Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 21. kedd, téli ülésszak 2. nap (356.) - A kormányprogram vitája - ELNÖK (Szabad György): - DR. ORBÁN VIKTOR (FIDESZ):
98 ga zdaságpolitikai cél elérése érdekében vállalta ezt a hiányt, hanem a mindennapokkal sodródva egyszerűen finanszírozta egy elhibázott gazdaságpolitika mindennapos kiadásait. Elnök úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és uraim! A Kormány elmulasztotta megkezdeni az eg észségügyi és a nyugdíjrendszer átalakítását. Tudjuk, hogy egy ilyen vállalkozás legalább nyolctíz esztendőt vesz igénybe. Tudjuk azt is, hogy egy parlamenti ciklus alatt egy ilyen kísérletnek nem a gyümölcse, inkább csak hátránya érik be annak a kormányn ak a számára, amely belevág. A Kormánynak azonban látnia kellett volna, hogy az ellenzék, de annak legalábbis egy része az ország hosszú távú érdekeitől vezettetve készen állt arra, hogy az elkerülhetetlen, népszerűtlen döntésekért való felelősség egy rész ében is osztozzon. Hiszen nyilvánvaló volt, hogy előbbutóbb meg kell kezdenie valakinek egy új egészségügyi és nyugdíjrendszer alapjainak a megvetését. Ha a Kormány kellő fölkészültséget és elszántságot mutatott volna, már három évvel közelebb lennénk egy új, működőképesebb és igazságosabb nyugdíjrendszerhez. (Mozgás és zaj a jobb oldalon.) A kormányzat elmulasztotta a bankok gyors privatizációját. Ezzel sikerült elérni, hogy a három évvel ezelőtt még jó pénzért eladható bankok mai állapotukban már senkine k sem kellenek. Ráadásul a Kormány belesodorta önmagát a bankkonszolidáció kényszerébe, amely a szerencsétlen kormányzati magatartás eredményeképpen mára bújtatott és folyamatos állami támogatássá változott, a valódi siker esélye nélkül. Sok minden történt az infrastruktúra fejlesztésében, ám az ország jövőjét évtizedekre meghatározó lényeges döntések átfogó politika hiányában születtek. Elég a vasúttal kapcsolatos tanácstalanságra utalnunk, vagy a csatornahálózat nélküli vízhálózatfejlesztésekre. A Kormán y ahelyett, hogy megnyerte volna a vállalkozók támogatását és bizalmát, a gazdasági szabályozók gyakori évközi változtatásával lépésről lépésre elidegenítette őket magától, s ezt a mind gyanakvóbb viszonyt megpecsételte a minimáladó ez évi elfogadtatásával . A koalíciós Kormány a kárpótlás kétségbeejtő kísérletével végleg összekuszálta a már 1990ben is rendkívül rossz állapotban lévő mezőgazdaság viszonyait. Hosszú időre szinte reménytelen helyzetbe sodorta ezzel a falun élőket, és különösen nehéz helyzetbe hozta a magunk korabeli falusi fiatalokat, akik most vágnának bele a gazdálkodásba. Igen, tisztelt uraim, ha az önök agrárpolitikája ki nem szorította volna őket ebből a lehetőségből, hiszen önök is jól tudják, hogy a falusi fiatalok kimaradtak a kárpótlá sból és a téeszvagyon nevesítéséből is. És itt állunk ma, 2 millió tulajdonos 8 millió tagban fekvő földjével, a semmiben lebegő, fedezet nélküli 220 milliárd forint értékű kárpótlási jeggyel, amelyből eddig csak 20 milliárd forintnyit tudtak állami vagyon értékesítésével a forgalomból kivonni. S végül különösen aggasztónak találjuk a kormányprogramnak azokat a mondatait, amelyek a kisbefektetői részvényvásárlási programról szólnak. Aggasztónak találjuk azt, hogy a kormánykoalíció ismét olyan osztogatásos í géretet tett a választópolgároknak, amelyeknek teljesíthetősége legalábbis kétséges. Ráadásul szerencsétlennek, felelőtlen magatartásnak tekintjük azt, hogy egy négyöt hónapra hivatalba lépő kormányzat olyan vállalkozásba kezdjen, amelynek hátrányos követ kezményei a következő kormányt állítják majd évekre kényszerpályára. Ennek fényében egyenesen fenyegetően hangzik a most beterjesztett program számos utalása a korábbi és az elkövetkezendő hónapokban követendő politika folytonosságáról. Vajon nem önáltatáse arról beszélni, hogy a Nemzeti Megújhodás Programjában vállalt feladatoknak a kormányzati ciklusra eső időarányos részét az előző kormány jórészt elvégezte. Ebben a kormányprogramban, és különösen annak gazdaságpolitikai részében sikerként jelenik meg a z, ami szerintünk egyértelmű kudarc volt, és folytatandóként az, amit sürgősen abba kellene hagyni, vagy be kellene fejezni. Tisztelt Ház! Antall József, akinek szerepét és államférfiúi képességeit méltán hasonlíthatjuk Konrad Adenaueréhez, sem tudott megb irkózni Magyarország gazdasági válságával. Nem tudott megbirkózni, mert nem talált maga mellé egy Erhardtot, egy olyan gazdasági csúcsminisztert, akiben
