Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 15. kedd, tavaszi ülésszak 4. nap (361.) - Kérdések - SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
234 Megkérdezem ezért intepelláló képviselőtársamat, Soós Károly Attilát, kívánjae kiegészíteni, illetve elfogadjae az írásbeli választ. Felszólaló: Soós Károly Attila (SZDSZ) SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! A költségvetési bizottság jelentését nem tartom elfogadhatónak, és ezt röviden indokolni szeretném. 1992. december 22i interpellációm, amelyre a miniszteri választ az Országgyűlé s nem fogadta el, két kérdéssel foglalkozott. Egyfelől azzal, hogy a bankfelügyelet megtette mindent, amit meg kellett tennie, annak érdekében, hogy az 1992. nyári bankcsődök – köztük a leghírhedtebb az Yblbankcsőd – elkerülhetőek legyenek. Másfelől azz al, hogy milyen körülmények között ragadtak benn költségvetési pénzek a csődbe került bankoknál és ezért kit milyen felelősség terhel. Az utóbbi kérdéssel a bizottság érdemben szinte nem is foglalkozott. A bizottságot nem é rdekelte, hogy mennyi költségvetési pénz ragadt benn a bankcsődöknél: Mádl Ferenc, akkor a bankfelügyeletért felelős miniszter úr bizottság elé tárt jelentése szerint 2,1 milliárd forint, a jelentésben foglalt tételes részletezés szerint ennek a fele, Szab ó Iván pénzügyminiszter úr tavaly március 3i bizottsági ülésünkön elmondott szavai szerint 3 milliárd. Javasoltam, hogy tisztázzuk, melyik szám a helyes: az adófizetők egy, két vagy három milliárd forintjáról vane szó. A bizottság, a költségvetésért fele lős bizottság kormánypárti tagjai ezt nem tartották szükségesnek. Másrészt a bizottság nem foglalkozott érdemben az érintett költségvetési szervek – a Határőrség Országos Parancsnoksága, a büntetésvégrehajtás, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a P énzügyminisztérium és mások – azon munkatársainak és az őket ellenőrizni hivatott vezetőknek a felelősségével, akik az adófizetők pénzét a csődbe kerülő bankokba tették. A legfőbb ügyész úr tisztázta azt, hogy az illetők büntetőjogi felelősségre vonására n em kerülhet sor. A szóba jöhető bűncselekményi tényállás, a hűtlen kezelés ugyanis törvényeink szerint csak szándékos elkövetés esetén állhat fenn. A szándékos elkövetés pedig az adott esetben azt jelentené, hogy az érintettek úgy tették a bankokba a pénzt , hogy jól tudták előre: a bankok csődbe fognak menni. Ezt így nyilván nem tudták, így szándékosságról nem, csak gondatlanságról lehet szó – ez pedig, a mondottak szerint, nem bűncselekményi tényállás. A fegyelmi felelősség azonban gondatlansággal elkövete tt károkozás esetén is fennáll. A kérdés ezek után az, hogy gondatlanul jártake el az elveszett állami pénzek kezelői. A törvény szerint csak államilag garantált értékpapírok vásárlására engedhették volna át az állam általuk kezelt pénzét a bankoknak. Az viszont tény, hogy a bankok ezt a pénzt nem ilyen értékpapírokba fektették, hiszen akkor – ha abba fektették volna – a pénz nem ragadhatott volna a bankokban. A kérdés az, hogy a minisztériumok és más állami szervek illetékeseit az ő gondos eljárásuk ellen ére vezettéke félre a kérdéses bankok. Nos, az érintettek minimális gondosságot sem tanúsítottak, tisztelt képviselőtársaim! Arra, hogy a bank állampapírt vesz a pénzen, némi garanciát – a mostani újságokból tudjuk, hogy nem túl sok, de némi garanciát – j elent az, ha megkérik tőle az általa vásárolt állampapír sorozatszámát. Szerződések tucatjai vannak a kezemben, amelyek nem tartalmaznak ilyen, az Állami Számvevőszék megállapításai szerint szükséges kikötést. Egy másik fontos dolog a szerződésekben kikötö tt kamatláb vagy hozam. A minisztériumok és más szervek pénzeket kihelyező alkalmazottai tisztában vannak a pénzügyi kihelyezések első számú szabályával, azzal a szabállyal, amelyet az állampolgárok szélesebb köre az ONINVESTtel és hasonló ügyekkel kapcso latos keserű tapasztalatokból ismer meg. Ők, tehát a minisztériumi illetékesek, tisztában vannak azzal, hogy a magasabb hozam mindig magasabb kockázatot jelent. Ha az állampapírok adott időszakban elérhető hozamánál magasabbat kötöttek ki a szerződésekben, akkor tudták: pénzüket a bank, bármit mond is egyébként a szerződés, nem állampapírba, hanem valami kockázatosabb dologba fogja fektetni – ahogy ez egyébként történt is.
