Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 21. hétfő, tavaszi ülésszak 5. nap (362.) - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - RUDICS RÓBERT (MDF)
292 Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Most kérem s zavazatukat a napirendre tűzés ügyében. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 183 szavazattal 2 ellenében, 19 tartózkodás mellett az önálló indítványt napirendjére tűzte. Az előterjesztők kérték a kivételes eljárásban történő tárgyalást. Ennek elfogadásáho z kétharmados támogatottság szükséges. Most ebben kell állást foglalni. Most kérem szavazatukat a kivételes eljárás tekintetében. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 173 szavazattal 6 ellenében, 26 tartózkodás mellett – tehát a szükséges többséggel – áll ást foglalt a kivételes eljárás mellett. Az előterjesztők azonban kérték a törvényjavaslat sürgős tárgyalását is. Most erről kell határoznunk – ugyancsak kétharmados támogatottságot igényel. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 18 6 szavazattal 2 ellenében, 25 tartózkodás mellett a tárgyalásra kimondta a sürgősséget. A Házszabály megfelelő rendelkezése alapján a mezőgazdasági bizottságot jelölöm ki az előterjesztés vitájának lefolytatására. Rudics Róbert és Tarnóczky Attila képvisel őtársaink, a Magyar Demokrata Fórum részéről, kivételes és sürgős eljárást kérve önálló indítványt nyújtottak be a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvény egyes rendelkezéseinek módosítására 15372es számon. Kérdezem az előterjesztőket, kíváne valamelyikük – látom, Rudics Róbert – röviden szólni. Képviselő urat illeti a szó. Felszólaló: Rudics Róbert (MDF) RUDICS RÓBERT (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a törvényhozási hajszában, amelyben mi már lassan négy éve dolgozunk, gyakran előfordult velünk, hogy egyegy törvény meghozatalánál minden apró részletkérdésre nem tudtunk kellő figyelmet fordítani. Ez történt velünk az úgynevezett jövedéki törvény megalkotásánál is, ahol lehetővé tettük a zt, hogy jövedéki termékeket – kávét, dohányárut, szeszes italokat – lehessen árusítani a személyhajók éttermében, büféjében, belföldi polgári repülőgépjáratokon, valamint a vasúti mozgó étkezőkocsiban, büfében – azonban egy dologról elfeledkeztünk: elfel edkeztünk a mozgóábécékről, amelyek a kistelepülések élelmiszerrel és háztartási cikkekkel való ellátásának egyedüli eszközei, és más településeken is választékbővítő jelentőségük van. Észlelve ezt a problémát, Tarnóczky Attila képviselőtársammal 15372es számon benyújtottunk önöknek egy egyetlen paragrafusból álló törvényjavaslatot, amely ezt a problémát orvosolná. Nagyon sok olyan vállalkozó van, aki nagyon komoly befektetést végzett, átalakíttatott egy autóbuszt, fölszereltette árutároló polcokkal, hűtős zekrénnyel, palackhűtővel, mérleggel, pénztárgéppel, ivóvíztartállyal, mosogatóval és így tovább, és – miáltal kizártuk a jövedéki termékek árusításának lehetőségéből – tevékenységük veszteségessé vált, s ezáltal megszüntették az árusítást. Ezzel őket is, illetve az érintett kistelepülések lakosságát is nehéz helyzetbe hoztuk. Tudom, hogy az Országgyűlés rendkívüli mértékben leterhelt. Éppen ezért, hogy a drága plenáris időt a lehetséges legszükségesebb mértékben vegyük csak igénybe, kérem képviselőtársaimt ól, támogassák, hogy ezt a javaslatot kivételes és sürgős eljárás keretében tudjuk megtárgyalni. Bízva képviselőtársaim támogatásában, ezt előre is megköszönöm – elnök úrnak pedig a szót. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) Határozathozatal