Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 29. kedd, tavaszi ülésszak 17. nap (374.) - Bejelentés a Parlament északi kőtornyának avatásáról - Bejelentés: Trombitás Zoltán jegyző - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - PETRONYÁK LÁSZLÓ (MDF) - ELNÖK (Vörös Vince): - SZENDREI LÁSZLÓ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár:
1215 Ezek után, tisztelt képviselő úr, járt nálam a húskombinát vezérigazgatónője. A minisztérium tárg yalt erről az ügyről a saját szűk körű szakmai vezetésével is, de tárgyalt az ÁVÜvel mint tulajdonossal is. Azt kell mondani, hogy sajnos, a múlt évről áthúzódó determinációk miatt azt az 5 milliárdos intervenciós alapot már kimerítette a tárca, amit a kö ltségvetés hozzá rendelt. Az ÁVÜ sem lát semmilyen lehetőséget arra, hogy valamilyen megkülönböztetett pénzeszközökkel vagy kezelési módon tudjon segíteni a kombinátnak. Egyetlen lehetőség van erre: a Kormány nemrégiben meghozta a döntését, mely szerint az ok a vállalatok, amelyek arra érdemesek, kibontakozási tervük van, és az olyannak ítélhető, hogy meg is tudják valósítani, adóskonszolidációban részesíthetők. Így megítélésünk szerint e segítségeken túl – szám szerint öt ilyen segítségről van szó – a kérdé st generálisan csak az adóskonszolidáció tudja a vállalat részére megoldani. Kérem, hogy szíveskedjék elfogadni a válaszomat. Köszönöm. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Közben megérkezett Szendrei László államtitkár úr. Visszaté rünk Petronyák László képviselőtársunk kérdésére, aki kérdést kíván feltenni a honvédelmi miniszternek Milyen lépéseket tett a honvédelmi tárca a hivatásos állomány felkészítése területén a NATO katonai szervezeteivel való együttműködés feltételeinek bizto sítására? címmel. Petronyák László képviselőtársamnak adom meg a szót. Kérdés: Petronyák László (MDF) – a honvédelmi miniszterhez – Milyen lépéseket tett a honvédelmi tárca a hivatásos állomány felkészítése területén a NATO katonai szervezeteivel való együ ttműködés feltételeinek biztosítására? címmel PETRONYÁK LÁSZLÓ (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság külügyminisztere ez év februárjában aláírásával erősítette meg hazánk csatlakozását a NATOtagállamok által felajánl ott "Partnerség a békéért" programhoz. A programban való részvételünk olyan közvetlen együttműködésre ad lehetőséget, amely fokozatosan elvezethet a teljes jogú NATOtagság feltételeinek megteremtéséhez. Megítélésem szerint az együttműködés konkrét megvaló sításának alapvető feltétele a NATO katonai elveinek ismerete, azok katonai szakfeladatok tervezése és végrehajtása során történő egységes alkalmazása. Kérdezem az államtitkár urat, hogy a Magyar Honvédség hivatásos állománya eleget tude tenni a NATOval való együttműködés követelményeinek. A tárca részéről milyen lépéseket tettek a nyugati katonai tanintézetekben történő, a későbbi közvetlen együttműködés feltételeit is biztosító tisztképzés területén? Köszönöm. (Király Béla tapsol.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm szépen. Az elhangzott kérdésekre dr. Szendrei László honvédelmi minisztériumi államtitkár úr adja meg a választ. Dr. Szendrei László honvédelmi minisztériumi államtitkár válasza SZENDREI LÁSZLÓ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Honvédség hivatásos állománya a társadalmigazdasági rendszerváltás előtt alapvetően a hazai katonai felsőoktatási intézményekben, katonai főiskolán és akadémián, jelentős lészámban az egykori Szovjet unióban, valamint csekély számban Lengyelországban és Csehszlovákiában folytatta tanulmányait. Az akkori varsói paktumhoz való kapcsolódás alapvetően a szovjet katonai elmélet és gyakorlat ismeretét igényelte a hivatásos állománytól, úgy a katonai vezetés, mint a haditechnikai eszközök üzemeltetése és alkalmazása területén. A nyugati katonai alkalmazási elveket az akkori ellenségképnek megfelelően az "idegen hadsereg ismeretek" keretében korlátozott mértékben oktatták. A rendszerváltás után a külföldi képzé s, továbbképzés lehetőségeinek bővítése érdekében folytatott tervezőmunka során figyelembe vettük a