Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 29. kedd, tavaszi ülésszak 17. nap (374.) - A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel-biztosító Részvénytársaságról szóló törvényjavaslat kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - NYERS REZSŐ (MSZP)
1207 A másik v onulat pedig az volt a visszavontak közül, amelyik az úgynevezett értékpapíranyagtalanítás technikáját vonta volna be ebbe a törvénybe, amely már az előző árutőzsdei törvénynél is – hasonló logika folytán – nagyon fontos és jó irány és cél, de nem lehet i tt és most, ebben az időpillanatban erre megnyugtató szabályozást hozni, ezért a beterjesztő, Urbán László képviselő úr ezt a módosító indítványát visszavonta. Így két módosító indítvány maradt, és ebben a rövid jelentésben ezt is találják. Az egyik a költ ségvetési bizottságnak az én módosító indítványomhoz való csatlakozó indítványa, amely tartalmilag azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezesse a későbbiekben a két intézmény pénzforgalmi számláját. A másik ehhez kapcsolódóan egy bővítő lehetőség, javas lat – ezt szintén én adtam be, s a bizottság elfogadta – , ez pedig arra vonatkozik, hogy az intézmények belföldi székhelyű kereskedelmi banknál helyezhessenek el szabad pénzeszközeikből vagy nyithassanak számlát. Nagyon köszönöm a figyelmüket. E rövid tart almi ismertető után a költségvetési bizottság előadójaként tisztem az, hogy bejelentsem, a költségvetési bizottság a módosító indítványokkal együtt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok álláspontját egyegy képviselő fejtheti ki. Megkérdezem, hogy mely képviselőcsoportok tartanak igényt a felszólalásra. (Senki sem jelentkezik.) A Magyar Demokrata Fó rum nem, a Szabad Demokraták Szövetsége nem. Megadom a szót Nyers Rezső képviselő úrnak, aki a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának szónoka. Felszólaló: Nyers Rezső (MSZP) NYERS REZSŐ (MSZP) Tisztelt Ház! A Szocialista Párt részéről támogatjuk és megszavazzuk ezt a javaslatot. Az a véleményünk, hogy a finanszírozási feltételek javítását szolgáló intézményrendszer létrehozását az exportban érdekelt vállalatok régóta várják, az egész nemzetgazdaságnak érdeke, hiszen a gazdasági növekedés feltételein ek jobb megalapozását szolgálja majd ez a törvény is. 1991 ősze óta – amikor is felmerült ennek a törvénynek és ennek az intézményrendszernek a létrehozása – most már azért két és fél év telt el, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy a kormányzat nagyon siet ett volna az előterjesztéssel és az előkészítéssel. No, de hát jobb későn, mint még később! A törvény életbeléptetését különösen két szempontból látjuk nagyon sürgősnek. Először azért, mert a gazdasági fellendülés első számú feltételének tartjuk mi, szocia listák azt, hogy tartós exportnövekedésen alapuljon a gazdasági fejlődés, és nem egyoldalúan a belső kereslet élénkítésén. Csak az exportnövekedéssel párhuzamosan élénkülhet tehát a belső piac. Csak így juthat hozzá a nemzetgazdaság a korszerű technikához és a szükséges importhoz is. Be kell látnunk, hogy az exportágazat 1991 – 92ben csak átmenetileg bizonyult sikerhordozónak hazánkban. (12.40) 1993ban a visszaesés – véleményünk szerint – nem volt véletlen, és aligha tekinthető átmenetinek. Azért hatottak s úlyosan a külső piaci korlátok, mert súlyos belső nehézségek korlátozzák az export dinamizmusát. Tehát az exportnak új lendületet kell adni, s ehhez a törvénykezés most hozzájárul. Másodszor azért ítéljük sürgősnek a törvényt, mert hazai cégeink mind jobba n éleződő versenyben vesznek részt a külföldi piacokon olyan vállalatokkal, amelyek a saját piacukon már régóta élvezik ezeknek az intézményeknek a támogatását, amit mi most hozunk létre. Természetesen GATTkonform intézkedésekről lehet csak szó, ezt helye sen tartalmazza a törvénytervezet.