Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 7. kedd, őszi ülésszak 2. nap (320.) - A büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK(Dornbach Alajos): - VARGA ZOLTÁN (független): - ELNÖK(Dornbach Alajos):
72 nem megfelelő és nem az engedélyezett célra használják fel a pénzt, ugyanakkor ennek a törvényi paragrafusnak a keretében a másik oldalt nem szankcionálja. Ugyanis, akik a hitelt nyújtják, azok ugyanúgy követhetnek el bűncselekményeket, visszaéléseket, és véleményünk szerint e paragrafus keretében kellett volna azt is kihangsúlyozni. Mert igaz, hogy a gazdasági vesztegetés utal erre, de ez a két fogalom a hitelnyújtás kere tében ötvöződik, tehát ott kellett volna ennek a szabályozására is kitérni. A hanyag kezelésnek az ismételt beépítését — a FIDESZtől eltérően — csak üdvözölni lehet, mivel függetlenül attól, hogy hol, a gazdasági élet melyik szférájában követi el a vissza élést, a hanyag kezelést a gazdasági vezető, nyilvánvalóan meg kell torolni. Ha ezt nem építenénk be, abban az esetben ugyanaz lenne, ami eddig történt, vagyis bár a hanyag kezelés vagy hűtlen kezelés az Alkotmánybíróság véleményalkotásáig eddig is szerepe lt a Btk.ban, azonban nemigen lett alkalmazva. Hadd ajánljam az önök figyelmébe a két és fél év óta húzódó Barneválos ügyet, ahol például a rendőrség szerint is megvalósult a hűtlen kezelés fogalma, ezzel szemben mind a mai napig nem került vádemelésre so r. Hadd szóljak még néhány szót a büntetési tételekről is. Szemben az előttem szóló képviselőtársammal, akinek a véleménye szerint egyes tételek túl szigorúak, én úgy vélem, hogy ezek az egyes tételek inkább túl enyhék, mert ezek mögött a tételek mögö tt milliárdok vannak vagy lehetnek. A milliárdok mögött pedig emberi sorsok, emberek ezreinek a sorsa van, és aki emberek ezreinek az egzisztenciáját, a családjuk jövőjét tönkreteszi, azt kéthárom évvel fenyegetni, én úgy gondolom, ez enyhén szólva sem ne vezhető szerencsésnek. Ha beleszámítjuk még azt is, hogy addigra ezek az elkövetők papíron többnyire már régen vagyontalanok lesznek, tehát a megtérülésnek semmi valószínűsége nincs, tehát egyesek felemelkedését, egyesek egzisztenciájának a megteremtését e zer másik ember, ezer más család fogja megsínyleni. Ezt ilyen enyhe tételekkel fenyegetni véleményünk szerint már ezért sem szerencsés. Összefoglalva: üdvözöljük, hogy végre — hároméves késéssel — ez a Btk.módosítástervezet megszületett. Nagyon reméljük a zt, hogy akiknek a bűnüldözés a feladatuk, azok végre bűnt is fognak üldözni. Továbbá nagyon reméljük, hogy az önálló hatalmi ág: az ügyészségek végre felügyelet alá kerülnek, mert attól még, hogy önállónak, függetlennek minősítették magukat, attól még ők ugyanúgy egyrészt az MSZMP pörölyei lehetnek, mint ahogy voltak 1990ig, és függetlenül attól, hogy milyen kormányzat kerül a '94es választásokon hatalomra, attól függetlenül a kormányzat felelőssége alá kell rendelni az ügyészségeket is, mert azt hiszem, hogy a világon egyedülálló az európai jogrendszerben, pláne a civilizált európai jogrendszerben, hogy ügyészségek, bűnüldözők önálló hatalmi szervként megjelenhessenek. Az általunk és a mások által benyújtott módosító javaslatok támogatása után elfogadásr a javasoljuk a törvénytervezetet. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK(Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. A független képviselők részéről vezérszónokként következik Varga Zoltán képviselő úr. VARGA ZOLTÁN (független) : Tisztelt Ház! Elnök Ú r! Egy helyesbítéssel kell kezdenem. Hozzászólásom a területfejlesztési koncepciókra vonatkozna, a következő napirendhez. ELNÖK(Dornbach Alajos) : Képviselő úr! Akkor nem aktuális pontban jelentkezett. Én azt hittem, hogy ehhez kíván hozzászólni. Tisztelt O rszággyűlés! A független képviselők eszerint később kívánják vezérszónokukat nyilatkoztatni, most az egyes képviselői felszólalások következnek. Kérem, jelezzék, ha valaki fel kíván szólalni a vitában.