Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 15. kedd, tavaszi ülésszak 4. nap (361.) - A termőföldről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - PALOTÁS JÁNOS (független)
199 PALOTÁS JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget. Igyekszem hozzászólásomat rövidre fo gni, hiszen az elmúlt vitákban, beleértve a ma délelőttit is, számos gondolat elhangzott, aminek az ismétlését, részletes kifejtését én már nem tartom szükségesnek. Nagyon fontos törvénytervezet van előttünk: Magyarországról, a hazai termőföldről kívánunk döntést hozni. Bizony egyetértek képviselőtársaimmal, hogy a szakemberek számára ez a kihívás, ennek a törvénytervezetnek az elkészítése rendkívül nehéz feladatot jelentett. Rendkívül nehéz feladatot jelentett azért, mert talán még máig sem született meg a z a politikai döntés, ami után valóban lehetne szakmai kodifikációs munkát végezni. (11.30) Nem született meg, talán ez a Parlament nem vitatta meg kellően – pedig három és fél évünk telt el – annak a döntésnek a politikai súlyát, hogy milyen módon, milyen rövid és hosszú távú szemlélettel kívánunk közelíteni a hazai termőföldtulajdonhoz és annak védelméhez. Vannak persze olyan szakmai kérdések, amelyeket az előttünk lévő törvénytervezet egyegy területen, például a talajvédelem területén már érint, amely r endkívül fontos lenne, és amelyekből a nemzetközi joggyakorlat lényegesen többet ismer. E törvények egyébként – a törvényalkotás folyamatában – megelőzhették volna a mai vitánkat is. Sőt fontos lett volna, hogy ne csak ezt a törvényt előzzék meg, hanem már mondjuk magát a kárpótlási folyamatot is, hiszen abban az országban, ahol a termőföldtulajdonban alapvető tulajdonosi változásra kerül sor, a tulajdoni váltást megelőzően ez szinte a legalkalmasabb pillanat, amikor az új tulajdonosok számára a nemzetközi normáknak megfelelő termőföldvédelmi jogszabályokat lehet előírni. Ez rendkívül fontos, mert erre a tulajdonváltásra például a kárpótlás területén is döntően licitek formájában került sor, ahol valakik valamilyen összeget ígértek egy új tulajdonért, ami ez ek után akár kárpótlási jegyben, akár más módon a kezükbe kerülhetett. Nagyon fontos dolog, hogy a licit meghatározásakor nekik számítaniuk kellett arra, hogy az elkövetkező időszakban milyen költségek, milyen megtérülési, milyen befektetési igények jelent keznek. Bizony e licitek alkalmával nem tudták – nem tudhatták, hiszen a törvények hiányoztak ezzel kapcsolatban – , hogy nekik ezen a területen nemcsak jövedelemszerző tevékenységet kell végezniük, hanem miután a termőföld egy sajátos eszköz, a magyar társ adalom egyik legfontosabb értéke, itt bizony olyan környezetvédelmi, talajvédelmi és egyéb befektetéseket is eszközölni kell, amely a modern világban, a modern technológiában egyre költségesebb, de nélkülözhetetlen. Ezért akkor vásároltak, amikor majdani b efektetési kényszerüket vagy befektetési igényüket nem ismerték. Ez nemcsak azért rossz, mert az elkövetkező időszakban többletköltségeik jelentkeznek, hanem azért is rossz lehet, mert így olyan tulajdont is vásárolhattak, amelynek fenntartásához – a törvé nyi keretek későbbi megfeleltetése érdekében – nem rendelkeznek forrásokkal. Ezért ma – mint jeleztem – az előttünk lévőnél több fontos, korszerű talaj- és környezetvédelmi előírásnak is meg kellene felelnünk, és meg kellene hoznunk ezeket a törvényeket. H ozzuk meg olyan tulajdonosok számára, akik esetében a törvény megalkotásakor bizony el kell majd gondolkodni a politikai felelősségen, vagy már ma el kellene gondolkodnunk azon, hogy akik ezt megvásárolták és nem tudtak ezekről a kötelezettségeikről – majd ani kötelezettségeikről – , azok honnan fogják ennek a pénzügyi forrásait előteremteni? Ezek szakmai kérdések, de úgy hiszem, még ebben a Parlamentben és ebben a munkafolyamatban is lehetne ezen javítani. Én kivételes esetben – és most kivételes esetként – támogatni tudom előttem felszólalt képviselőtársamnak azt a javaslatát, hogy bizony a termőföldről és az erdőről szóló törvények nagyon összetartozóak. Magam is szerencsésnek tartanám – ha nem is tartom valószínűnek, hogy támogatni fognak benne – , hogy a k ét törvénytervezet elfogadására, általános és részletes vitáinak lezárására egy időben kerüljön sor, hiszen ez rendkívül sok területen megengedné a törvények