Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 7. kedd, őszi ülésszak 2. nap (320.) - A büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK(Szabad György): - DRAGON PÁL, DR., a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
59 Ez egy olyan objektív körülmény, amely nyilvánvalóan nagyon nagy nehézségeket támasztott e tekintetben a belügyi kormányzattal sz emben, és ennek az örökségét ma is viseljük. Ez természetesen nem változtat azon a tényen, hogy ugyanabból a meggyőződésből, amelyről Hack Péter is beszélt, tehát a közbiztonság, az állampolgárok biztonságérzetének javítása érdekében ne próbálnánk meg mind ent elkövetni ezen a téren. És nem utolsósorban ez a Büntető Törvénykönyvmódosítási javaslat is gyakorlatilag ugyanezen társadalompolitikai célok elérését szolgálja. Ennyit szerettem volna most a vitába beemelni gondolatként, de a vita során még részletes ebben ki kívánom fejteni a belügyi tárca álláspontját ezzel kapcsolatban. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK(Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Dragon Pál, a független kisgazdaképviselőcsoport vezérszónoka. Dragon Pál a független kisgazdaképviselő csoport nevében DRAGON PÁL, DR. , a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban szeretném elmondani, hogy szakértőinkkel arra az álláspontra jutottunk mi is, amelyet Kutrucz Katalin ké pviselőtársam már a vezérszónoklata elején kifejtett, hogy ennek a törvénynek érdemes a részleteibe is belemenni. Ezek után a véleményünk: a most tárgyalásra kerülő büntető jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslat abból a felismerésből indul ki, hogy a gazdaság átalakulása, fejlődése nemcsak annak polgári, közigazgatási szabályozását kívánja meg, hanem szükség van annak korszerű büntetőjogi védelmére is. A piacgazdaság kialakulása, a gazdasági viszonyok átrendeződése új gazdálkodási formák megjelenése folytán a Büntető Törvénykönyv gazdasági bűncselekményeket szabályozó rendelkezései egyfelől elavultakká váltak, másfelől nem képesek kellően alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Jelen javaslat e követelmények szellemében kívánja módosítani a Bünt ető Törvénykönyvet. A gazdasági bűncselekmények körén ugyan kívül esik, de legalább olyan súlyú probléma a lőfegyverek tartására, megszerzésére, készítésére és kereskedelmére vonatkozó szabályok érvényesülésének biztosítása. A javaslat ennek érdekében, a B tk. 263. §ának módosítása, a bűnszövetségben való elkövetést rendeli szigorúbban büntetni, mint kifejezetten veszélyes bűncselekményt. Alapvető igény, hogy a lőfegyver, lőszer, robbanóanyag, robbanószer, illetve ezek felhasználására szolgáló készülékek ne mzetközi kereskedelme csak megfelelően ellenőrzött keretek között, a szükséges engedélyek birtokában történjen. A javaslat ennek érdekében speciális szabályt állapít meg a fegyvercsempészet tényállásának beiktatásával. A büntetés keretei is a cselekmény sú lyához igazodnak, különösen súlyos büntetést kilátásba helyezve az üzletszerű vagy bűnszövetségben elkövetés esetén. Tisztelt Országgyűlés! A piacgazdaság, a verseny térhódítása kétségen kívül kedvező hatással van a gazdasági fejlődésre. Sajnos azonban a p iac nem minden szereplője tartja magára kötelezőnek a vonatkozó szabályokat, de olykor még a legelemibb etikai normákat sem. Nap mint nap értesülhetünk olyan vállalkozásokról, amelyek a gyors anyagi haszonszerzés érdekében a vásárlók megtévesztésével a ver senytárs termékéhez hasonló, de rossz minőségű, nem ritkán használhatatlan, olykor kimondottan életveszélyes termékeket hoznak forgalomba. (11.00) Velük szemben eddig hatékony, a vásárlók jogait is védő intézkedésekre — kellő jogszabályi háttér hiányában — nem került sor. Ezen kíván a javaslat változtatni.