Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 14. hétfő, tavaszi ülésszak 3. nap (360.) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)
177 tollat, továbbra is biztonságban érezheti magát, és akadály nélkül ját szhatja meg – ha kedve van hozzá – a gáncs nélküli lovagot vagy az igazság és a demokrácia felkent bajnokának szerepét akkor is, ha netán minden idők legaljasabb besúgója volt is, de semmiféle eljárást nem lehet indítani ellene. A tervezet készítői egyszer űen figyelmen kívül hagyják, hogy az újságíró múltját nem azért kell megvizsgálni, mert állami alkalmazott vagy sem, hanem mert sok ember véleményét befolyásolja a tevékenységével, és ilyen pozíciót ezért csak kifogástalan előéletű, tiszta múltú személyisé g tölthet be, akitől – legalábbis elvben – elvárható az objektivitás és befolyásolhatatlanság. Függetlenül attól, ki a sajtóorgánum tulajdonosa, ki a munkáltatója. Itt az 1. és 2. § kapcsán kell kitérni és magyarázatot adni, miért tekintjük kiérleletlennek , sőt halvaszületettnek az egész törvényjavaslatot. A javaslat nem beszél róla, az indoklás sem utal rá, de aki itt él, tudja, hogy ügynöknek is csak azokat szervezték be, akik nem voltak tagjai az MSZMPnek. Azok nevét tehát, akik nyíltan vállalták a dikt atúra támogatását, nem tartalmazzák a BMben tárolt és szigorúan őrzött listák, azok sem, amelyek a nagyon szigorú őrzés ellenére is eltűntek, átalakultak, vagy az ismeretlenségből majd csak ezután fognak felbukkanni, ha a rajtuk szereplők magatartása, tev ékenysége miatt kell majd elővenni őket. Ők azonban – tudniillik az MSZMP tagjai – sérthetetlenek maradnak. Most látszik meg igazán, micsoda nagyszerű dolog is volt az MSZMPtagság és tagsági díj, és micsoda erő, varázserő rejlett, illetve rejlik az utóbb iban. Akár egy talizmánban. Nemcsak a gyors és könnyű érvényesüléshez lehetett belépőt váltani vele, jogot az előnyök élvezéséhez, hanem – mint a fentiek mutatják – menlevelet is a bolsevizmus bukása utáni időkre. Sok van, mi csodálatos az ég alatt, de enn él csodálatosabb semmi sincsen. Állása feladására így főleg az kényszerül, akit esetleg ezernyi fenyegetéssel, félelemmel bénítottak, vettek rá, hogy tisztességtelenné váljék, és elbukjon a hatalom halálos szorításában, de büntetlenek, szankcionálatlanok m aradnak, akik kényszerítették, gyötörték, kínozták a szerencsétleneket. Képtelen helyzet, példátlan képmutatás, párját ritkító gazemberség. Ha csak saját területemet, a felsőoktatást nézem, nehezen tudom eldönteni, ki ártott többet: az időközben tanszékvez etővé avanzsált besúgó, vagy az, aki amiatt lett tanszékvezető, sőt akadémikus, mert párttag volt és jó elvtárs? Azt hiszem, mind a kettő. De akkor miért kíméljük az egyiket, és miért bántjuk, vesszük üldözőbe a másikat? Miféle törvény előtti egyenlőtlensé g ez? Az európai demokrácia fellegvárában, a szabadság hazájában, Franciaországban minden kollaboránsnak jaj volt a háború után. Akiket nem ért utol a hivatalos vagy az állami megtorlás, azokkal a volt ellenállók végeztek. Tették pedig ezt nemzetük becsüle te védelmében. Nálunk 1711 óta nincs jobb üzlet, mint a hazaárulás; hazaárulónak, illetve egyszerűen árulónak, népellenes pribéknek lenni. Hosszú, békés öregkort ért meg például – hogy csak a legújabb eseteket említsem – Péter Gábor, Piros László, Gerő Ern ő, Marosán György. Aki elolvassa a törvénytervezetet, láthatja, ezen a jövőben sem akarnak változtatni. A múlt rendszer igazi ragadozóinak – néhány kivételtől eltekintve – ma sincs mitől félniük. (19.30) Azok a régebbi vezetők, döntéshozó k pedig, akik netán az embertelenségben is emberek tudtak maradni, egy akolba kerülnek a kártevőkkel, nemzetárulókkal. Mi lehet a megoldás? Az igazoltatóbizottságok azonnali visszaállítása, széles körű igazoltatási eljárás, mint amit 1945 után alkalmaztak, csak körültekintőbben, higgadtabban. Azokat, akiket meggyötört az elmúlt 45 év, csak ilyen módon lehetne kiengesztelni, ez lenne az igazi kárpótlás, a lelki. Egyúttal bizonyíthatnánk végre, hogy gátlástalan, nemzetellenes magatartással és tevékenységgel c sak ideigóráig lehet érvényesülni, de nem mindörökké. A bűn, mint az irodalmi alkotásokban, a valóságban is elnyeri méltó büntetését. Nem lehet többé jó üzlet az árulás, a haza és a nép eladása. Afelől sem lehet kétség, hogy a javaslatban előirányzott elj árás kevés igazi eredményt, de annál több zavart fog okozni.
