviselő elhurcolásának évfordulójáról ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Egy rövid történelmi emlékeztetőt szeretnék tartani egykét mondat keretében. 1947. február 24én szovjet katonák lakásáról elhurcolták Kovács Bélát, a magyar országgyűlés kiemelkedő személyiségét, országgyűlési képviselőt, az akkori Független Kisgazda, Földm unkás- és Polgári Párt főtitkárát. Ezt a döbbenetes tényt megelőzte, hogy a magyar országgyűlés akkori testülete a kiadatási kérelmet, amelyet az akkori bűnüldöző szervek intéztek az országgyűlés akkori elnökéhez, aki az országgyűlés állásfoglalásával össz hangban azt a mentelmi bizottságnak adta át. Minthogy az eljárást és a kiadatási kérelmet a mentelmi bizottság megalapozatlannak találta, megtagadta Kovács Béla kiadatását. Ez a megtagadás – amelynek tényeit utóbb a jegyzőkönyvekből jórészt törölték – Orsz ággyűlésünk múltjának az egyik legfényesebb tette volt. A Magyarországot megszálló és politikai életét befolyásoló Szovjetunió Magyarországon úgy érezte, hogy nem érheti be a szabályok megtartását mutató politikájával. Itt úgy érezte, hogy a magyar ellenál lásnak ez a megnyilatkozása rákényszeríti, hogy nyíltan lépjen fel brutális erejével. Ennek következménye volt Kovács Béla elhurcolása, aki törvénytelenül a Szovjetunióba került, és Szibériából megtörten csak nagy sokára kerülhetett haza, és fejezte be itt hon életét. Az 1945 nevét hordozó alapítvány kuratóriuma péntek délután 4 órakor a Váci utcai volt lakóháza falán emléktáblát helyez el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps. – Dr. Torgyán József: Elnök úr!) ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Józsa Fáb ián… TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnök Úr! Személyes érintettség jogán egy észrevételt vagyok kénytelen tenni. Nem tetszett tárgyilagos tájékoztatást adni. (Zaj.) Ezért kérek észrevételre lehetőséget. ELNÖK (Szabad György) :