Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 12. kedd, őszi ülésszak 12. nap (330.) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló, többszörösen módosított 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvé... - ELNÖK (Szabad György): - MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ)
876 Tarnóczky Attila képviselőtársammal egy törvényjavaslatcsomagot fogunk e helyzet megváltoztatására az Országgyűlésnek benyújtani, és arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák majd ezeket a módosító indítványokat. Az 1990es eredmények alapján példaképpen szeretném önöknek elmondani, hogy 1990ben Zala megyében két mandátum került betöltésre a területi listáról. Egy mandátumot a Magyar Demokrata Fórum, egy mandátumot pedig a Szabad Demokra ták Szövetsége nyert el. Ha az általunk kidolgozott elv szerint történt volna a mandátumok elosztása, akkor a Magyar Demokrata Fórum kettő, a Szabad Demokraták Szövetsége szintén kettő és a Kereszténydemokrata Néppárt egy mandátumhoz jutott volna Zala megy ében. A kétharmados határ 17661 volt 1990ben, az általunk kidolgozott módosító javaslat szerint 16600 szavazattal lehetett volna mandátumhoz jutni, tehát a kettő közt összesen ezer szavazatnyi különbség van. (17.50) Én úgy gondolom, hogy ez nem egy durva beavatkozás a törvény lényegébe, viszont területileg lényegesen igazságosabb lenne. A javaslatot részletesebben majd a részletes vitában kívánjuk ismertetni. Én addig is kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy gondolkozzanak el az általam elmondottakon, és támogassák majd javaslatainkat. Elnök úr, önnek köszönöm a szót, képviselőtársaimnak pedig a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Szólásra következik Magyar Bálint a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Az ülés vezetését átadom Vörös Vince alelnök úrnak. (Az elnöki széket Vörös Vince foglalja el. — Dr. Kóródi Mária helyét Glattfelder Béla jegyző veszi át.) Felszólaló: Dr. Magyar Bálint (SZDSZ) MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr, mindkét elnök úrnak a szót. (Derültség.) Ez az a tör vény, amely azon kevés törvények közé tartozik, amelyek működnek. Bár ezt a törvényt nem ez a Parlament hozta, de mégis azok a politikai erők hozták, amelyek a jelenlegi Parlamentben ülnek, hiszen az ellenzéki kerekasztal tárgyalásai során fogalmazódott me g ez a törvény, és még '89ben a régi Parlament hozta meg. Nagyon fontos dolog az, hogy ez a törvény működik, hiszen KeletEurópában azon kevés országok közé tartozunk, ahol a parlamentáris demokrácia stabil talajra épülhet, stabil politikai intézményrends zerre, és ennek a politikai intézményrendszernek egyik fontos pillére maga a választójogi törvény. Tehát ha semmilyen változtatás ezen a törvényen nem születne, nem történne, akkor is működőképes maradna, mégis úgy érzem, hogy néhány ponton lehetne ezt a v álasztójogi történyt módosítani, lehetne javítani. Talán két részre oszthatók ezek a változtatások. A változtatásoknak egy része elvi jellegű, amely valóban mélyebben érinti a törvénynek a szövetét, és a másik részébe tartoznak olyan módosító indítvá nyok, amelyek inkább technikai jellegűek, inkább a jelenlegi logikájának a mentén javítják ezt a törvényt. A választójogi törvény nagymértékben befolyásolja a Parlamentnek a működését is, annak ellenére, hogy maga a Parlament működése és hatékonysága több más törvénytől is függ, hiszen hogy ez a Parlament mennyire hatékony vagy nem hatékony, az nagyban függ a Házszabálytól, amelyben viszont rendkívül rossz Házszabály keretei között működünk. Ebben a Parlamentben egy évben annyit kell szavazni a képviselőkne k, mint amennyit — mondjuk — a brit parlamenti gyakorlat 800 éve során, összesen 800 év alatt kellett a brit honatyáknak szavazniuk. Mi ezt a