Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 15. kedd, tavaszi ülésszak 4. nap (361.) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - RÉTI MIKLÓS, DR. (MIÉP)
187 kitelepítésére gondolok – , utána pedig kénytelenek voltak alacsony bérért, éhbérért egy távoli, ködös, nagy szocialista jövőt építeni, aminek következményeként természetesen a nyugdíjuk is alacsony maradt. Alacsony bér után alacsony nyugd íj. A piacgazdaságba történő átmenet során nyilvánvaló, hogy gyógyszeráremelésekre is sor kerül. Én nem a gyógyszergyárak, a gyógyszeráremelés ellen beszélek, de a 40%os gyógyszeráremelés közel sem ilyen egyszerű, hogy csak 40%. A tisztelt Ház ma remélhet őleg örömteli döntést fog hozni: 10%os nyugdíjemelést fog biztosítani ezeknek az embereknek, azoknak, akik nagyon sok mindent elszenvedtek, azoknak, akiknek nem is kicsiny a tábora, hiszen egy 1993as statisztikai adat szerint 2 millió 400000 nyugdíjas él az országban, és ezeknek a zöme – mintegy 1 millió 600000, 1 millió 800000 – nagyon kicsiny nyugdíjjal rendelkezik. (10.20) A 40%os gyógyszeráremelés azért érinti súlyosan ezt a réteget, mert ez valójában nem 40%, hiszen ez csak egy átlag. Némelyik gyógy szernél ez 4500%os áremelést jelent. Ha csak egy egyszerű gyógyszert, az Algopyrint veszem: 22 forint helyett 57 forintba kerül – ez több mint 100%os emelés. Az ízületi betegségre ható Voltaren 500%os emelést kapott. Az antibiotikumok között megjelente k külföldi drága gyógyszerek: egy levél Zynnat 700 forint. Ha teszem azt, egy nyugdíjas, akinek 910000 forintja van, cukorbeteg, a gyógyszere, az inzulin, Adebit, Gilemal, ingyenes, de ha ne adj' isten megfázik, magas a vérnyomása, és ízületi panaszai van nak, az orvos felírja a gyógyszert, és nagyon könnyen 23000 forintot kénytelen otthagyni a gyógyszertárban. Hozzátartozik az is, hogy egy cukorbeteg étrendjéhez nem az olcsó ételek tartoznak, mert a szénhidrát, a tészta, a kenyér helyett gépsonkát, zöldsé get, gyümölcsöket kellene fogyasztania, amire messze nincs lehetősége. Éppen ezért úgy gondolom, hogy e rétegnek a gyógyszeráremelés kapcsán valamilyen kompenzációt illene adni, hiszen az orvos lassan ott tart, hogy bemegy a beteg, ő megnézi, milyen ruha v an rajta, és elkezd tallózni, hogy valami olcsóbb gyógyszert keressen, és azt írja fel neki, hogy ki tudja váltani. Messze nincs az orvos sem abban a helyzetben, mint a régi átkos világban, amikor megfizették, és egyegy szegény betegnek jószívűen saját ma ga adta oda a gyógyszerre valót. Ezt a kegyet ma nagyon kevés orvos tudná gyakorolni. Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre igenis megoldást kellene találni, mert nagy tömegeket érint. És ha már olyan érzékeny szociálisan a szakszervezeti vezető, aki a Társad alombiztosítási Önkormányzat élére kerül – és mutatja érzékenységét, hogy elég komoly fizetéseket szavaztat meg saját maguknak – , akkor illene, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok, az országos egészségügyi pénztárak, a Népjóléti Minisztérium valami tanácskozás formájában összeülnének, és valamilyen megoldást találnának, olyan megoldást, aminek sem a bürokráciája, sem az adminisztratív oldala nem kerülne többe, mint amennyit segítségként tudnának nyújtani ezeknek az embereknek. Gondolok itt arra: meg lehetne oldani, hogy a 15 000 forintnál kevesebb nyugdíjjal rendelkezők számára egy 95%os gyógyszertámogatás minden irányban megvalósuljon. A gyógyszeráremeléseknél a nagyobb arányú, nagyobb százalékú gyógyszerárak úgy jöttek létre, hogy egyes gyógyszerk örök a 95%os támogatásból 80%os támogatásba kerültek, a 80%osok az 50%os társadalombiztosítási támogatási körbe, és kialakultak a fix áras gyógyszerek, ahol a támogatás fix. Az áremeléseket azonban nem követi a társadalombiztosítási támogatás, hanem a betegnek kell megfizetni. Úgy érzem, hogy ez a népcsoport a történelem során sok rosszat kapott, és a piacgazdaság terheit nem lehet rájuk hárítani. Nem nekik kell ezt megfizetni, amikor jól menő brókercégek, bankigazgatók milliárdokkal játszadoznak, és mi lliárdokat puskáznak el. Egyszerűsítve a dolgot, úgy