Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 21. kedd, téli ülésszak 2. nap (356.) - A kormányprogram vitája - ELNÖK (Szabad György): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
106 (A jegyzői székben Tóth Sándor helyét dr. Szabó Lajos foglalja el.) (16.30) Úgy gondolom, amikor erre felhívja az ember a figyelmet, és szembesíti a mai, valós helyzettel ezt a kormányprogramot, ami megkerüli ennek a helyzetnek az is mertetését, azt nem lehet zokon venni, hiszen ugyanarról az országról beszélünk, ugyanarra az országra próbálunk meg cselekvési programokat találni. Nem mindegy, hogy mi az a kiindulópont, amit itt figyelembe veszünk. Az újraelosztás 1990es 60%os aránya ugyanaz a szám, amihez én viszonyítottam – ezért említettem a 70%ot. Mindkettő tartalmaz halmozódásokat, de ezek így összehasonlíthatóak egymással. Ami a megtakarításokat illeti: csökken ezek növekedési üteme, ezáltal nem fedezik már a költségvetés hiányá t. Ez az egyik oka annak, hogy ismét nő a külföldi eladósodásunk. Mellesleg jegyzem meg itt, hogy ugyanakkor viszont – szemben a Nemzeti Megújhodás Programjában felvetettekkel – a befektetési kedvezményekkel éppen arra ösztönzik a megtakarítókat, hogy a kö ltségvetés hiányának fedezésére fordítsák megtakarításaikat, ahelyett, hogy ezek a gazdaságba áramolnának. Amikor én bírálatot mondtam az előttünk fekvő programról, akkor említettem, hogy bizonyos pontokon – miközben valamit ígér a Kormány – már elszalaszt otta ezt a cselekvési lehetőséget az adótörvények és a költségvetés megszavazásakor, mert egészen mást támogatott, mint amiről most beszél. Például a kis- és középvállalkozások támogatását ígéri, erre cselekvési program kidolgozását – ezzel szemben viszont bevezette a minimáladót, ami kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza ezeket a vállalkozásokat, ellene hat a munkahelyteremtésnek. Bizalmat kér a Kormány – Boross Péter kijelölt miniszterelnök úr – , miközben a vállalkozók számára nem adja meg ezt a bizalmat : adócsalóknak tekinti őket. A befektetési kedvezményt csak a nagyvállalkozóknak adta meg, a kis- és középvállalkozások ebben nem fognak részesülni – ellene hat a lefektetett elveknek. A garanciaalap növelésére vonatkozó javaslatunkat elutasította, pedig ez a kis- és középvállalkozások számára teremtene kedvező helyzetet. A privatizációt mint gyorsítandó és a jövőben elősegítendő folyamatot említi, ezzel szemben viszont továbbra sem dönt a stratégiai célok felől: egyidejű leg kíván ingyen vagy majdnem ingyen hatalmas vagyonokat juttatni hazai tulajdonosoknak – társadalombiztosítás: 300 milliárd, a kárpótlás 1994ben 210 milliárd, a kisvállalkozói részvényvásárlási program: 80100 milliárd – , ugyanakkor viszont modernizációr a képes stratégiai tulajdonosokat is be kíván vonni. Azt ígéri, hogy a privatizáció a társadalom számára áttekinthetően és ellenőrizhetően megy majd végbe, ezzel szemben a Vagyonpolitikai Irányelvek elfogadásakor továbbra is ragaszkodott a nyertes privatiz ációs pályázatok titkosságához. Az adórendszerben megteremtette a Kormány számára annak a feltételét, hogy zárt ajtók mögött kedvezményosztogatási lehetőségekkel rendelkezzék. A Kormány eltökélt abban, hogy a leghatározottabban fellép a korrupció ellen, a gazdasági bűncselekmények ellen. Ezek szerint vannak ilyenek? – kérdezem én. Lengyel László példája korábban még nem ezt mutatta. (Derültség a bal oldalon. – Zaj a jobb oldalon.) Infrastruktúrafejlesztési programokat hirdet ilyen címekkel, hogy Mindenkinek telefont! Autópályával a jövőbe! Az Arccal a vasút felé! kimaradt – talán nem véletlenül. Utalok ezzel a Kormánynak a környezetvédelem területén elszalasztott intézkedéseire. 1994re ennek keretében szennyvíztisztítást elősegítő kormányprogram elindítását ígéri, ugyanakkor viszont az általunk erre a célra tartalékolni kívánt összeget elutasította a költségvetés során, a címzett és céltámogatási rendszerből kivették, a megkezdett munkák az 1995. évi költségvetés terhére finanszírozhatók, új beruházások pedi g egyelőre nem tudnak elindulni.
