Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 27. hétfő, őszi ülésszak 7. nap (325.) - Napirend előtti - ELNÖK (Szabad György): - KIRÁLY ZOLTÁN (független) - ELNÖK (Szabad György): - KIRÁLY ZOLTÁN (független) - ELNÖK (Szabad György): - GÁSPÁR MIKLÓS, DR. (KDNP)
410 minden képviselőhöz, s amelyben egyértelműen jelzik, hogy a létminimum alatt vagy annak közelében élő vám- és pénzügyőröket igenis rettentő nagy megkísértés éri, hiszen a gazdasági szervezetek, azok vezetői, alkalmazottai felismerték ezt a lehetetlen helyzetet, s akár tízezer forinttal is igyekeznek megvesztegetni, korrumpálni a pénzügyőröket. (15.20) A hadsereg szerepéről pedig az olajbotrányban c sak annyit, amit egy interjúban az egyik gyanúsított mondott; arra a lehetetlen helyzetre hívnám fel a figyelmet, hogy az úgynevezett Petromobil Kft., amely az egyik kerete volt ennek a botránynak vagy a hamisításnak is, nos, ez az üzemanyagszolgálat, a h adsereg üzemanyagszolgálata főnöksége 80%os törzstőke tulajdonlása mellett történt. És tegyük hozzá azt is, hogy a törvényességi felügyeletet az üzemanyagszolgálat főnöke látta el. ELNÖK (Szabad György) : Felhívom képviselő úr figyelmét az idő múlásá ra. KIRÁLY ZOLTÁN (független) Köszönöm, Elnök Úr, igen… Továbbá rendkívül fontosnak tartanánk, hogy az exportengedélyezési gyakorlatot az állami számvevőszéki vizsgálat is megalapozza, illetve a bizottság ebbéli munkálkodását. És erre ismételten egy példá t hadd említsek… ELNÖK (Szabad György) : Ne említsen, Képviselő Úr. (Derültség. — Király Zoltán: Az 1991es gabonaengedélyek…) Felhívom szíves figyelmét, hogy öt perc az önálló indítvány indoklásának ideje — a nyolcadik percben vagyunk. Kérem képviselő urat , hogy ehhez alkalmazkodjék. (Közbeszólások, általános zaj.) KIRÁLY ZOLTÁN (független) (Rövid szünet után:) Nincs több hozzátenni valóm. Köszönöm a figyelmüket, és várom, hogy szavazzanak róla. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tis ztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. (Szórványos taps.) Az Országgyűlés az ö nálló indítványt 141 szavazattal, 66 ellenében, 32 tartózkodás mellett napirendjére tűzte. Az előterjesztők a sürgősség kimondását kérték a tárgyalásra. Most erről kell szavaznunk. Most kérem szavazatukat a sürgősség kérdésében. (Szavazás. — Szórványos tap s.) Az Országgyűlés 136 szavazattal, 75 ellenében, 26 tartózkodás mellett az önálló indítványra kimondta a sürgősséget. Tisztelt Országgyűlés! Gáspár Miklós képviselőtársunk a Kereszténydemokrata Néppártból sürgős tárgyalást kérve önálló indítványt nyújtot t be a kommunista államhatalmi rendszer politikai megítéléséről címen 12980as számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaim. Gáspár Miklós képviselő urat illeti a szó rövid indoklásra. Felszólaló: Dr. Gáspár Miklós (KDNP) GÁSPÁR MIKLÓS, DR. (KD NP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Önök előtt egy deklaratív törvényjavaslat fekszik, amely a szabadság, az emberi személy méltósága és korunk más magasztos értékei mellett kíván